BlogVideo365

“Ha így csinálják, a partfal jobb oldala bele fog dőlni a Tiszába” – exkluzív Szeged365 interjú Istvánnal, akinek a telke mögött húznák el a Floratom csöveit

“Ha ez tényleg megtörténik, akkor onnantól kezdve mindig bal lábbal fogok felkelni” – nyilatkozta megkeresésünkre az egyik Klebelsberg-telepen lakó szegedi, akinek kertvégében hamarosan már a Floratom csöveit fektethetik le, akik a csurgalék termálvizüket a Holt-Tisza után már az élő Tiszába vezetnék bele, mindezt a jelek szerint önkormányzati és kormányzati asszisztálással. Kovács István, az Óbébai utcában lakó szegedi férfi úgy látja, hogy komoly gond léphet fel a beruházás során, mint mondta, ha az illetékes mérnök tartott volna egy normális terepszemlét, akkor biztosan szembesült volna vele, hogy a partfal jobb oldala – az ott lévő fák gyökereinek átvágásával – bele fog dőlni a Tiszába.

Cikkünk első felében felvázoljuk az utóbbi két hét (szerintünk hajmeresztő) történéseit, rávilágítunk néhány furcsaságra, majd leközöljük István legfontosabb gondolatait. Az írás itt-ott szubjektív elemeket tartalmaz, amelyek nem feltétlenük képviselik a Szeged365 teljes szerkesztőségének álláspontját, a szerzőét (Kisházi Sándor) viszont annál inkább.

Elsőként, íme a Kovács Istvánnal készített interjú mozgóképes változata, ha olvasás helyett videóznál egy jót, adj rá egy kis hangerőt, elgondolkodtató dolgokat fog mondani a Klebelsberg-telepi férfi:

40 ÉVIG SZENNYEZTÉK A HOLT-TISZÁT, MOST AZ ÉLŐ TISZA LESZ A SOROS?

Évtizedekig szennyezték a Klebelsberg-telep mellett lévő Tisza-holtágat a MÁV, a Floratom és többek között Szeged város csurgalékvizével (az ügyben egyaránt sáros volt Bartha László egykori fideszes és Botka László mostani polgármester is), egészen addig, amíg a 60-as években még virágzó szabadstrand egy bűzölgő, vörös vizű ökokatasztrófává nem vált, a szúnyogokon kívül gyakorlatilag minden létformát kipusztítva vagy elűzve az ország leghosszabb holtágából. Bár a projekt neverending story-nak tűnt, az idén nyáron végre elkezdték a rekonstrukciós munkálatokat, ezekkel párhuzamosan az utolsó szennyezőt, a Floratomot is meggátolták abban, hogy tovább engedje a használt termálvizét a “Dögtisza” néven emlegetett vízbe. Az első gyanús pillanat ott jött, amikor a július végén, a témában tartott lakossági fórumon az Országos Vízügyi Főigazgatóság illetékesei a “mi lesz a Floratom vizével?” kérdésre mindössze annyit tudtak válaszolni, hogy “biztos nem a Holt-Tiszába fogják engedni” de arra már nem tudtak mit mondani, hogy akkor mégis hová fog menni a csurgalék.

Az ügy akkor vett újabb fordulatot, amikor kereken két hete két-három, a Szegedi Vízmű Zrt. ruhájába öltöztetett férfi kezdte el körbejárni a hattyasiakat, az alábbi, fejléc, cégnév, bélyegző vagy bármilyen egyéb azonosító nélküli tájékoztatót lobogtatva:

Az eset után a Szeged Klebelsberg-telepi Polgári Kör nyílt levelet intézett többek között az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz, Szeged Város Önkormányzatához és az összes érintetthez, a 13 címzett között a Szeged365 is ott volt. Bár a fenti “tájékoztató” fecnin mindössze annyi állt, hogy egy “Szeged, Szentmihálytelki kertészeti telep termálvizének Tisza folyóba történő bevezetése” a projekt témája, a tagok már ekkor a Floratomot sejtették a dolog hátterében.

Végighívtuk és leveleztük a körlevélben megszólított illetékeseket, akiknek egy része már nyilatkozott, más részük lapít, mint sz@r a fűben (bocs), az egyik illetékes azonban furcsa dolgot hozott össze:

  • először írt egy válaszlevelet, amelyben beismerte, hogy tényleg a polgári kör által gyanított Floratomról van szó,
  • majd egy kicsivel később megkeresett bennünket, és nyomatékosan megkért, hogy ne adjuk közre a levelet.

Emberek vagyunk, senkivel sem akarunk kiszúrni (amíg az illető ki nem akar szúrni a szegediekkel), ezért a levelet nem hozzuk most nyilvánosságra, sőt, a küldőt sem nevezzük meg, annyit viszont idézünk belőle, hogy

“…épül egy nyomóvezeték, amely a Floratom Kft. szentmihályi telephelyéről elvezeti a használt termálvizet a Tiszába. Az engedélyezési eljárás során megtörtént a termálvíz-bevezetésnek a Tisza vízminőségére gyakorolt hatásának vizsgálata.”

Szóval, két dolog már biztos: a “jó öreg” Floratom a sztori főszereplője, az engedélyeztetési eljárás pedig már meg is történt, papírforma szerint hamarosan már épülhet is a vezeték, amely a csurgalék termálvizet az élő Tiszába fogja szállítani.

FLORATOM, KI VAGY TE?

A leggazdagabb magyar vállalkozók listáján előkelő helyen álló, eddig az építőiparban hasító üzletember vásárolta be magát egy agrárcégbe – írta pár hónapja a HVG, a szóban forgó vállalat pedig nem más, mint a 22 hektáros üvegházakkal a kertészeti ágazat élmezőnybe tartozó szegedi Floratom Kft.

Az új, a Forbes januári milliárdos listáján 43. helyezésű, solti építési vállalkozó, a NER-lovagnak tartott Rencsár Kálmán márciusban vásárolta meg a paradicsomot, paprikát és gerberát termesztő céget, a februárban alakult Floratom Tomato Kft-n keresztül. A megvásárolt agrárcég ügyvezetője nem akarta kommentálni az adásvételt.

Szakmai körökben már egy ideje téma volt, hogy eladó a cég, a HVG szerint mégis meglepő volt, hogy a Floratom Kft.-t megvásárló Floratom Tomato Kft. a februári alapításkor a szegedi (többek között a Cédrus Ligetet és a lakossági geotermikus rendszert is építő, CBA-áruházakat tulajdonló) Lekeny Györgyhöz közel álló üzleti körökhöz került, majd alig egy hónappal később a Floratom Tomato Kft. egyedüli tulajdonosa Rencsár Kálmán lett, ő vitte egyedül a 22 hektáros kertészetet.

AZ ÜGY, AMELYBEN MINDENKI K@SSOL, FIDESZESTŐL A MOMENTUMOSIG

Furcsa egy sztori ez a mostani. Bár a főszereplő egy NER-lovag, az engedélyekhez éppúgy szükség volt az önkormányzati befolyás alatt lévő Szegedi Vízmű Zrt. jóváhagyására, mint az állami kézben lévő Országos Vízügyi Főigazgatóság és a katasztrófavédelem engedélyeire.

Néhány érdekesség a témában (és most jön a bevezetőben említett szubjektív rész, aki nem csípi az ilyesmit, görgessen tovább, a lakossági interjús részre):

  • Az ügyről sem a fideszes, sem a szegedi önkormányzathoz tartozó, sem pedig a Soros-hálózatból etetett balliberális sajtó sem írt. Amikor a cikkünk második felében lévő lakossági interjút mentünk készíteni, pont előttünk volt kint egy újságíró kolléga az egyik legolvasottabb országos balliberális sajtóorgánumtól, a cikk viszont nem jelent meg (pedig most aztán kivételesen tényleg lusták voltunk, csütörtökön mentünk ki és még csak most pattintottuk ki az anyagot). Egy kicsit olyan, mintha a (mind)két politikai oldalról etetett médiafelületeknek megmondták volna, hogy “k@ss van fiúkák, erről most nem írtok”. Ilyenkor jön jól, ha egy hírportál 100%-ban a reklámpiacból, szakmai alapokon tartja el magát, és nem a “gazdáitól” (politikusok) vagy valamilyen rejtélyes, az Egyesült Államokba bedrótolt “alapítványból” (Gyuri bácsi) létezik. Nekünk senki sem mondja meg, hogy miről írjunk, maximum a Szeged365 olvasói, így aztán most sem vagyunk hajlandóak hallgatni.
  • Bár egy olyan témáról van szó, amelynek kapcsán már most, a csövezés során fák tucatjait fogják kivágni, akár a partfal is ingataggá válhat, ha pedig a Holt-Tiszához hasonló sumák van a dologban, súlyos ökológiai következményei lehetnek, mégsem hisztizik egyetlen politikai oldal sem. Miért nem tüntetnek most az egyébként szuperzöld, környezetvédelmi élharcos politikusaink? Miért nem pattog Mihálik Edvin zöld város tanácsnok reggeltől estig a Tisza partján? Miért nem balhézik a fél szegedi Fidesz? Miért nem szervez tüncikézést Nagy Sándor momentumos alpolgármester? Miért lapít Botka László, aki az ország egyik legkörnyezettudatosabb polgármesterének képében tetszeleg évek óta?

Segítek: itt most szerintem egy kicsit (?) mindenki sáros. A kedvencem az volt, amikor a megkeresésünk után Mihálik Edvin arról írt kisesszét, hogy “az önkormányzatokat ilyen kérdésekben már nem kérdezik meg, joghatóságuk nincsen”, ergo passzolta a felelősséget. Khm. A baki csak ott van, hogy az ügyben a Szegedi Vízmű Zrt. kollégái járták körbe a lakosságot, sőt, az engedélyeztetési folyamathoz a vízmű közreműködéséhez is szükség van. Egy találós kérdés: vajon ki a szóban forgó cég többségi tulajdonosa? Íme a megfejtés: a társaságban Szeged város tulajdonosi részaránya 51%, míg a francia szakmai befektető, a Veolia Eau magyarországi leányvállalata, a Veolia Víz Zrt. tulajdonosi részaránya 49%.

Szép öngól volt, excellent shot, bravo, Tanácsnok Úr.

EXKLUZÍV SZEGED365 INTERJÚ EGY OLYAN SZEGEDIVEL, AKINEK A TELKE MÖGÖTT ÉPÍTENÉK MEG A TISZÁBA FOLYÓ SZENNYVÍZVEZETÉKET

Az ügyben megkerestük az egyik helyi lakost, az Óbébai utcában élő Kovács Istvánt, akinek háza pont a 2023. novemberének végéig újjászülető Holt-Tisza tövében van. A családi ház telekhatárát jelentő kiskerítés után már csak 2-3 méternyi zöldsáv és egy meredek, fákkal-bokrokkal tarkított partfal van a víz előtt. Azt, hogy az illetékesek már jártak a helyszínen, onnan tudja, hogy leszúrtak egy méréshez használt karót a hátsó kerítése mellé, plusz lábnyomokat talált az említett zöldsávban.

István egy érdekes, egyben logikus okfejtéssel lepett meg bennünket. Mint magyarázta, szerinte nem fog végigmenni a projekt. A Floratom nem a Mars téri piacra, hanem a legnagyobb multikba szállít be, akik előbb-utóbb rá fognak kérdezni, hogy a termék, amelyet az ő logójukkal, az ő polcaikon árulnak majd, vajon megfelel-e a fenntarthatósági és természetvédelmi normáknak. István szerint jól felfogott érdeke az új vállalkoznak, hogy ne engedjen ekkora fogást a saját portékáján, és itt most kivételesen nem a lakosságról, hanem az üzleti versenytársakról van szó. A nekünk nyilatkozó helyi lakos úgy látja, Rencsár még nem bántható, még egy kapavágást sem tett, még dönthet helyesen.

A teljes interjút ITT találod, a legjobb gondolatokat az alábbiakban szemléztük le, rövidítve:

  • A Szegedi Vízmű Zrt. overálljába öltözött 2-3 férfi két hete járta körbe az érintett telkeken lakó szegedieket, előbb személyesen akarták átadni a fent látható, bármiféle céges vagy hatósági megjelölés nélkül kinyomtatott papírt, azonban, miután senki sem vette át tőlük, másnap mentek még egy kört és bedobálták a postaládákba.
  • Interjúalanyunk szerint komoly gond léphet fel a beruházás során, mint mondta, ha az illetékes mérnök tartott volna egy normális terepszemlét, akkor biztosan szembesült volna vele, hogy a partfal jobb oldal bele fog dőlni a Tiszába. A fő gond ott lesz, hogy a tervek szerint 150-160 centi mély árok pont át fogja vágni a parton – így Istvánék kertének végében is – lévő fák gyökereit, magyarán, nem lesz, ami megtartsa a fákat, ha pedig a folyótól 1-2 méterre lévő 20-30 méter magas fák kidőlnek, omlani fog az egész partfal is.
  • Mint mondta, abba még bele sem gondolt, mennyivel fog kevesebbet érni a telkük, ha közvetlenül mellette egy ipari szennyvízvezeték fog elmenni, minden esetre “ha ez tényleg megtörténik, akkor onnantól kezdve mindig bal lábbal” fog felkelni. Mint mondta, egyelőre nem fordult meg a fejében, hogy elköltözzenek az ügy miatt.

Amint további fejlemények érkeznek az ügyben, újabb cikkel jövünk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb