Közélet

Szeged365 Kisokos: mától sztrájkolnak a szegedi pedagógusok, Botka László is kimegy a térre

Mától Szegeden is folytatódik a tanárok polgári engedetlenségi mozgalma, mint a PDSZ közleményéből kiderül, megtartják a március 16-ra tervezett határozatlan idejű sztrájkjukat, amelynek keretein belül a bérek rendezését és a munkaterhek csökkentését követelik a kormánytól. Az alábbi cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat, elsősorban a szegedi anyukák-apukák spektrumából.

A PEDAGÓGUSSZTRÁJK, SZÜLŐI SZEMMEL: LESZ TANÍTÁS VAGY NEM LESZ TANÍTÁS?

Szülőként nem egyszerű a dolog, egyelőre sem a PDSZ, sem a Szülői Hang oldalán sincs információ arról, mely iskolákat, milyen mértékben fogja érinteni a sztrájk. Szóval, egyelőre úgy kell, hogy iskolába vidd a gyereked, hogy fogalmad sincs, hány százalékát tartják majd meg az óráknak.

A pedagógus-szakszervezetek egyenesen azt kérték a szülőktől, hogy mától ne vigyék iskolába a gyerekeket. Ha így döntenél, igazolnod kell a hiányzást, maximum akkor nem, ha az oktatás teljesen elmarad(na) az adott intézményben. Az órák 50 százalékának megtartását rendelet írja elő, így alapvetően erre kell készülni, de ha tutira akarsz menni, szülőként a helyi sztrájkbizottságnál tudsz érdeklődni a munkabeszüntetés pontos menetrendjét illetően.

A Szülői Hang Közösség azt írja közleményében, a sztrájk miatt elmaradó tanórákat csak abban az esetben kell pótolni, ha az iskolai követelmények másképpen nem teljesíthetőek.

Hogy konkrétan mely szegedi iskolákban, milyen mértékben fognak órák elmaradni, még nem lehet 100% pontossággal tudni, de pár óra múlva már bölcsebbek leszünk, cikkünk frissülni fog.

AZ ESEMÉNYEK, KRONOLÓGIAI SORRENDBEN

Az idáig vezető út hosszú volt és rögös, a főbb események a következők voltak (via Index):

  • A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) októberben alakított sztrájkbizottságot, követeléseik közt elsősorban a munkaterhek csökkentése és a bérek valódi rendezése szerepelt.
  • Az érdekvédők hónapokon át tárgyaltak a kormányt képviselő Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkárral az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi), de az egyeztetések nem vezettek eredményre.
  • Januárban a kormány 10 százalékos pótlékemelést hajtott végre. A szakszervezetek visszajelzése szerint ez a minimális intézkedés továbbra sem teszi vonzóvá a pedagógusi pályát. Számításaik szerint jelenleg 12 ezer tanár és oktatásban dolgozó hiányzik a közoktatásból. Nahalka István oktatáskutató az Indexnek adott interjújában nemrég arról beszélt, hogy ez a szám rohamosan nő, a pályára belépők ugyanis sokkal kevesebben vannak, mint a pályáról kilépők.
  • Január 31-re a fenti okok miatt figyelmeztető sztrájkot szervezett a PSZ és a PDSZ. Ehhez a munkabeszüntetéshez 27 ezren csatlakoztak, a bíróság utólagos döntése alapján ezt jogszerűtlenül tették meg.
  • Miután a kétórás figyelmeztető sztrájk sem vezetett eredményre, a szakszervezetek bejelentették, március 16-ra határozatlan ideig tartó munkabeszüntetést hirdetnek.
  • A kormány válaszul február 11-én rendeletben fektette le a sztrájk új szabályait, melynek értelmében gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, továbbá a tanórák 50 százalékát, érettségiző osztályokban a vizsgatantárgyak óráinak 100 százalékát meg kell tartani.
  • A pedagógusok emiatt polgári engedetlenségi akciók szervezésébe kezdtek, a Civil Közoktatási Platform (CKP) összesítése szerint legalább 320 intézmény legalább 6500 pedagógusa tagadta meg a munkát az elmúlt hetekben.
  • Időközben a Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzést hozott a március 16-i sztrájkra vonatkozóan, és kimondta többek közt, hogy „kizárólag a kormányrendelet rendelkezéseit lehet és kell alkalmazni a még elégséges szolgáltatások vonatkozásában”. Ez röviden azt jelenti, hogy a rendeletben meghatározottak szerint lehet sztrájkolni. Az érdekvédők ezek tükrében folytatták a sztrájk szervezését, több alkalommal is hangsúlyozták, hogy a rendelet betartása mellett szeretnének a kormányra nyomást gyakorolni.

A polgári engedetlenségi megmozdulásokban többek között a Deák, a Tömörkény és a Madách tanárai vettek részt:

POLITIKAI AKCIÓ VAGY SEM?

A kormány álláspontja, hogy a munkabeszüntetés a baloldal kampányakciója, emellett az EMMI közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy „a jelenlegi háborús helyzetben békére és nyugalomra van szükség az iskolákban is”, ezért a sztrájk elhalasztását javasolták az érdekvédőknek. A PDSZ szerint politikai kampányakcióról szó sincs, minden esetre, az ellenzék politikusai előszeretettel használják retorikájukban az eseményeket.

SZEGEDEN A KLAUZÁL TÉREN TARTANAK DEMONSTRÁCIÓT

A sztrájkoló tanárok mellett demonstrál szerdán a VVL – Veritas Virtus Libertas egyetemi közösség, a 16:00 – kor induló, Klauzál téri tüntetésen

  • Farkas Dániel, tanárszakos hallgató,
  • Szajbély Mihály egyetemi tanár, az SZTE-BTK szenátora,
  • és Erdélyi Eszter, gimnáziumi tanár, a PDSZ szegedi képviselője mond beszédet.

A ma délutáni, szegedi eseményen – mint Facebook oldalán utalt rá – Botka László is részt vesz.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: best Blackberry Dream
'Fel a tetejéhez' gomb