Közélet

Gulyás Gergely: a tojás és a krumpli is ársapkát kap, élőben jövünk a bejelentésekkel! (frissítve)

Délelőtt 10 órától tart Kormányinfót a Miniszterelnöki Kabinetirodában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, az eseményről élő szöveges tudósítással jövünk. A főbb témák között szinte biztos, hogy ott lesz az élelmiszer-árstop kibővítése, mint tegnap megírtuk, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint azon termékek lehetnek érintettek, amelyeknek legalább 40 százalékkal emelkedett az áruk egy év alatt.

A tegnap esti cikkünkben összegyűjtöttük, melyek lehetnek ezek:

A 18 tételből álló lista ma reggelre tovább szűkült, az Index iparági források alapján arról írt, hogy minden valószínűség szerint

  • a tojás,
  • a burgonya,
  • és a trappista sajt lehet érintett,
  • de az eddigi kormányzati logikát követve a száraztészta és a rizs is bekerülhet az árstopos termékek körébe.

Ami viszont szinte kizárt, hogy a kenyérre is kiterjesszék az intézkedést.

LEGUTÓBB OKTÓBER 22-ÉN VOLT KORMÁNYINFÓ, GYÁRMENTŐ PROGRAMOT HIRDETTEK

Legutóbb egyébként október 22-én, szombaton állt az újságírók rendelkezésére Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra, akik mellett akkor Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is ott volt. Akkor három intézkedést ismertettek:

  • az MKIK kérésére a kamatstopot kiterjesztik a kkv-hitelekre,
  • meghosszabbítják a Széchenyi Kártya hitelprogramot,
  • és gyármentő programot hirdetnek.

10-kor kezdünk, a friss bejelentéseket non-stop hozni fogjuk a Szeged365.hu-n!

10:30 KEZDÜNK, MÁR ITT IS VAN A BEJELENTÉS

Közel fél óra késéssel elindult a Kormányinfó, Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy a tegnapi kormányülésen tárgyaltak

  • a gazdasági helyzetről,
  • az uniós ügyekről,
  • és az energetikai kérdésekről is.

A kormány szerint a legnagyobb probléma a szankciós infláció, az energiaárak emelkedése jelenik meg az élelmiszerárak növekedésében is, amíg újabb szankciók veszélye merül fel, addig szankciós infláció is lesz. A kormány szándéka, hogy a jövő év végére a jelenlegi felére szorítsa az infláció mértékét, ezért tartják fenn a rezsicsökkentett árakat az átlagfogyasztásig, a benzinárstopot, valamint a kamatstopot.

Mint bejelentette, két újabb termékre terjesztik ki az élelmiszer-árstopot:

  • a tojásra,
  • és a burgonyára.

A friss tojás és az étkezési burgonya esetében az üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység vagy csomagküldés esetén a bruttó kiskereskedelmi ár a 2022. szeptember 30. napján alkalmazott árnál nem lehet magasabb.

10:34 EXTRAPROFITADÓT VETNEK KI EGYES ERŐMŰVEKRE

A kormány továbbra is elkötelezett a rezsicsökkentés mellett, ezért 2023. január 1-től sem emelkedik a rendszerhasználati díj – mondta a miniszter. Gulyás közölte, hogy extraprofitadót vetnek ki a kiegyenlítő szolgáltatást nyújtó erőművekre, ebből 40 milliárd forintra számítanak. 

10:33 ÚJABB BIZOTTSÁGI KÉRÉSEK ÉRKEZTEK

Gulyás az uniós tárgyalásokról azt mondta, hogy az EU újabb igényeket támasztott, és csak azt tudják teljesíteni, amelyek nem ellentétesek az ország érdekeivel, és a korábbi vállalásokkal.

A Kormányinfó hagyományos része véget ért, újságírói kérdések jönnek, ha történik valami izgalmas, cikkünket frissíteni fogjuk.

12:05 CSAK AZ M-ES TOJÁSON LESZ ÁRSAPKA

Csak az M-es tojáson lesz ársapka, és az édesburgonyára, valamint az újkrumplira sem vonatkozik az ármaximalizálás – jelentette ki Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón kérdésre válaszolva. A határozat a lehető leggyorsabban, néhány napon belül életbe lép. A miniszter hangsúlyozta: bár az árstopok valamelyest mérséklik a rekordokat döntögető inflációt, a legújabb bejelentések várhatóan 0,1-0,2 százalékponttal, a legfőbb cél azonban az, hogy a termékeket fogyasztó lakosság ne találkozzon brutális árakkal a boltokban. 

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: jarisakti
'Fel a tetejéhez' gomb