KözéletVideo365

Munkába állnak Mórahalom új mezőőrei a szerb-magyar határszakaszon

Óriási a nyomás a szerb-magyar határszakaszon, hiszen jelentősen megnövekedett az illegális határátlépők száma az utóbbi időben. Mindez komoly, megfeszített munkát kíván a rendvédelmi szervektől, ezért az ő munkájuk megsegítésére felállt a megerősített mezőőrség, amelynek tagjait a mai nappal mutatta be Mórahalmon Nógrádi Zoltán, polgármester és Mihálffy Béla, a Csongrád-Csanád megyei 2-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltje

MÓRAHALOM ÖT MEZŐŐRI SZOLGÁLATTAL BŐVÍTETTE MÁR MEGLÉVŐ KÉT FŐS ÁLLOMÁNYÁT

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere elmondta, hogy a 170 millió forintos támogatásból, melyet több település tudhat magáénak a határtérség 20 km-es körzetében, Mórahalom öt mezőőri szolgálattal bővítette a meglévő két fős mezőőri-rendészeti szolgálatát, akik a nap 24 órájában biztosítják a határ mentén gazdálkodók, valamint a tanyavilágban élők biztonságérzetét, vagyonbiztonságát és a migrációs hatások ellentételezését.

Fotó: Szűcs Péter

AZ OROSZ-UKRÁN KONFLIKTUS MIATT RÁ KELLETT ERŐSÍTENI A HATÁRVÉDELEMRE

“A kirobbant orosz-ukrán konfliktus miatt a határt védő fegyveres katonáinkat és rendőreinket el kellett vezényelni, ezért nagyon fontos, hogy erősítsük a polgárőri és mezőőri szolgálatot. Bízom abban, hogy a mezőőrök munkája érezhető lesz a Homokhátságon élő emberek számára” – mondta el Mihálffy Béla, a Csongrád-Csanád megyei 2-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltje.

A MEZŐŐRÖK KÜLTERÜLETEN HASONLÓ HATÁSKÖRREL RENDELKEZNEK, MINT A RENDŐRÖK

A mezőőrök elsődleges feladatai közé tartozik a termőföldek, termények, mezőgazdasági gépek és maguk a gazdák védelme, illetve a migrációs nyomás által adott feladatok elvégzése, mondta el Sárközi László, a mórahalmi önkormányzat rendészeti csoportjának munkatársa. Hozzátette, a mezőőrök külterületen már hasonló hatáskörrel rendekeznek, mint a rendőrök, feltartóztathatják és igazoltathatják az illegális határátlépőket.

ÖT HÉT LEFORGÁSA ALATT 571 HATÁRSÉRTŐ ÉS EGY EMBERCSEMPÉSZ ELFOGÁSÁBAN MŰKÖDTEK KÖZRE A MÓRAHALMI POLGÁRŐRÖK

Mórahalom az öt mezőőri szolgálat felszerelésére és személyi költségeire 75 millió forintos támogatást kapott. Február 10. és március 20. között a Mélységből közel 2700 polgárőr jelent meg, akik 26 ezer órában végeztek szolgálatot. A mórahalmi polgárőrök ebből 14-en teljesítettek folyamatosan, éjjel-nappal szolgálatot, több mint 1000 órában, és ez alatt az 5 hét alatt 571 határsértő és egy embercsempész elfogásában működtek közre, ismertette Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a pontos adatokat a sajtó képviselőinek.

Operatőr: Magyar Andor

Fotó: Szűcs Péter

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb