Szegedi Arcok

Kutyákat sétáltattak, házakat építettek és rengeteg eledelt adományoztak – a Tappancs Állatvédő Alapítványnál jártak a CE Glass Hősei

Lelkes kutya- és cicabarát CE Glass-os kollégák látogatták meg a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítvány menhelyét a cég jótékonysági programjának keretében. Az önkéntesek segítettek a menhelyen élő kutyák sétáltatásában és a Tappancstanya körüli munkákban, illetve adományokkal is támogatták az alapítvány munkáját – tudtuk meg a cég sajtóközleményéből.

Mint kiderült, a “Legyél Te is CE Glass Hős!” névre keresztelt önkéntes programot azzal a céllal indította el a Szeged határában álló üvegipari vállalat, hogy így népszerűsítse a társadalmi szerepvállalás fontosságát munkatársai számára. A program első állomásán az önkéntesek a szentmihálytelki Családok és Gyermekek Átmeneti Otthonának lakóit látogatták meg, ezúttal pedig a Tappancs Állatvédő Alapítvány munkáját segítették.

KUTYASÉTÁLTATÁS ÉS KERÍTÉSCSERE – SOK MINDEN BELEFÉRT A NAPBA

A közleményben azt is írják, hogy a jó hangulatúnak ígérkező délelőtt rögtön egy kis kutyasétáltatással indult. A CE Glass önkéntesei ezt a programot legalább annyira várták, mint a menhelyen élő ebek, utóbbiak szinte a pórázt is eltépő lelkesedéssel rohantak a kapu felé, hogy sétálhassanak egyet a Tappancstanya körül a kellemes koranyári időben. A nap második részében a menhely mindennapi munkájában segédkeztek a CE Glass munkatársai. Többek között:

  • kutyaházakat építettek az üvegfeldolgozó vállalatnál keletkező fahulladékok felhasználásával,
  • újra cserélték a kerítés elhasználódott nádborítását,
  • segítettek a kutyusok etetőtáljainak mosogatásában,
  • valamint raklapokból új padozatot építettek a cicaházban, melyre később műfüves borítás is kerül.

A CE Glass a látogatást megelőzően adománygyűjtést is szervezett kollégáik bevonásával, hogy a segíteni szándékozó, de az önkéntes napon részt venni nem tudó munkatársak is hozzájárulhassanak az alapítvány tevékenységéhez. Az adományládákban több mint 50 kilónyi cica- és kutyatáp, tucatnyi konzerves eledel, macskaalom, jutalomfalatok illetve több játék gyűlt össze.

LELKES KIS CSAPAT GYŰLT ÖSSZE

Az önkéntes nap zárásaként a CE Glass dolgozói átadták a Tappancstanya munkatársainak az elkészült kutyaházakat és az összegyűjtött adományokat. Kovács Linda menhelyvezető háláját fejezte ki, hogy ilyen sok lelkes kolléga sietett a segítségükre egy pont kifejezetten mozgalmas napon, illetve köszönetet mondott az adományokért is.

A Tappancs Állatvédő Alapítvány közel 20 éve működteti Szeged melletti állatmenhelyét, ahol hátrahagyott vagy kóbor állatok, jellemzően kutyák és macskák befogadásával, gondozásával és örökbefogadásuk szervezésével foglalkoznak.

Fotók és forrás: CE Glass Industries

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb