Közélet

A makói önkormányzat segítségére siet a Continental, anyagi támogatást nyújtanak az energiaválság miatt

A Continental aktív kapcsolatban áll a makói városvezetésével – írja a vállalat szerkesztőségünknek küldött levelében. Mint írják, a közelmúltbeli egyeztetések során értesültek az önkormányzat kihívásokkal teli helyzetéről, ezért anyagi támogatást nyújtanak: összesen 3 millió forintot.

„A jelenlegi körülmények mellett kötelezettségünknek éreztük a város legnagyobb munkáltatójaként, hogy a mostani lehetőségeinknek megfelelően enyhítsük a város terheit. Ezt a döntést hozta vezetőségünk annak ellenére, komoly kihívásokkal küzdünk és a makrogazdasági környezet is nagy költségnyomást gyakorol az üzletmenetünkre” – mondta el Szűrszabó Levente, a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatója.

ALAPÍTVÁNYON KERESZTÜL SEGÍTENEK

A támogatást a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. a Makó Város Fejlődéséért Alapítványon keresztül juttatja el az önkormányzathoz. Ez a városi alapítvány biztosítja a rászoruló makói családok számára a tűzifaosztást, a nehéz sorsú családok támogatását és tartós élelmiszerek adományozását.

BÉREMELÉS JÖN A GYÁRBAN

A közleménybe azt is írják, hogy a Continental makói gyára hamarosan évközi béremelést tervez adni a dolgozóknak a reálbérek védelme érdekében. „Az energiaárak és a nyersanyagok mellett a logisztika is jelentősen drágul, mely hatásokat az elmúlt hónapokban elnyert új projektek és a munkatársak együttműködésének is köszönhető hatékonyságnövekedés sem tudta teljesen kompenzálni. Jó úton járunk, hogy a makói gyárunk stabilizálódjon, de egyre több irányból érkeznek a kihívások, még nem jelenthetjük ki, hogy megoldódtak a problémáink. Ilyen időkben az együttműködés kiemelten fontos, ezért a helyi önkormányzattal is szeretnénk erősíteni a kapcsolatunkat, össze kell fognunk a közös jövőnk érdekében” – összegezte az aktuális helyzetet Szűrszabó Levente, a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatója.

BEZÁR A TANUSZODA, A MÚZEUM, A JÉGPÁLYA PEDIG KI SEM NYIT – KEMÉNY DÖNTÉSEK HOZOTT MAKÓ

Az energiaválság miatt megszorításokra kényszerült a makói önkormányzat is. A legutóbbi testületi ülésen döntöttek ezekről a képviselők és egy szép hosszú a lista született, a sportlétesítményeinek jelentős részének bezárása csak a jéghegy csúcsa.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: stapelstein
'Fel a tetejéhez' gomb