Közélet

Szijjártó Péter a migránsokról beszélt Szabadkán, majd aláírta a megállapodást: augusztus elsejétől irányítják át a teherforgalmat a Szegedre

Új veszélyességi szintre lépett a migrációs nyomás, a migránsok egyre agresszívebbek, erőszakosabbak, már felfegyverkeznek, és használják is ezeket a fegyvereket – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szabadkán, ahol szerb hivatali kollégájával, Nikola Selakoviccsal találkozott. Mint kiderült, a találkozó a szegediek szempontjából is fontos volt, hiszen megállapodást írt alá a két tárcavezető arról, hogy augusztustól a teherforgalmat átirányítják a Szeged-Szabadka vasútvonalra.

Szijjártó Péter szerint kritikus időszakban került sor erre a találkozóra, hiszen “Európa drámai kihívások előtt áll”. Mint mondta: a Magyarország szomszédságában zajló háború és az arra adott szankciós válaszok tartósan háborús inflációs környezetet hoznak létre. “Emellett fokozódik a menekültválság, és egyre súlyosabb migrációs kihívásokkal kell szembenéznünk, ráadásul mi, magyarok – alapvetően egyedüliként – szembesülünk kihívással egyszerre délről és keletről, mondhatni kettős nyomás alatt állunk” – húzta alá Szijjártó Péter.

SEGÍTENEK A DÉLI HATÁR VÉDELMÉBEN

Szijjártó Péter szerint a helyzet egyre súlyosabb lesz, mert az ukrajnai háború miatt a világ számos pontját éhínség fenyegeti. “Ez az élelmiszerellátási válság újabb, valószínűleg minden eddiginél sokkal súlyosabb migrációs nyomást fog helyezni szerbekre és magyarokra egyaránt” – hangsúlyozta a miniszter. A külgazdasági és külügyminiszter egyben azt is leszögezte, hogy Magyarország soha egyetlen egy illegális bevándorlót sem fog beengedni a területére, ezért ne próbálkozzanak, ne kísérletezzenek. “Nem éri meg Szerbiába jönni, mert nem jöhetnek tovább Magyarországra” – emelte ki, és hozzátette, hogy Magyarország segít Szerbiának a déli határai védelmében is.

NŐTT A KERESKEDELMI FORGALOM, AUGUSZTUSTÓL JÖN A TEHERFORGALOM SZEGEDRE

A külgazdasági és külügyminiszter a kihívások ismertetése után kitért arra is, hogy a szerbek és a magyarok együttműködése az utóbbi időszak sikertörténete. Rámutatott, hogy “brutálisan” nőtt a kereskedelmi forgalom a két ország között, és az idei esztendő első négy hónapjában 117 százalékkal több forgalmat bonyolítottak le, mint egy évvel ezelőtt, és a tavalyi egész éves növekedés is 42 százalék volt. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy “minden idők legnagyobb közös vállalkozása, a Belgrádot Budapesttel összekötő vasútvonal modernizálása Magyarországon is a megvalósítás fázisába jutott”. Ezért augusztus elsejétől teljes vágányzár lesz a szakaszon, a teherforgalmat pedig átirányítják a Szeged-Szabadka vasútvonalra, amelyet az utóbbi időszakban már felújítottak. Az erről szóló megállapodást a hétfői találkozó keretében írta alá a két tárcavezető.

45 MILLIÁRDBA KERÜLT A SZEGED-RÖSZKE VONAL

A magyar kormány 45 milliárd forintot költ hazai költségvetési forrásból arra, hogy Szeged és a röszkei határ között egyvágányú, villamosított, óránként 120 kilométeres sebességre alkalmas új vasúti pálya épüljön.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb