Mindenmás

Beüt az infláció? A tavalyi rekordnyereség után máris csökkenő jövedelemtől tart a Pick Szeged Zrt.

Várhatóan nem tudja teljes egészében áthárítani a fogyasztókra drasztikus költségnövekedéseit a Pick Szeged Zrt., ezért a vállalat a tavalyi rekordnyereség után a jövedelmezőség csökkenésére számít 2022-ben – írja az Agrárszektor.

A cég tavaly csaknem kétszeresésére, 5,3 milliárdról 10,3 milliárd forintra növelte adózott eredményét, amelyben az alacsony sertésár, a termelésirányítási rendszer átalakítása, a piaci alapú termeléstervezés és több más hatékonyságjavító intézkedés játszott szerepet – tették hozzá.

4,5 MILLIÁRDDAL CSÖKKENTETTÉK AZ ANYAGKÖLTSÉGET

A vállalat mérlegbeszámolója szerint a nyereség tavalyi látványos növekedéséhez alapvetően hozzájárult, hogy az anyagköltség több mint 4,5 milliárd forinttal, 39,6 milliárdról 35,0 milliárd forintra csökkent. Ebben döntő szerepet játszott, hogy a sertésárak jelentősen estek 2020-hoz képest. Az agrártárcához tartozó Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint a hasított súlyban kifejezett kilónkénti sertésárak 2020-ban elérték a 670-675 forintot is, míg az elmúlt évben 420-540 forint között mozogtak.

TÖBB MINT 70 MILLIÁRD FORGALMAT BONYOLÍTOTTAK LE

A Pick Szeged tavaly belföldön mintegy 50,3 milliárd, külföldön 20,4 milliárd forint forgalmat bonyolított le, legnagyobb exportpiacának pedig – 13,3 milliárd forintos árbevétellel – továbbra is Németország számított. A vállalat folyamatosan vizsgálja az export bővítési lehetőségeit, de a magyar piac mellett várhatóan továbbra is Németország lesz legfontosabb értékesítési célpontja. További fejlődési lehetőségeket látnak azonban a környező EU-s országokban, illetve az USA-ban is. Ugyanakkor most a vállalatnak is azzal kell szembesülnie, hogy alapanyagköltségei drasztikusan emelkednek.

AZ ÁTADÁSI ÁRAKBA ÉPÍTENÉK BE A MEGNÖVEKEDETT KÖLTSÉGEKET

A hasított súlyra vetített sertésárak az AKI adatai szerint az idei év első felében elérték a kilónkénti 730 forintot, és most is 670-680 forint között ingadoznak. A sertésárak mellett a gyártáshoz szükséges egyéb összetevők – például a csomagolóanyagok és az energiahordozók – drágulása, illetve a munkabérek növekedése a termékönköltségek olyan mértékű emelkedését idézték elő, amelyet a társaság szerint nehéz érvényesíteni az átadási, illetve végső soron a fogyasztói árakban. A Pick Szeged is folyamatos tárgyalásban áll bel- és külföldi partnereivel annak érdekében, hogy a megnövekedett költségeket az átadási árakba be lehessen építeni, de számolnia kell azzal, hogy többletkiadásait nem tudja teljes egészében áthárítani a fogyasztókra, így idei jövedelmezősége várhatóan csökken 2021-hez képest – közölte az agrárszektor.hu-val a vállalat. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb