Szegedi Arcok

Breaking: Orbán Hedvig maradt az egyetlen pályázó az AGÓRA vezetői állására, 7-1 arányban szavazta meg a kulturális bizottság

48 órán belül végleg pont kerülhet a decemberben kirobbant Agóra-ügy végére, a város kulturális bizottsága szerdán zárt ülésen hallgatta meg az egyetlen (!) pályázó Orbán Hedviget. Információink szerint 7-1 arányban szavazták meg a régi-új vezető támogatását, a fenti két tényező ismeretében pedig az eddigieknél is nagyobb botrányt kavarna, ha pénteken ezzel ellentétesen döntene Szeged város közgyűlése.

KEZD SZÜRREÁLIS LENNI AZ AGÓRA-ÜGY: A KORÁBBAN MEGHURCOLT ORBÁN HEDVIG AZ EGYETLEN PÁLYÁZÓ

Szerdán összeült Szeged város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottsága, ahol többek között arról is szavaztak, ki legyen a Szent-Györgyi Albert Agóra és a város további hét, korábban önálló, ezentúl viszont a szóban forgó intézményhez tartozó művelődési házának vezetője.

Információink szerint a december közepén kirobbant botrány egy egészen furcsa fordulatot vett: a második körben ketten pályáztak, azonban az egyikőjük visszalépett, így gyakorlatilag úgy szavaztak ma a versenyben maradt Orbán Hedvig támogatásáról, hogy igazából már nincs is másik induló a pozícióra.

7-1 ARÁNYBAN SZAVAZTA MEG A KULTURÁLIS BIZOTTSÁG ORBÁN HEDVIG TÁMOGATÁSÁT

A mai szavazás eredménye így aztán nem is hozott túl nagy meglepetést, úgy tudjuk, a bizottság szerdai ülésén

  • 7-en szavaztak igennel,
  • egy tag pedig nemmel arra, hogy támogatják-e, hogy a közgyűlés elé kerüljön az előterjesztés a közismert szegedi kult-menedzser újbóli kinevezéséről.

Mindez természetesen nem jelenti 100% biztonsággal azt, hogy a pénteki közgyűlés is megszavazza Orbán Hedviget, de tekintve az ügy eddigi alakulását és azt a tényt, hogy a korábban évekig az Agóra élén dolgozó művelődésszervező az egyetlen talpon maradt pályázó, hatalmas blama lenne, ha a közgyűlési döntés nem követné a kulturális bizottságban történteket.

HAÁG ZALÁN SZERINT FÉL ÉVNYI CSÚSZÁST ÉS ORBÁN HEDVIG MEGHURCOLÁSÁT IS EL LEHETETT VOLNA KERÜLNI

A bizottság tagjai közül Haág Zalánt sikerült elsőként elérnünk telefonon, ő úgy látja, a polgármester megspórolhatta volna ezt az egészet, ha a korábbi álláspontjához következetesen ragaszkodva Orbán Hedvig kinevezését támogatta volna.

“Ha fél éve – amikor elindult az Agóra körüli cirkusz – hallgattak volna ránk, akkor nem tört volna ki az egész városon végigsöprő felháborodási hullám”

– magyarázta a KDNP-s politikus, aki szerint fél év csúszást, a közismert szegedi szakember meghurcolását és a “szakma arcul csapását” is el lehetett volna kerülni.

TAVALY DECEMBERBEN ROBBANT AZ AGÓRA-BOTRÁNY

Cikkünk további részében felelevenítjük az Agóra-gate főbb eseményeit, röviden, tömören, a tényekre támaszkodva. Mint korábban írtuk, februárban járt le a Szent-Györgyi Albert Agóra vezetőjének, Orbán Hedvignek a megbízatása, amelyre az önkormányzat pályázatot írt ki még az év végén.

Erre ketten jelentkeztek,

  • a közismert addigi igazgató, Orbán Hedvig, vagy ahogyan a fél város ismeri: “Hédi”,
  • és egy messziről jött ember, Balázs Csaba, a Siklósi Vár Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője.

A közgyűlés kulturális bizottsága zárt ülésen hallgatta meg a két pályázót, és úgy döntött, Balázs Csaba kinevezését javasolja. A Botka László polgármester vezette közgyűlés pedig ez alapján ki is nevezte Balázst 2022. február 16-ától 2027. február 15-ig, 19 igen és 9 nem szavazattal.

A pozíció azért is vált roppant fontossá, mert Szegeden – a Belvárosi Mozit, az IH-t, a városi médiafelületeket és a SZIN-t is átkaroló Szegedi Rendezvény – és Médiaközpont vagy a Szegedi Nemzeti Színház alá bekerült Szegedi Szabadtéri Játékok és REÖK mintájára – összevonják a kulturális intézményeket és a város hét, eddig önálló művelődési háza az Agóra részévé vált, szóval, az új vezető Szeged kulturális életének még inkább meghatározó szereplőjévé válik.

VISSZAVONT PÁLYÁZAT, POLITIKAI BALHÉ, TÁRSADALMI PETÍCIÓ

A közgyűlés döntése hatalmas vihart kavart, az ellenzékben lévő jobboldali képviselők Balázs Csabáról mint SZDSZ-es múltú emberről beszéltek, Haág Zalán (KDNP) egyenesen „politikai komisszárnak” nevezte a férfit. Karácsony előtt aztán egy egészen furcsa dokumentum is előkerült, amely arról szólt,

  • hogy az új, Siklósról hozott vezető november 30-án visszavonta pályázatát,
  • majd egy nappal később visszavonta annak visszavonását is.

Közben egy politikától mentes, társadalmi petíció is elindult, a tiltakozók azt is szóba hozzák, hogy a megválasztott vezetőnek nincs meg a törvényben és a kiírásban is szereplő szakirányú gyakorlata és egyetemi (MA) végzettsége, és így az ő kinevezése duplán törvénysértő.

Balázs Csaba, a Szent-Györgyi Albert Agóra újonnan kinevezett vezetője végül február elején váratlanul visszalépett, információink szerint családi okokra hivatkozott a Botka Lászlónak írt levelében. Egy héttel később közgyűlést tartottak a szegedi városházán, ahol a jogszabályoknak megfelelően újra ki kellett, hogy írják a pályázatot. A fennakadások elkerülése érdekében a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság azt a javaslatot tette a közgyűlésnek, hogy az új pályázat elbírálásáig, vagy legkésőbb június 17-ig maradhasson Orbán Hedvig az igazgató.

Balázs Csaba visszalépését követően megkerestük Orbán Hedviget is, aki azt nyilatkozta, nem szeretné kommentálni siklósi kihívójának visszalépését, az arra vonatkozó kérdésünkre, hogy újra elindul-e a Szent-Györgyi Albert Agóra vezetői posztjáért, azt válaszolta, még nem tudja, gondolkodnia kell a dolgon.

ÚJABB FORDULAT, TALÁN AZ UTOLSÓ: ORBÁN HEDVIG AZ EGYETLEN PÁLYÁZÓ

A sztori tehát ott tart, hogy újra kiírták a pályázatot, amelyre kezdetben két jelentkező volt, azonban az egyik idő közben visszakozott, így jelenleg úgy fest, a korábban meghurcolt Orbán Hedvig az egyetlen pályázó a kiírt állásra. A személyes meghallgatást ma tartották meg, ez azonban nem volt sajtónyilvános, így nem tudjuk, mi történt rajta. Ami biztos, hogy a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság 7-1 arányban arra voksolt, hogy a régi-új igazgatót támogatják, a kérdés már csak az, hogy pénteken, a soron következő közgyűlésen hogyan fognak voksolni a képviselők.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb