Mindenmás

Fojtogató füstről számoltak be a Szeged365 olvasói, állítólag a Bajai úti tűz mellékterméke jöhetett be Szegedre az éjjel (frissítve)

“Gusztustalan, fojtogató füst és bűz jön be az ablakon” – írt ránk hajnal egy után Klári, aki mellett még legalább 30-35 olvasónk jelezte, hogy valami nincs rendben. Egy hölgy éjszaka fél 2-kor hívott fel bennünket, elmondása szerint a Kossuth Lajos sugárúton, főként az Izabella híd környékén gomolyog a füst, a szag pedig szinte elviselhetetlen.

“Sziasztok. Jelenleg is ég valami, sajnos a segélyhívó nem tudott információt adni de a Plaza felől végig a Kossuth Lajos sugárúton gomolygó, maró csípős füst van!” – írta üzenetben Tímea, Zsombor ugyanerről számolt be a Cédrus Liget környékéről. “Helló Szeged365! Egy kisseb bejelentést szeretnék tenni. Hatalmas füst van az utcánkban! Fél órával ezelőtt felkeltem (0:30) mert éreztem a füstöt, megijedtem mert azt hittem valami ég a lakásban de amint kimentem az erkélyre láttam hogy nem a házból jön a füst… Egész nap itthon voltam ez nem éreztem és nem láttam semmit. A Cédrus Liget mellett lakom, nem tudom honnan eredhet” – írta az olvasónk.

“Vágni lehet a füstöt szinte a Körtöltés utcában…Az egész lakás tele van, úgy feküdtünk le, hogy nyitva hagytuk az ablakokat.. rettenet büdös” – számolt be róla Dani a Szeged365 Társalgó csoportban.

Szintén ugyanitt Tamás posztolt arról, hogy “a bajai úti füst került be a városba”, a poszton felbuzdulva, miután a 112-t nekünk sem vették fel, ráírtunk néhány tűzoltó ismerősünkre. Két választ már kaptunk, azt üzenték, elképzelhető, hogy annyi történt, hogy a szél “befújta” Szegedre a 6-8 óra megfeszített munkával megfékezett tűzeset füstjét.

Reggel hivatalosan is rákérdezünk az illetékeseknél, cikkünk frissülni fog.

10 TELEPÜLÉS TŰZOLTÓJA KÜZDÖTT A LÁNGOKKAL, SZÁNDÉKOS GYÚJTOGATÁS ÁLLHAT A HÁTTÉRBEN

Az utóbbi hetek legnagyobb tűzesete történt meg ma délután a Bajai út mellett, ahol a nádas kapott lángra. A hatóságok szándékos gyújtogatásra gyanakodnak, sőt, igazából egyenesen egy gyújtogatás-sorozatra.

Cikkeink, bennünk rengeteg olvasói fotóval plusz videókkal a témában:

FRISSÍTVE: AZ ÉGETT NÁD SZAGA LEHET A LUDAS

Újabb tűzoltósági információkat kaptunk hajnal 2 után, állítólag az égett nád szaga érződik a fél városban, amely a füsttel együtt most “futott be” Szegedre. Újabb tűzeset nem történt, reméljük, jó darabig nem is fog. Cikkünk megjelenését követően elkezdtek záporozni az üzenetek, eddig (02:15) az alábbi környékekről szóltatok, hogy füst van:

  • Kossuth Lajos sugárút, gyakorlatilag minden részéről kaptunk üzenetet,
  • Csillag tér,
  • Vértó környéke,
  • Zápor tó környéke,
  • Makkosházi körút,
  • Budapesti körút,
  • Baktó,
  • Baktói kiskertek,
  • Kálvária sugárút,
  • Szilléri sugárút,
  • Kereszttöltés utca.

KATASZTRÓFAVÉDELEM: NEM ÉGETT VEGYIANYAG A BAJAI ÚT MELLETT

Az ügyben megkerestük: 

  • a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot,
  • a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát,
  • és egy közismert szegedi orvost, a szegedi éjszakában lemezlovasként is dolgozó Dr. Faddi Zoltánt.

Mindhárom esetben a Szeged365 olvasóinak kérdését tolmácsoltuk: kell-e tartanunk a füst egészségügyi hatásaitól? Féltsük a gyerekeinket?

Első körben a katasztrófavédelem sajtószóvivőjével, Molnár Krisztinával készített villáminterjúnkat közöljük, hamarosan jön a másik két tétel is. A szakember megerősítette értesüléseinket, tényleg a Bajai úton leégett nád füstje jött be a városba. Ha úgy vesszük, pechünk volt, éjfél után jött egy kisebb szél Szeged irányába, amely behozta a fojtogató, büdös ködöt Szegedre. 

Aki kiemelten fontos: 

Molnár Krisztina elmondta, hogy a kollégáik (akik közül még mindig van kint egység, amely az utómunkálatokat végzi) tüzetesen átvizsgálták a területet és nem találtak egészségre káros szennyező vagy vegyianyagot a tűz martalékává lett területen. 

Magyarán, a kérdésre az egyszerű választ: nem kell aggódni az egészségre gyakorolt hatásokról. Hamarosan érkezünk egy újabb cikkel, benne egy orvosi szakvéleménnyel a témában.

A cikkünkben felhasznált olvasói fotókat köszönjük Zsombornak és Tamásnak!

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: auto swiper
'Fel a tetejéhez' gomb