Közélet

Nyílt levélben szólítja fel a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Orbán Viktort a nemzeti energiacsúcs összehívására, az aláírók között van Botka László is

Nyílt levélben szólítja fel a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Orbán Viktort a nemzeti energiacsúcs összehívására, az aláírók között van többek között Botka László, Szeged polgármestere, valamint Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is.

AZONNALI CSELEKVÉST SZORGALMAZNAK A LEVÉLBEN

A nyílt levélben azt írták, hogy a magyar települések veszélybe kerültek, és az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások megmaradásának biztosításához elkerülhetetlen a kormány azonnali cselekvése. Az energiaválság és az elszabadult árak miatt kialakult megélhetési válság eddig nem tapasztalt szociális krízissel fenyeget, mert miközben a falvak és városok a működőképességük fenntartásáért küzdenek, egyre többen kérnek szociális támogatást az önkormányzatoktól – emelték ki.

Hozzátették: egyetlen polgármester sem akar intézményeket bezárni, mindent megtesznek az alapvető közszolgáltatások működtetéséért, mert megengedhetetlennek tartják, hogy “fűtetlen óvodákban és bölcsődélben fázzanak a gyerekek”. “Amennyiben ezt miniszterelnök úr is elfogadhatatlannak tartja, úgy (…) azonnali párbeszédet kezd a magyar önkormányzatokat képviselő szervezetekkel” – írták.

A NEMZETI ENERGIACSÚCS ALKALOM ÉS LEHETŐSÉG ARRA, HOGY MEGOLDÁSI JAVASLATOK KERÜLJENEK AZ ASZTALRA

A nemzeti energiacsúcs alkalom és lehetőség arra – tették hozzá -, hogy megoldási javaslatok kerüljenek az asztalra. A levélben kiemelték: tudják, hogy “hazai és külső okok miatt az állami költségvetés is nehéz helyzetben van, ugyanakkor a kormány tárgyal az egyházi iskolák támogatásáról, de “az önkormányzati bölcsődék és óvodák fenntartásáról eddig nem volt hajlandó egyeztetni”. A települések támogatásának forrása lehet “az önkormányzatoktól elvont adóbevétel visszaadása éppúgy, mint a megemelkedett energiaárak miatt keletkezett költségvetési többletbevétel” – fűzték hozzá.

TÁRGYALÁST KEZDEMÉNYEZTEK AZ ÁRAM ÁRÁRÓL IS

Tárgyalást kezdeményeznek a levelet aláíró polgármesterek arról is, hogy “a Paksi Atomerőmű által 12 forintért megtermelt áramot az önkormányzatok ne 400 forintnál is magasabb áron kapják”. Miközben a paksi áramból minden magyar településen biztosítani lehetne a közszolgáltatások áramigényét, “megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy közösségi beruházásként megépült erőmű termelésén egy állami tulajdonú cég a magyar települések kárára nyerészkedjen”.

SZEGED MELLETT AZ ALÁBBI TELEPÜLÉSEK POLGÁRMESTEREI ÍRTÁK ALÁ A LEVELET

A nyílt levél végén hangsúlyozták: hiszik, hogy a szociális krízis elkerülése, a magyar települések működőképességének fenntartása nemzeti érdek. A levelet Budapest főpolgármestere mellett:

  • Baja,
  • Balmazújváros,
  • Budakalász,
  • Budaörs,
  • Érd,
  • Gödöllő,
  • Hódmezővásárhely,
  • Kazincbarcika,
  • Nyírbátor,
  • Pécs,
  • Pomáz,
  • Salgótarján,
  • Tatabánya,
  • Szeged,
  • Szentendre,
  • Szombathely
  • és Vác polgármestere jegyzi.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb