KikapcsVideo365

“Ha az író sapka rajtam van, nincs mese, dolgozni kell” – Dragomán György nyitotta meg az Ünnepi Könyvhetet a Dugonics téren, exkluzív interjú a szerzővel

Csütörtök délután ünnepélyes keretek között Dragomán György, József Attila-díjas író nyitotta meg a 93. Ünnepi Könyvhetet a Dugonics téren, ahol köszöntőjét követően, melyben első, édesapjához fűződő könyvélményét idézte fel a szerző, beszélgettünk vele irodalomról, írásról és arról, hogy ötvözi regényeiben másik nagy szenvedélyét, a szakácsművészetet.

HÚSZ ÉVE, AZ AKKORI KÖNYVHÉTEN DEBÜTÁLT DRAGOMÁN GYÖRGY AZ ELSŐ REGÉNYÉVEL

Dragomán György elmesélte, számára a Könyvhét 2002 óta vált egy csodálatos különleges ünneppé, hiszen első regénye, A pusztítás könyve akkor debütált, egyszerre felesége, Szabó T. Anna költőnő Fény című művével. Ráadásul akkor volt ifjú apa és úgy ültek a feleségével a dedikáláson, hogy köztük ott volt a babakocsiban kisfiuk, Gábor is. “Az előtt is ünnep volt a Könyvhét, de azóta kicsit másként, hiszen akkor kerültem át szerzőként a másik oldalra. Minden Könyvhéten ezt az élményt élem újra, hiába telt el már 20 év, olyan, mintha tegnap történt volna” – emlékezett vissza a kezdetekre az író.

“HA AZ ÍRÓ SAPKA RAJTAM VAN, NINCS MESE, DOLGOZNI KELL”

Azt is elárulta számunkra, nincsenek az íráshoz kötődő rituáléi, csupán egy hagyományt tart. Még amikor a gyerekei kicsik voltak, akkor kapott a feleségétől ajándékba egy úgynevezett író sapkát. Ezt akkor teszi fel, amikor alkot, ezzel jelezve a gyerekek számára, hogy most nem szabad apuhoz hozzászólni, mert “mondatban van”. A fiúk mára már felnőttek, így ilyen szempontból nincs jelentősége a sapkának, Dragomán György azonban időnként mégis felteszi azt. “Arra jó, ha rajtam a sapka, akkor tudom, hogy koncentrálnom kell, nincs mese dolgozni kell” – mesélte el a szerző.

A FŐZŐSKÖNYVBEN ÖTVÖZŐDIK DRAGOMÁN GYÖRGY KÉT SZENVEDÉLYE, AZ ÍRÁS ÉS A SZAKÁCSMŰVÉSZET

Az író legutóbb megjelent műve a Főzőskönyv, ahol vicces és komoly novellákkal családi történetekbe ágyazva jelennek meg a különféle ételköltemények recepjei, leírásai. Így ötvöződik a szerző két szenvedélye az írás és a szakácsművészet egyszerre ebben a kötetben. “Számomra a főzés egy kreatív kikapcsolódást nyújt az írásból. Nagyon fontos, hogy amikor főzök, sose gondolok arra, hogyan fogom ezt megírni, amikor pedig írok, általában fejben újra megfőzöm az ételeket” – mesélte el a szerző, majd hozzátette, a legszebb kritika, amit ehhez a könyvhöz kapcsolódóan kapott, amikor egy olvasója azt mondta neki, jóhogy végre valaki nemcsak írni, hanem főzni is tud.

AZ ÍRÓ ÚGY LÁTJA, AZ EMBEREK NAPJAINKBAN ÚJRA FELFEDEZIK A KÖNYVOLVASÁS ÖRÖMÉT ÉS SZÉPSÉGÉT

Az újabb Főzőskönyvön kívül, ahogy az író elárulta, még két másik művön dolgozik, egy regényen és egy novellásköteten. Mint mondta, szerencsére úgy látja, hogy a mai trendek úgy változnak, hogy az emberek a digitalizáció világából kiszakadva újra felfedezik a könyvolvasás örömét és szépségét. “A pandémia ideje alatt sokkal többen vettek igazi könyveket, mint korábban, így azt hiszem, az írott szó mégiscsak érdekes. Jó dolog egy könyvet megfogni és kézbevenni. Az a jó a nyomtatott könyvekben, hogy offline vannak, amíg olvas az ember, nem kap email-eket, nem érik a külső impulzusok. Úgy látom, egyre többen megbecsülik ezt a fókuszált, koncentrált olvasást. Én azt remélem, hogy ez nem fog már tovább csökkenni, inkább nőni kezd, mintha most ezt lehetne érzékelni. Persze, lehet, hogy én optimista vagyok” – zárta gondolatait Dragomán György.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb