Mindenmás

Újra megtörtént, ismét egy Ásotthalom melletti lápból kellett kimenekíteni valakit az éjszaka (frissítve)

A sors ismétli önmagát, azt követően, hogy március 16-án egy Ásotthalom melletti mocsárból kellett kiszabadítani egy török férfit, az éjjel újabb riasztást kapott a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat, nagyjából ugyanonnan. Az egyezés egészen meglepő:

  • stimmel a helyszín,
  • az eset,
  • a happy end,
  • sőt, még a két kiérkező szegedi kollégájuk is ugyanaz volt.

“Tegnap, 2022.04.01-én 22:28-kor riasztást kaptunk a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Műveletirányításától, hogy Ásotthalom térségében egy személy ingoványos területen rekedt a lápban, segítségért kiabál, nem tud kijönni onnan” – írták szombat reggel a szegedi vízimentők. A szakszolgálat a Maros Mentőszervezet tagjaként két személlyel és egy könnyű rocsóval vonult a helyszínre, majd az ott lévő ruzsai tűzoltókkal közösen, a katasztrófavédelem műveleti szolgálat irányítása mellett megmentették a bajba jutott személyt. Az akció péntek este kezdődött, de a mentés áthúzódott a szombat éjszakába. A mocsárba ragadt férfit átadták a OMSZ egységének.

“Az eset szinte ugyanott történt mint március 16-án, kisértetiesen hasonló körülmények között. A mentésben résztvevő tagjaink is ugyanazok voltak, Lévai Norbert és Seller László. Köszönet nekik az életmentésben való résztvételükért” – írták beszámolójukban.

Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, a kimentett férfi – akárcsak a legutóbbi esetben – menekült volt, ezt az információt a rendőrség viszont még nem erősítette meg. Amint jön róla hivatalos közlemény, cikkünket frissíteni fogjuk.

FRISSÍTVE: “NEM AZT KELL NÉZNI, HONNAN JÖTT, HANEM AZT, HOGY EGY ÉLETRŐL VAN SZÓ”

A férfit kimentő Lévai Norbert a Szeged365 Társalgó csoportunkban írta le véleményét, hitvallását ma reggel. A közismert szegedi vízimentő sorait változtatás nélkül idézzük:

“Csodálatos dolog egy ember életet megmenteni és nem azt kell nézni ilyenkor hogy honnan jött, kicsoda-micsoda hanem hogy egy életről van szó. Nem szabad előítéletesnek lenni, hanem megmented és onnantól kezdve tudod, hogy ő tovább él. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a mentésben és segített abban hogy minden zökkenőmentesen működjön.” 

BŐ KÉT HETE TÖRTÉNT MEG UGYANEZ, UGYANOTT, UGYANAZOKKAL

A kimentett személyt leszámítva – róla még nincs hivatalos információnk, csak annyi, hogy ép bőrrel úszta meg a kalandot – a két sztori teljes mértékben megegyezik: az ünnepi hosszú hétvégén ugyanonnan, ugyanazok mentettek ki egy ugyanígy bent ragadt embert. Az első közleményt követően megtudtuk, hogy az illető egy török menekült volt, aki sérülés nélkül úszta meg a kalandot.

A legutóbbi cikkünk:

…és annak frissített, kibővített verziója:

AKIT SAJNOS MÁR NEM LEHETETT MEGMENTENI: ZÁKÁNYSZÉK MELLETT FULLADT A VÍZTÁROZÓBA EGY FÉRFI (18+)

Szintén márciusban történt, azonban ennek az esetnek – szemben a két ásotthalmival – sajnos tragikus vége lett: Zákányszék mellett esett víztározóba egy férfi március 22-én, az illető sajnos nem élte túl a dolgot. A szegedi szakszolgálat ismét a Maros Mentőszervezet tagjaként vonult a helyszínre, két fővel. Az egység egyik tagja nagyjából 20 perc alatt megtalálta az elhunyt személyt, akit felvitt a felszínre, a helyszínen lévő tűzoltók segítségével a partra emelték, majd és átadták a kiérkező rendőröknek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb