Közélet

Magyarország befogadja az ukrajnai menekülteket – döntött a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs

Izgalmas kettősséggel telt a csütörtök este a fővárosban, míg az orosz nagykövetség Bajza utcai épülete előtt a „Ruszkik haza, ruszkik haza!” szlogent skandálták az ellenzék tüntetésén, addig Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével fontos döntéseket hozott a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs. Cikkünkben az utóbbival foglalkozunk, mutatjuk a legfontosabb döntéseket, röviden, tételesen, érthetően, szegedieknek:

  • Magyarország védelmet nyújt az ukrajnai menekülteknek, az erről szóló kormánydöntések hamarosan a Magyar Közlönyben is megjelennek. Fontos, hogy mindez nemcsak a kárpátaljai magyarokra, hanem az ukrán állampolgárokra is vonatkozik.
  • Az Ukrajna területéről érkező ukrán állampolgárok, illetve az Ukrajna területén jogszerűen tartózkodó ukrán állampolgársággal nem rendelkező személyek Magyarországon is benyújthatják menekültügyi kérelmüket, és a magyar hatóság ideiglenes védelemre jogosultként ismeri el őket. A menekültek befogadására való felkészülés is megkezdődött.
  • A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében kiemelte: Magyarországnak az orosz-ukrán háborús konfliktusból ki kell maradnia. Magyarország az EU és a NATO tagjaként támogatja a béke helyreállítására irányuló közös uniós erőfeszítéseket, emellett a határvédelmi és humanitárius feladatokra felkészül – írták az MTI – hez eljuttatott közleményükben.

A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs tagja Orbán Viktor kormányfő; Pintér Sándor belügyminiszter; Benkő Tibor honvédelmi miniszter; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter; Varga Mihály pénzügyminiszter; Kovács József, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti információs államtitkára; Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka; Bunford Zsolt János, az Információs Hivatal vezetője; Bárdos Szabolcs, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője; Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetője; valamint Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetője. A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülésének állandó meghívottja Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke; Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter; Nagy János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár és Bordás Gábor, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára – derül ki a KTK közleményéből.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb