Kikapcs

Lányi Lala: “Mindig olyan érzés Szegeden és környékén koncertezni, mint amikor a gyerek hazamegy az év végi bizonyítványával” – visszatekintés 2022-re a Kozmix frontemberével

December közepén járunk, itt az év vége, 2022 mintha egy szempillantás alatt suhant volna el. Szerencsére, idén már a Covid kényszerpihenőjéből sikerült kilábalnunk és a koncertek, fesztiválok tekintetében igen mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött. Arról, hogy mit hozott ez az év, s mit tartogat 2023, a Kozmix hódmezővásárhelyi születésű alapítójával és frontemberével, Lányi Lalával beszélgettünk.

ÚJ IRÁNYBA INDULT AZ EGYÜTTES, DE MEGMARADT A RÉGI MEGSZOKOTT KOZMIXOS HANGULAT

Lányi Lala elmesélte, év elején nagy lendülettel csaptak bele az újranyílt világba, nagyon sok fellépés, koncert, fesztivál volt, ahol megmutathatták magukat. “Mi pont egy olyan időszakban vagyunk/voltunk, ahol a sok éve megszokott rövid fellépéseket egyre inkább élő koncertekre, hosszabb programokra váltottuk. Ebben az évben ez már nagyon jól látható volt. Nemcsak elindultunk ezen az úton, hanem sikerült szintet is lépnünk a csapattal, így már nemcsak ketten járunk „kozmixolni”, hanem lett egyfajta zenei kiteljesedése is a dolognak. Több zenésszel adjuk elő a koncerteket, illetve van egy show része is, ahol különböző látványelemek vannak, táncosoktól kezdve, minden, ami a show kerek egészét adják és emelik annak fényét” – árulta el a Kozmix frontembere.

“HÁTRADŐLNI SOHA NEM LEHET”

Elmondta, igaznak tartja a mondást, miszerint jó pap holtáig tanul, s mint minden évben, most is nagyon sok új tapasztalatot gyűjtöttek. “Azzal párhuzamosan, hogy mi ezt mennyire élvezzük és mondhatni gyerekkorunk óta az életünk legfontosabb része, mindig megvan bennünk a késztetés, hogy csiszoljuk magunkat. Lehetnék elégedett és szoktam is így érezni, de mindig látom a következő lépést is, hova kellene eljutnunk. Hátradőlni soha nem lehet és az egész éves hajtásból azt tudom leszűrni, hogy jó irányba tartunk” – összegezte Lányi Lala 2022 tapasztalatait.   

“SZÁMOMRA IS MEGDÖBBENTŐ VOLT LÁTNI, MENNYI FIATAL KAPCSOLÓDOTT BE A KOZMIX VILÁGÁBA”

Ennek pedig ékes bizonyítéka, a hatalmas rajongótábor szeretete, ami minden fellépésénél szinte kortalanul kíséri az együttest. Lányi Lala örömmel számolt be róla, hogy láthatóan nagyon sok fiatal kapcsolódott be a Kozmix világába. “Pont a napokban néztem az online zenehallgatós platformokon, hogy milyen korosztály érdeklődik irántunk leginkább. Számomra is megdöbbentő volt, hogy mennyien szeretnek minket a huszonnégy-huszonöt éves korosztályból a mai fiatalok, de sokan hallgatnak olyanok is, akik velünk együtt haladtak a korral és együtt értünk meg. Ez azt jelenti, hogy több generáción átívelő módon sikerült átörökíteni a Kozmix slágereket. Számomra ez határtalan öröm. Egyáltalán nem érezzük magunkon, hogy telnek az évek, ugyanaz a fiatal lélek és energia hajt bennünket előre, mint a kezdetekben. Ez egy óriási ajándék, amivel igyekszünk jól bánni, ha nem is kiszolgálva a közönség igényeit, de bízva abban, hogy amit mi jónak tartunk és csinálunk, azt ők is szeretni fogják mindenféle korosztályban” – avatott be bennünket az énekes, akit, mint elárulta, Szeged városához és az itteni közönséghez különleges kötelék fűz.

“MINDIG OLYAN ÉRZÉS SZEGEDEN KONCERTEZNI, MINT AMIKOR A GYEREK HAZAMEGY AZ ÉV VÉGI BIZONYÍTVÁNYÁVAL”

“Bár vásárhelyi vagyok, de Szegedet is ugyanúgy az otthonomnak tekintem. Mindig olyan érzés hazamenni és mindig olyan felfokozott állapotban érkezem Szegedre, mint amikor a gyerek hazamegy az év végi bizonyítványával a szüleihez bemutatni, hogy végülis, mit csinált, hogyan teljesített. Tényleg ilyen érzésem van és itt hatványozottan is szeretnék adni. Egyébként, ha már idei élmény és Szeged, pont ide tartozik, az egyik legnehezebb érzés, ami a szívemet nyomta hónapokon keresztül. Amikor júniusban ott voltunk a Deja Vu Fesztiválon, fellépés előtt egy órával még beszédhangom sem volt az öltözőben.

Az egyik előadó éppen lemondta a koncertet, és azt mondtam, nem lehetünk mi a másik produkció, aki egészségügyi okokra hivatkozva nem lép fel. Ráadásul nagyon – nagyon vártam ezt a bulit és abban bíztam, valahogy áthidalom a színpadon az akadályokat. Ez meg is történt, beszélni még nem tudtam, de énekelni azért sikerült, de elképesztően feszített az érzés, hogy tudtam, éreztem, hallottam, hogy nem a tőlem megszokott tisztasággal, hangszínnel adtam elő a dalokat. Ez borzasztóan bántott hónapokon keresztül, egészen az augusztus 20-ai Széchenyi téri buliig. Annyira vártam, hogy ezt magamban helyre tegyem, mert mondhatni az én kedvenc közönségemmel ezt nem tehetem meg. Nem vagyok egy panaszkodós típus, ezért ezt nem mondtam, abban bíztam, hogy az augusztusi bulin szó nélkül tesszük helyre. Végül úgy éreztem, nemcsak helyre tettük, hanem feltettük a koronát is az estére, mert elképesztően jó buli kerekedett, ahol minden nagyon rendben volt” – mesélte el nyári, szegedi élményeit Lányi Lala.

LÁNYI LALA PÉNTEKEN, A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÍTETT ÓVODA OLDALKOSÁR UTCAI TAGINTÉZMÉNYÉNEK KARÁCSONYI JÓTÉKONYSÁGI KONCERTJÉN FOG ÉNEKELNI

Habár az idei fesztiválszezon véget ért, a fellépések sora a Kozmixnak korántsem, Lányi Lala többek között ugyanis december 16-án, pénteken a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai tagintézményének jótékonysági karácsonyi koncertjén vendégfellépő lesz, a vásárhelyi Szentháromság római katolikus templomban. Mint mondta, az eseményen régi, Frank Sinatra és hasonló hangulatú, kicsit swingesbe hajló karácsonyi dalokat fog énekelni, egy-két tradicionális művel kiegészülve, ami pedig külön öröm számára, megszólalnak olyan dalok is a jótékonysági rendezvényen, melyeket a résztvevő gyerekekkel közösen ad elő.

“Ez kiemelten fontos számomra, mindig közel állt hozzám az, amikor gyerekkórussal énekelhettem, hiszen iskolásként én is kórustag voltam. A másik ok, ami miatt különleges alkalom ez számomra, hogy édesapám karnagyként a Városi Vegyeskart vezényelte. Ezek az emlékek mind bennem élnek, ezért ez is egy olyan hazatérés, ahol úgy jövök haza Hódmezővásárhelyre, hogy visszatérek egyben a gyermekkoromhoz is. Mindezt egy olyan műfajban teszem, ami csak azok számára nyilvánvaló, akik tudják, hogy a komolyzene világából érkeztem. Ez egy óriási kihívás és drukk is egyben, hogy mindezt otthon adhatom elő, abban a templomban, ahová annak idején édesapámmal és a családommal együtt jártunk. Nagyon –nagyon várom és borzasztóan izgulok miatta, hogy minden rendben legyen” – árulta el az énekes.   

“NEM VÁGYOK ÓRIÁSI DOLGOKRA KARÁCSONYKOR”

Lányi Lala abba is beavatott bennünket, a két ünnep között folyamatos fellépések várnak rá, mindennap úton lesznek, de az ünnepeket családi körben tölti. Mint mondta, nagyon várja, hogy essen egy kis hó, és akkor el tudna menni szánkózni, korcsolyázni, vagy csak sétálni a hóban családjával. “Nem vágyok óriási dolgokra karácsonykor, csak arra van szükségem, hogy lássam a családomat, együk a megszokott finom ételeket és együtt legyünk. Ezért is várom a karácsonyt, mert tudom, hogy ilyenkor mindenki egy kicsit elcsendesedik és egymás felé fordul. Ezt kívánom mindenkinek, hogy aki csak teheti, engedje egy kicsit lecsendesedni önmagát és megélni a szeretteivel az ünnepeket” – üzente rajongóinak Lányi Lala.  

Mint ahogy megtudtuk, januárban a “kozmixolás” helyett egyetemi vizsgáival kezdi az évet a Pécsi Tudományegyetemen jogot hallgató énekes, így a megszokott Kozmix bulik februártól indulnak csak igazán be. Lányi Lala elmondta, már a naptárjuk szépen kezd betelni élő koncertekkel, kiskoncertekkel, illetve fellépésekkel.

Ha már témánál vagyunk: Lala és a Kozmix jövő nyáron a Kunfehértón megrendezendő Szeszelünk? Partyarénában (2023.06.22-23-24.) is fellép, a show pénteken (2022.06.23.) jön majd. Bővebb információt + jegyvásárlási linket IDE kattintva találsz az eseményről.

Fotók: Kozmix FB oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb