Szegedi Arcok

A működés határán vannak a Szegedi Újszülött Életmentők, előfordulhat, hogy nem fognak tudni kimenni egy-egy riasztásra

“Nagyon nehéz pénzügyi helyzetben vagyunk, már másfél éve a fejlesztési tartalékainkat éljük fel, és ha mind elfogy, nem tudjuk, mi lesz” – válaszolta a Telex kérdésére Dr. Pintér Gábor Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány ügyvezetője. A szegedi alapítvány már a működése határára került, mert a gondok súlyosabbak és szélesebb körűek annál, mint az üzemanyagok magas ára. A szakember szerint előfordulhat, hogy nem fognak tudni kimenni egy-egy riasztásra.

A koraszülöttek mentése állami feladat, viszont az Országos Mentőszolgálat alá rendelt alapítványok végzik ezt a tevékenységet. Magyarországon a legrégebbi a szegedi alapítvány, amely a Dél-Alföld területén szállítja kórházba a kisbabákat, saját mentőautójával. Mivel a koraszülöttek légzése, szívműködése és a testük hőszabályozása egyáltalán nem, vagy nem megfelelően működik, a rohamkocsiban található orvosi eszközökkel lehet a kis beteget életben tartani, amíg bejutnak vele a kórházba. Mivel nem mindegyik kórházban tudnak minden esetben megfelelő, specifikus ellátást adni, a babát mindig oda viszik, ahol a legjobbat kapja. Minden perc számít.

NYOLCVAN MUNKATÁRS KÜZD A KICSIKÉRT A SZEGEDI ALAPÍTVÁNYNÁL, 30 ÉV ALATT 25 EZER KORASZÜLÖTT ÉLETÉT MENTETTÉK MEG

Országszerte kilenc újszülötteket mentő szolgálat működik, közülük a szegedinek volt az elmúlt évek során a második legtöbb riasztása, a kocsijuk tavaly több mint 84 ezer kilométert tett meg a mentések során, mert a legnagyobb terület az övék – írja a Telex. Az alapítvány működésének bő 30 éve alatt majdnem 25 ezer koraszülött és újszülött életét mentették meg. Két mentőkocsijuk van, a tartalék járművet viszik ki a rendezvényekre, amikor adományokat gyűjtenek, míg a jobb állapotú autó a hívásra bármikor elindulhat a Szegedi Mentőállomásról, ahova befutnak a riasztások. Az év minden napján 24 órás készenlétben vannak, a személyzet a sofőrön kívül egy orvosból és ápolókból áll. A szegedi alapítványnál jelenleg több mint nyolcvan munkatárs dolgozik, és önkéntes segítőik is vannak.

A száz kilométeren 15 litert is elfogyasztó mentőautókhoz az üzemanyagot jelenleg a magasabb, piaci áron veheti meg a kilenc hazai szolgálat, ami igen nagy többletkiadást jelent, ezért ernyőszervezetük, a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány nemrég felhívást adott ki, amelyben adományokat kérnek a tankolásra.

AKKORA A BAJ, HOGY ELŐFORDULHAT, HOGY NEM TUDNAK MAJD KIMENNI EGY-EGY RIASZTÁSRA

Az alapítvány körüli áldatlan állapotokról Prof. Dr. Pintér Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány alapítójának, a város 2017-es díszpolgárának fia, Dr. Pintér Gábor Sándor, az alapítvány ügyvezetője számolt be a Telexnek. Az interjú legfontosabb kijelentéseit rövidített formában szemlézzük, íme a lényegesebbek:

  • A szegedi alapítvány már a működése határára került, mert a gondok súlyosabbak és szélesebb körűek annál, mint az üzemanyagok magas ára. Az állami egészségügyben az utóbbi években az ápolók és az orvosok is kaptak béremeléseket, ám a szolgálat a kevés pénzéből nem tudta ugyanúgy emelni a fizetéseket. A szakember szerint előfordulhat, hogy nem fognak tudni kimenni egy-egy riasztásra.
  • Az alapítvány kiadása havonta mintegy 12-13 millió forint, ebből 6-7 millió jut a bérekre, plusz a járulékok, így az összes bérköltség havi 9 millióra rúg. A fennmaradó pénzből kell üzemanyagot és fogyóeszközöket vásárolni – amelyeknél szintén áremelkedések voltak az utóbbi időben -, ki kell fizetni a mentőautók dráguló biztosítását, a felelősség-biztosítást, a költséges javításokat, valamint meg kell venni az új orvosi felszereléseket az elavultak helyett.
  • Van olyan adminisztrációs teher is, amiről kevesen tudnak: a sürgős mentések során gyakran megbünteti őket a rendőrség a „gyorshajtási szabálysértés” miatt. Ilyenkor időigényes igazolási procedúrával kénytelenek bizonyítani, hogy beteget szállítottak. A bírságot kifizetni szerencsére nem kell.
  • A szolgálat nehéz, az ápolók is kevesen vannak. Három műszakba beosztva várják, hogy mikor kell indulni, és soha nem lehet tudni, aznap milyen állapotú koraszülöttel, ikerszüléssel vagy váratlanul megindult otthoni szüléssel találkoznak.
  • Hatalmas gond, hogy az adományok is elapadóban vannak. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány tavaly majdnem 27 millió forintot kapott az SZJA 1%-okból, több mint 5400 főtől, az alapítvány már évek óta az első három legtöbb 1%-ot begyűjtött szegedi szervezet között van. A többi pénzt, amire szükségük van, úgy kalapozzák össze: szinte minden nagyobb nyilvános rendezvényen ott vannak az önkénteseik, szeptember elején a Szegedi Halfesztiválon is gyűjtöttek adományokat. Ilyenkor kiállítják a tartalék mentőkocsit – ha éppen nem kell kölcsönadni egy másik szolgálatnak – válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, megmutatják az életmentő berendezéseket, és az önkénteseik léggömböt osztanak a kisgyerekeknek. Mivel a koronavírus-járvány idején nem voltak nyilvános rendezvények, akkoriban nem tudtak annyi pénzt összegyűjteni, csak a felét, mint előtte, mert a rendszeres támogatóik is kevesebbet utaltak. Korábban kisebb-nagyobb vállalkozásoktól is kaptak támogatásokat, pár százezres és olykor több millió forintos összegeket is, ám az orosz-ukrán háború kitörése óta ezek az adományok sajnos elmaradtak.

A SPECIÁLIS MENTŐKOCSI EGY MOZGÓ INTENZÍV OSZTÁLY, AHOL EGYETLEN ORVOSON MÚLIK A KISBABA ÉLETE

A koraszülöttek mentése nem csak a csecsemők válságos állapota miatt nehéz feladat – magyarázta a Telex tudósítójának Dr. Lehotzky Helga gyermekorvos, aki a szegedi szolgálatot megalapító Pintér Sándor professzor felesége és munkatársa – hanem azért is, mert az anya súlyos lelki válságba kerül a váratlan szülés okozta megrázkódtatás miatt, nagyon nehéz megnyugtatni és meggyőzni őt arról, hogy a kisbabát rábízza a mentőkre. A speciális mentőkocsi egy mozgó intenzív osztály, akár egy kórházé, csakhogy menet közben a kocsiban az egyetlen orvoson és az ápolón múlik a fejletlen kisbaba élete, nem áll rendelkezésre orvoscsoport és egészségügyi gárda, mint egy kórházban.

KORMÁNYOK JÖNNEK, KORMÁNYOK MENNEK, DE EGY VALAMI BIZTOS: AZ ÁLLAM NEM BIZTOSÍTJA A KORASZÜLÖTT-MENTÉS PÉNZÜGYI FEDEZETEIT

Az állami költségtérítés terén 2010 előtt még a mostaninál is rosszabb volt a helyzet az ügyvezető szerint. A szerződések alapján nyújtott állami támogatás, ami korábban a költségeik felénél kicsivel többet biztosított, már évek óta alig növekedett valamit, így egyre kevesebbet ér, emiatt még több adomány kellene.

A kérdésre, hogy ha állami feladat a koraszülöttek mentése – mint a felnőtt betegeké is -, akkor arra miért nem biztosítja teljes egészében az állam a pénzügyi fedezetet, Dr. Pintér Gábor Sándor nem tud válaszolni. Ő sem érti, és ez már harminc éve, az egymást váltó kormányok alatt folyamatosan így megy: az adományok révén működhetnek.

SZÜKSÉGÜK LENNE EGY ÚJ AUTÓRA

A beszélgetés során szóba került a fejlesztések témaköre is. Sajnos a szegedi alapítvány tartalék autóját az idén nyugdíjazni kell, mert 2011-es gyártmány, tovább nem használhatják szabályosan. A jobb állapotú kocsijuk pedig 2014-es, és már ez is 320 ezer kilométer futott, ezért most új mentőautóra is gyűjtenek.

A megfelelő kocsi alapára tavasszal még 43 millió forint lett volna, most majdnem 50 millió, az egészségügyi felszerelés további 15 millióba kerülne.

Hogy mindezt mikor, és miből tudják majd megvenni, arról fogalmuk sincs.


Segítenél, hogy sikerüljön megvenni az új mentőautót?

Ide tudsz utalni nekik:

  • Bankszámlaszám: 11735067-20036634
  • IBAN: HU13117350672003663400000000
  • Adószám: 18450455-1-06

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány a SZIA – Szeged International Airshow-n és a Bortéren is kint lesz, ott is várják majd az adományokat.

Fotók: Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány, Telex

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb