Szegedi Arcok

Gratulálunk! Szeged napja alkalmából Duda Ernő és Boldogkői Zsolt átvette a Pro Urbe díjakat

Péntek délután négy órakor kezdetét vette Szeged napja alkalmából a Díszközgyűlés, ahol Botka László polgármester beszédét követően átadták a város díszpolgára címet és a Pro Urbe – díjakat. Az utóbbi elismeréseket 2022-ben Dr. Duda Ernő, szegedi virológus, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont nyugalmazott immunológus, genetikus professzora, valamint Dr. Boldogkői Zsolt, molekuláris biológus, az Orvosi Biológiai Intézet vezetője vehette át.

Szeged napját hagyományosan május 21-én ünnepeljük, Szeged 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban „a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként” ekkor kapta vissza a szabad királyi város rangot, amelyet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozott a városunknak.

A Szeged Napja alkalmából tartott díszközgyűlésen Botka László polgármester Pro Urbe -díjjal tüntette ki elsőként Dr. Duda Ernő, szegedi virológus, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont nyugalmazott immunológus, genetikus professzorát, majd Dr. Boldogkői Zsolt, molekuláris biológus, az Orvosi Biológiai Intézet vezetőjének nyújtotta át a díjat és a díszoklevelet.

Az alábbiakban a Pro Urbe – díjas Dr. Duda Ernővel és Dr. Boldogkői Zsolttal készített interjúinkat olvashatod el.

Fotó: Zombori József

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb