Közélet

Durván bekeményített Makó: bezár a tanuszoda, a sportcsarnok és a múzeum is, a jégpálya ki sem nyit, és nem lesz karácsonyi díszkivilágítás sem

Az energiaválság miatt megszorításokra kényszerült a makói önkormányzat is. A mai testületi ülésen döntöttek ezekről a képviselők és egy szép hosszú a lista született, a sportlétesítményeinek jelentős részének bezárása csak a jéghegy csúcsa – írja a Promenád24.

A 9-es napirendi pont volt az energiaválsággal kapcsolatos előterjesztés, azonban úgy döntött a grémium, hogy első napirendi pontként tárgyalja. Farkas Éva Erzsébet polgármester ismertette a válság miatti változásokat. Elmondta: számos területen jelentős többletköltség jelentkezett. Júniusban már döntöttek arról, hogy felfüggesztik a kifejezetten önkormányzati költségből megvalósuló fejlesztéseket, illetve bizonyos támogatásokat. Vissza tudták állítani a tanévkezdési támogatást, több mint 1600 diákot támogattak. Sőt, december 31-g a közétkeztetésben a 25 százalékos emelést is az önkormányzat átvállalja, ez 3000 diákot érint. Havi rendszerességgel a pénzügyi helyzetet felülvizsgálva igyekeznek a felfüggesztett támogatásokat biztosítani, ha tudják.

TÖBBSZÖRÖSEN MAGAS SZÁMLÁK JÖNNEK

Mint kiderült, ezután az önkormányzatok nem kapnak közüzemi díjkedvezményt. Minden intézkedés a lakosságot segíti – mondta a polgármester. Többszörösen magas számlákat kell fizetnie az önkormányzatnak – indokolta a megszorításokat. Elmondta: A válságkezelő intézkedések mellett a kötelező feladatellátást és alapszolgáltatásokat biztosítják.

AZ INTÉZMÉNYEK DOLGOZÓIRÓL MÉG NEM DÖNTÖTTEK

Az önkormányzat 2022. szeptember 12-én polgármesteri utasítást adott ki az intézményeknek a fenntartásukban lévő épületek energiacsökkentésére. Tartalmazza azokat a protokoll-javaslatokat, amelyeket az intézményvezetők segítségével fogalmaztak meg. Ezeket az intézkedéseket kifüggesztették, tájékoztatták a dolgozókat, minden intézményben ez más. Az önkormányzat az ingatlanok energetikai felülvizsgálatát elvégezte. Az intézmények dolgozóinak sorsáról még egyeztetnek a jövő héten. A megbízási szerződések felülvizsgálatát is kérték.

NEM LESZ KARÁCSONYI DÍSZKIVILÁGÍTÁS

Az is kiderült közgyűlésen, hogy az MVM-től a közvilágítás mérséklésére javaslatot kért az önkormányzat. Az MVM hivatalos állásfoglalása a díszvilágítás lekapcsolását javasolják, október 3-tól lesz így. 41 lámpatestet kapcsolnak ki, templomok, nagyobb középületek plusz megvilágításait. Karácsonyi díszkivilágítás nem lesz, a Makovecz- téren valamiféle világítás lesz, és talán a gyertyagyújtást is meg tudják tartani. Ritkítanák a városban a közvilágítást is, de erről még várják az MVM javaslatát.

EMELÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKNÁL

Szociális intézkedéseket is bevezetnek: augusztus 31-én döntöttek róla, hogy az önkormányzati bérlakásokba 2023 első félévében feltöltő kártyás villanyórát, gázórát helyeznek ki. Továbbá az önkormányzati lakásoknál 20, 10 százalékos béremelés lesz novembertől. Az üzlethelyiségek bérleti díjait nem emelik.

Mindezek mellett:

  • A Korona Konferencia Központ a fűtési időszakban szünetel. A boltok, üzletek a Hagymatikumba kerülnek át, például a Portéka tár. Október elsején ott nyitnak.
  • A nyugdíjas klubok közül a vegyes tüzelésűek nyitva maradhatnak. A többi a Hagymaházba, könyvtárba kerül át.
  • A Galamb volt kollégium épülete október 11-től csakis termál rendszerrel fűthető. Az ügyvédek háza szerződéseit módosították. A távhő szolgáltatási ügyfélszolgálat itt lesz.
  • Az egészségügyhöz köthető épületek és a háziorvosi rendelők felülvizsgálata elkezdődött. A Hollósy Kornélia utcai épületben több szolgáltató van, az energia szolgáltatások megoszlása tekintetében itt is felülvizsgálják a bérleti szerződéseket. Napelem van, keringető szivattyút telepítenek, egy már van, de lesz még egy.
  • A Zöldházat lezárják télen, a Flórián vendégházban fatüzelés van, ez működhet tovább.
  • A Makói Polgármesteri Hivatal Infopont és Városmarketing irodája a Hagymatikumba kerül.
  • A Makói Óvoda intézményei, a Kálvin utcai és Erdélyi Püspök utcai napelemet kap.
  • A múzeum és látványraktár október 3-tól bezár, a kiállítások télen a könyvtárban lesznek. A múzeum október 17-től szünetel, a könyvtárban lesz, ami távhővel működik.
  • Az Espersit-ház is szünetel a télen.
  • A könyvtár nyitva tartása is változhat.
  • A Búza utcai és a Tinódi utcai bölcsi napelemet kap, utóbbi kazánt, és szigetelést kap a szakrendelő. Vegyes tüzelésű kazán lesz a Munkás utcai idősek otthonában, és az Éjjeli Menedékhelyen.
  • A Makói Szolgáltató NZT. minden egyes divíziója protokollt állított össze, itt is 3-ig döntenek a munkavállalókról. A Návay utcai műhely, a városgazdálkodás-, üzemeltetés irodáit átköltöztették az ügyvédek házába. A távhő tehát október 3-kor itt nyit.
  • A Hagymaházban a mozi péntek-vasárnap üzemel csak, távhővel működik. A nagyobb kulturális programok lehet, hogy elmaradnak.
  • A Hagymatikum október 17-től vasárnap és csütörtökön 10-18-ig, pénteken, szombaton este 8-ig lesz nyitva, minden hónap 1 péntekén este 11-ig lehet nyitva. A szauna világ, gyermekvilág, gyógyászati kezelések továbbra is rendelkezésre állnak, de korlátozott nyitvatartási időben.
  • A Tanuszoda és a 33 méteres kültéri medence, Nyugibár bezár a télre, október 3-tól.
  • A jégpálya se nyit ki. A városi piac nyitva tartása nem változik, a díjak tekintetében: az őstermelőknek nem emelnek árat.
  • A sportcsarnok szünetelni fog szintén, mert gázfűtésű. Október 11-től.
  • A Szolgáltató Zrt. a Koronából a Polgármesteri Hivatalba költözik át, 3-tól.
  • A Hollósi Kornéli utcai rendelőben a portaszolgálat, takarítás változik.
  • A Makó VTV-nél a dolgozók foglalkoztatását felülvizsgálják.
  • A Makói Sport Aréna szünetel.
  • Makói Városgazdálkodási NKFT. a távhő rendszer fűtőmű napelemmel való felszerelését támogatják.

TOVÁBBRA IS AMELLETT VANNAK, HOGY SEGÍTSÉK A LAKOSOKAT

„Ezen intézkedések mellett Makó Város önkormányzata továbbra is amellett van, hogy a makói lakosokat segítse és támogassa, mind a szociális támogatásokkal, tűzifa támogatással. Szociális rendeletben megemelt költségvetéssel támogatnák a rászorulókat”- zárta szavait a polgármester.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb