Közélet

Stranger Things, szögediesen: köddé vált a Kecskés-telepi postafiók

Több, mint egy éve zárta be kapuit a Kecskés-telepi, Szeged 19-es számú posta, amelynek bérleti szerződését még 2020. karácsonyán mondta fel az üzlethelyiség bérbeadója. A kecskésiek saját posta nélkül maradtak, a városrész önkormányzati képviselője, Simon-Fiala Donát akkor azt ígérte, hogy “jövőre új helyen ugyan, de továbbra is lesz postahivatal”, amelyből aztán semmi sem lett. Az utóbbi hetekben legalább egy tucatnyi olvasói levelet kaptunk a témában, mi pedig utána szimatoltunk, hogy áll (pontosabban, hogy nem áll) a projekt.

A POSTAFIÓK, AMELY GYORSABBAN TŰNT EL, MINT WILL BYERS A STRANGER THINGS ELSŐ RÉSZÉBEN

Szép kis karácsonyi meglepetés volt: a bérbeadó pont 2020. december 24-én mondta fel a 19-es számú postafiók bérleti szerződését Kecskéstelepen, amely politikusi ígéretek ide vagy oda, pont olyan rejtélyesen és gyorsan tűnt el, mint a cikkünk címében emlegetett Stranger Things sorozat Will Byers-e a sci-fi eposz nyitóepizódjában.

Nem ez volt az első alkalom, hogy bezárjon a kecskésiek postafiókja. Még 2010-ben röppent fel a hír, hogy az addig a helyi művelődési házban üzemelő intézmény megszűnik, akkor azonban volt, akik küzdjenek érte: egy helyi civil – a Kecskési Cikér Egyesület vezetője, Csorba Ágnes – és két politikus – a körzet parlamenti képviselője, Nógrádi Zoltán és Nógrádi Tibor önkormányzati képviselő addig lobbizott, hogy végül a Magyar Posta egyetlen nappal a bezárást követően egy új helyen, a Szabadkai úton nyitott ki 2012. áprilisában. Csorba Ágnes megkeresésünkre elmondta, hogy az ügy végére az tett pontot, amikor a képviselő személyesen ment fel tárgyalni a Magyar Posta vezérkarához.

A következő pofon több, mint egy éve jött, 2020. december 24-én a bérbeadó felmondta az ingatlan bérleti szerződését. Az ok egyszerű volt: a Szabadkai úti házat eladták. Az épületet korábban két üzletre osztva adta bérbe V. Róbert, az egyik felét a Magyar Posta Zrt-nek, a másikat pedig egy közismert ital-nagykereskedésnek. Az utóbbi először a saját bérleményét vásárolta meg, majd kicsivel később, a másikat is, rögtön jelezve, a továbbiakban nem szeretnék a posta számára kiadni azt.

Mint a Kecskési Cikér Egyesület vezetője, Csorba Ágnes mesélte, nagyjából fél évvel a bezárás előtt már tudtak a dologról, írt is egy levelet a posta vezérkarának, akik nagyjából ugyanazt válaszolták neki, mint nekünk (lásd lentebb): a jogszabály Szegeden a lakosságszámhoz mérten 7 posta üzemeltetését írja elő, ezt ők bőven túlteljesítik a kecskési nélkül is. A dolog végül addig jutott, hogy az önkormányzat és a posta emberei tartottak egy bejárást, szürreális módon ugyanott, ahonnan 2012-ben azért kellett kiköltöztetni őket, mert a hely nem felelt meg az előírásoknak: az Újvidéki utcai művelődési házból. A bejárás kisebb fajta bohózatba fulladt, kicsivel később még szóba került egy hátsó “kis zug” ugyanitt, de mint az egyesület elnökasszonya mesélte, az utóbbi már-már komikus volt.

ÍGÉRET VOLT, POSTA NEM LETT BELŐLE

“76 éves vagyok, nekem már nem olyan egyszerű átruccannom Alsóvárosra vagy a belvárosba levelet feladni” – írta üzenetében a posta bezárásának évfordulóján Kati nevű olvasónk, aki a 2020-as bezárás hírének hallatán úgy volt vele, hogy “nyolc évvel előtte is megoldották, most is meg fogják.” Nem úgy lett. “Nagyon sok az idős ember és nagy az átmenő forgalom is” – érvelt az intézmény szükségessége mellett egy másik, szintén kecskési olvasónk, Ági. “Se közel, se távol nincs posta, így mindenki, idős és fiatal, a város különböző pontjain adja fel a csekkjeit, leveleit” – magyarázta, a Facebook üzenetéhez pedig belinkelte a városrész képviselőjének azon posztját is, amelyben még 2020. decemberében megígérte, hogy “új helyen ugyan, de továbbra is lesz postahivatal.”

A posztban Simon-Fiala Donát többek között azt írta,

  • hogy “jövőre új helyen ugyan, de továbbra is lesz postahivatal”,
  • azt, hogy “bizonyos, hogy sikerülni fog megoldani a Klebersberg-telepi posta ügyével gyakorlatilag megegyező szituációt (ott ezen a héten tudott kinyitni az új helyén)”,
  • majd megnyugtatta a kecskésieket, hogy “fontos, ne ijedjenek majd meg, a lényeg, nem fog megszűnni, csak költözni a posta.”

Cikkünknek nem célja a politizálás, de Ági és egy másik helybéli olvasónk, Gábor egyaránt megjegyezte, hogy a korábban a Jobbik színeiben politizáló, a 2019-es önkormányzati választáson a Botka László nevével fémjelzett “Összefogás Szegedért” színeiben nyerő fiatalembert “nem nagyon látták még a városrészben” és azt, hogy “fogadóórát sem szokott tartani”.

A képviselő egyébként még 2020-ban lépett ki a pártjából, majd 10 hónappal a megválasztását követően, sajtóértesülések szerint az önkormányzati képviselői posztjának visszaadása is felmerült, ez utóbbit részben saját maga is megerősítette. Akkor azt nyilatkozta, a fogorvosi teendői miatt nem tud pártfeladatokat ellátni, továbbá azt, hogy ilyenkor “megfordul az ember fejében a gondolat”, hogy lemond a képviselői mandátumáról is.

RÁKÉRDEZTÜNK A KÉPVISELŐNÉL, MI LESZ A 2020-AS ÍGÉRETÉVEL

Első körben Simon-Fiala Donátnál kezdtük az érdeklődést, aki Fülöp Tímea kolléganőnknek azt válaszolta, a Magyar Posta azt szerette volna, ha az önkormányzat jelképes összegért biztosít a fióknak olyan helyet, amit bérelhetnek. “Ezzel az a gond, hogy nincs olyan önkormányzati épület Kecskésen, ami megfelelő lenne a célra” – magyarázta, szerinte egyedül az Újvidéki utcai Kecskési Művelődési Ház jöhetne szóba, de ha ott rendeznék be a postát, akkor a kultúrház szűnne meg és veszítené el funkcióját, tehát ez sem jó megoldás.

Az ex-Jobbikos politikus válaszában gyakorlatilag a postára hárította a dolgot: “semmilyen segítséget nem nyújtanak, semmit nem akarnak erre a célra költeni, azt várnák, hogy az önkormányzat készítse elő a helyet, teremtse meg infrastrukturálisan a posta működéséhez szükséges dolgokat. Ez körülbelül 10 millió forint lenne, amennyit az önkormányzatnak nem áll módjában belefektetni.” Azt javasolta nekik, hogy telepítsenek Kecskésre csekkbefizető automatát, de ezt a posta elutasította azzal az indokkal, hogy nem éri meg.

A képviselő azt ígérte, a soron következő közgyűlésen felveti megint a posta kérdését, keresik a megoldást a helyiek problémájára. 

MAGYAR POSTA: JELENLEG IS TÁRGYALNAK AZ ÖNKORMÁNYZATTAL

Mivel a képviselő gyakorlatilag továbbpasszolta a labdát a Magyar Postának, a kört velük folytattuk. “Sajnos a posta nem rendelkezik saját ingatlannal, illetve a posta kialakításához szükséges beruházási forrással sem” – írták válaszukban, majd hozzátették, hogy jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a helyi önkormányzattal a további működtetés lehetőségeivel kapcsolatosan. Mint írták, a jogszabály a Posta számára Szegeden a lakosságszámhoz mérten 7 posta üzemeltetését írja elő, ezzel szemben 20 posta üzemel a városban.

KECSKÉSI CIVILEK: VALAKINEK AZ ASZTALRA KELLENE CSAPNI

Bár mindkét fél arról számolt be, hogy egyeztetnek a témáról, nem hivatalos városházi forrásaink megkeresésünkre arról számoltak be, hogy hosszú hónapok óta egyetlen “kapavágás” sem történt az ügyben, a dolog a fiókba van söpörve. Hogy kinek van igaza (és fordítva), egyelőre nem tudni, minden esetre, mivel Simon-Fiala Donát a megkeresésünkre azt ígérte, a következő közgyűlésen felveti a témát, bízunk benne, hogy így is fog történni és újra terítékre kerül a kecskésiek dolga. A témában megszólaló, a 2012-es “posta mentéskor” meghatározó szerepet betöltő kecskési civil, Csorba Ágnes azt mesélte, többször is felajánlotta már a segítségét az ügyben, ezzel egyetlen szereplő sem élt eddig.

Mint mondta, szerinte addig, amíg valaki nem csap az asztalra, nem áll teljes vállszélességgel a dolog mellé – akárcsak a 2012-es postabezárási kálvária idején – nem is fog történni semmi.

Amint témába kerül a kecskési posta esete a Szegedi Közgyűlésen, cikkünket frissíteni fogjuk.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb