KözéletSmart Szeged

Nemesi Pál: “A szegedi déli Tisza-híddal kapcsolatban egyeztettem a tervező cég, a FŐMTERV vezérigazgatójával. Köszönöm, hogy a projekt menedzselése közben is megtapasztalhatom: egyre többen segítik a Dél-Alföld történelmi fejlődését!”

A Szeged365 olvasóinak megígértük, hogy mint lokálpatrióta érzelmű szegediek soha nem tévesztjük szem elől Szeged egyik, ha nem a legnagyobb érdeklődést kiváltó projektjét, a szegedi déli Tisza-híd építésének folyamatait. Elsőként számoltunk be róla, hogy tavaly végre elkészült a megvalósíthatósági tanulmányterv. Év elején már arról írtunk, hogy az elmúlt 20 év exkluzivitásaként végre az engedélyes és a kivitelezési tervek elkészítése is zöld utat kapott. Amint arról akkor is beszámoltunk, a FŐMTERV nyerte meg a kiírást. Ma telefonon értük utól Nemesi Pál-t, aki 2020-ban már kormánybiztosként tett ígéretet a híd megépítésére, mert elmondása szerint Szegednek égetően szüksége van a hídra. Ez nem csak infrastruktúra fejlesztés, hanem Szeged komplex városfejlesztésének alappillére is – nyilatkozta már több alkalommal is nekünk Nemesi Pál, aki egyébként az MKIK Építésgazdasági Kollégiumának Társelnöke is.

Szeged napján, Szeged legfontosabb projektjéről Nemesi Pál elmondta: 2019 óta minden titulusában azon dolgozott és dolgozik, hogy ez a gigantikus projekt megfelelően legyen menedzselve. Több tucat kérdés érkezett a Szeged365-höz is a híddal kapcsolatban, minden hónapban megválaszoljuk ezeket. Legutóbb ebben a cikkben reagáltunk az általatok feltett kérdésekre:

Legújabb információ, hogy Nemesi Pál a Főmterv elnök-vezérigazgatójával, Keszthelyi Tiborral, valamint szakkollégáival Budapesten találkozott, és közel 2 órán keresztül tanácskoztak a projekttel kapcsolatban. Nemesi Pál a telefonban azt nyilatkozta, hogy jó ütemben halad a munka, aki azért azt is hozzátette: kiemelten fontos a civilek, a szegedi polgárok folyamatos tájékoztatása, mert a felmerülő kérdésekre időben kell meghozni a megfelelő döntéseket. Nem szeretné Nemesi Pál, hogy az előzetesen tervezett időponthoz képest csússzon ez a projekt. Jelenleg a FŐMTERV munkatársai a terepi szereplőkkel veszik fel a kapcsolatot, mivel egy ekkora giga beruházáshoz a civileken kívül a helyi önkormányzat, és a helyi szakmai közösségek munkája is nélklözhetetlen.

A személyes találkozón a FŐMTERV vezető kollégái és Nemesi Pál is maximálisan egyetértettek abban, hogy a szegedi polgárok már most kapják meg a lehető legtöbb információt a híddal kapcsolatban. Ezért hangsúlyozta most is Nemesi Pál a Szeged365 olvasóinak: küldjék a kérdéseket, Ő folyamatosan megválaszolja ezeket, mert egyértelműen a projektnek is jót tesz, ha egyre több polgár írja meg a kérdését, vagy véleményét a szegedi déli Tisza-híddal kapcsolatban. Nemesi Pál kormánybiztosként még áprilisban itt ígérte meg a Szeged365 familynek a segítséget:

Kérdésed van a projekttel kapcsolatban? Esetleg véleményt szeretnél megfogalmazni? Írd meg nekünk most: [email protected]. THX!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb