Közélet

Nem zárnak be, de korlátozásokat vezetnek be a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben is

Kisebb korlátozásokkal ugyan, de nyitva marad a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő – számolt be közösségi oldalán Nógrádi Zoltán. A település polgármestere az általa feltöltött videóban elmondta, az energiaválság következménye minden közszektorbeli intézményt erősen sújt, de a turizmus szenved leginkább.

Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a további működéshez a fürdőben korlátozásokat kellett bevezetniük, így hétköznap este 8 helyett este 6 óráig van nyitva az intézmény, hétvégén este 8 órára módosul a zárás időpontja, a csendes wellness szolgáltatásokat pedig csak hétvégén lehet majd igénybe venni.

Mindeközben Szatymazon az iskolabusz szűnik meg az energiaválság miatt:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb