Blog

Urbex365: elhagyatott tanya Kelebia határában, ahol már az élet legapróbb nyomait is kitörölte az idő

Mindig megrendítő látvány egy-egy olyan helyre bukkanni, ami feltételezhetően egykor valaki szeretett otthona volt, melegséggel és nevetéssel teli, ami valaki megfeszített munkájával épült fel, talán generációkon keresztül éltek, művelték ott a földeket, ma már viszont szinte hátborzongató kietlen csendjével és omladozó falaival. Olvasónk, Kristóf (aki tavaly rengeteg szuper információt osztott meg velünk a téglagyári tavakról, az újszegedi romház történetéről, valamint a Déli Védelmi Rendszer részeként megépített, ám soha nem használt bunkerekről), ezúttal a Bács-Kiskun megyei, déli határszélen fekvő Kelebia külterületére kalauzolt bennünket, ahol megannyi fotóval illusztrálva fedezett fel egy elhagyatott tanyát, és annak területén található, az 1950-es években épült bunkert.

A TANYA TERÜLETÉN OLVASÓNK EGY BUNKERRE IS RÁLELT

“Kelebia külterületén a pusztában bóklászva egy bunkerhez vezetett az utam. Először kétséges volt a bunker megközelítése, ugyanis az objektum egy tanyához tartozott. Már távolról feltűnt, hogy kissé rozzant a ház, így bíztam benne, hogy talán nem lakják. Közelebb érve egyértelművé vált: a ház biztosan lakatlan, látva az oldalán és a tetején tátongó méretes lyukat” – kezdte a történetet Kristóf. Mint írta, először a bunkerhez vezetett útja a júliusi tikkasztó hőségben. A három helyiségből álló betonbunker egy igazi oázis volt a maga sötét zugával és hűvös levegőjével, még úgyis, hogy ajtajai már sok-sok évtizede nincsenek a (sosem használt) katonai létesítménynek.

A TANYA ÉLETVESZÉLYES ÁLLAPOTBAN VAN, BÁRMIKOR ÖSSZEOMOLHAT A TETEJE

Mint Kristóf megjegyezte, a körülményekhez képest egész jó állapotúnak találta a bunkert, melyet körbejárva útja az elhagyatottan álló tanyához vezetett. “A lakóház méretét tekintve egy apró bungalóhoz hasonlítható, egy egyszobás elképesztően kicsi házikó, amely határozottan életveszélyes állapotnak örvend, ugyanis bármelyik pillanatban leszakadhat a tető” – jellemezte Olvasónk a magányosan düledező épületet. Hozzátette, a háztól nem messze, a bunker mellett rálelt egy udvari mellékhelyiség összedőlt romjaira is. Az udvaron helyet kapott egy leginkább sekély kerti tó helyére emlékeztető kibetonozott, mélyített rész a földben, amely minden bizonnyal az állatok számára lehetett kialakítva. Kristóf szerint több jel is utal arra, hogy az erdő mellett romokban heverő tanyán állattartással foglalkozhattak. Az udvaron pusztuló összetört egykori kúton kívül továbbá egy-két romos műtárgy található még a portán, amelyek kiléte ugyancsak állattartással hozható összefüggésbe. Mindezen feledésbe merült emlékeket az itt-ott teljes mértékben eltűnt, már csak beton oszlopokból álló egykori kerítés maradványa övezi körbe.

Kristóf helyszíni beszámolója alapján bárki is élte itt egykor mindennapjait, már régen elhagyta valamikori otthonát, a hely felett pedig átvette az uralmat az idő kíméletlen vasfoga, amelynek köszönhetően könnyen eljöhet a jövőben az a pont, amikor már csak a földön terülő törmelékfoltok fogják emlékeztetni az arra járókat, egykor régen, a múlt évszázadban valaki otthonául szolgált ez a mindentől távol eső, erdő melletti porta.

A sok-sok információt és fotót köszönjük Kristófnak!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb