Szegedi Arcok

Szeged365 olvasói tudósítás: péntek délután, fényes nappal, Szeged belvárosában lophattak el egy akácfát (frissítve)

“Kedves Szeged365, ma a Jósika utcán legálisan lopták a fát, 6 órakor. Gondoltam jó cikk lenne belőle” – írt ránk péntek este Orsi nevű olvasónk. A beszámoló alapján hárman voltak, a két fiatalabb srác és egy középkorú nő melegítőalsóban, papucsban, láncfűrésszel vágta ki az egyik akácfát, amit aztán egy piros Toyota Hiace furgonba dobtak be. Az ügyben megkerestük az illetékeseket, mint Makrai László, az illetékes Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, természetesen nem az ő kollégái voltak azok.

“Két fiatalabb srác és egy középkorú nő láncfűrésszel nekiestek az akácfának, kivágták és bedobálták a kocsijukba” – írta szerkesztőségünknek Orsi, aki hozzátette, a bejelentés megtörtént a rendőrségre, de már a végén jártak a favágással amikor hívta a hatóságot, így mire azok kiértek, az elkövetők eltakarítottak mindent, még a leveleket is. Az esetről tudósító olvasónk hozzátette, hogy úgy tudja, az egyik elkövető a közelben lakik.

Az ügyben megkerestük a Szegedi Rendőrkapitányságot és az illetékes önkormányzati céget, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-t is, az előbbi telefonos megkeresésünkre azt válaszolta, hogy kaptak ilyen jellegű bejelentést, bővebb információkat későbbre ígértek.

AZ SZKHT MEGERŐSÍTETTE, HOGY NEM ŐK VOLTAK

Makrai László, az illetékes Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője kizártnak tartja, hogy ők lettek volna, mint telefonos megkeresésünkre elmondta, a kérdéses időpontban és helyszínen nem végeztek ilyen jellegű munkát. Mint magyarázta, fát kivágni Szegeden természetesen csakis indokolt esetben (például balesetveszély esetén), jegyzői engedéllyel, az önkormányzat határozata alapján lehetséges.

Azt, hogy nem a környezetgazdák voltak, már abból is sejteni lehetett, hogy a szóban forgó városi cég kollégái minden esetben

  • a cég logójával ellátott overálban,
  • profi munkavédelmi felszerelésben,
  • és kosaras autóval végzik el a hasonló munkákat.

Az olvasónk által leírt piros mackóalsó – csattogós papucs – piros Toyota kombináció pedig elég távol áll az SZKHT szettjétől.

BŰNCSELEKMÉNY LEHET A JOGELLENES FAKIVÁGÁS

A jogellenes fakivágás Magyarországon bűncselekménynek számít, az elkövetője többszázezres pénzbüntetésre és akár szabadságvesztésre is számíthat. Még véletlenül sem szeretnénk tippeket adni, de hogy a fotón látható három delikvenst – feltéve, hogy tényleg lopás történhetett – mi vette rá, hogy egy eldugott erdősáv helyett inkább fényes nappal, Szeged belvárosában vágjanak ki egy fát, egyelőre nem tudjuk felfogni.

Amint megjön a rendőrség válasza vagy újabb információkat kapunk, esetleg tisztázódik az eset, cikkünk frissülni fog.

FRISSÍTVE (11:00): MEGÉRKEZETT A RENDŐRSÉG VÁLASZA, ELINDULT AZ ELJÁRÁS

Délelőtt 11 előtt megérkezett a Csongrád-Csanád Megyei Rendőrfőkapitányság válasza, mint írták:

“Az eset kapcsán a Szegedi Rendőrkapitányságon tulajdon elleni szabálysértés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.” 

Köszönjük szépen az olvasói tudósítást, Orsi!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb