Szegedi ArcokVideo365

Ma van a Magyar Parasport Napja: “2022 volt az eddigi legrosszabb évem, de teljes erőbedobással küzdök, hogy kijussak a párizsi paralimpiára” – exkluzív interjú Mocsári Bence, paratriatlonistával

Február 22-én ünnepeljük a Magyar Parasport Napját. Ebből az alkalomból beszélgettünk a makói születésű Mocsári Bencével, a Titán Triatlon Club többszörös magyar bajnok paratriatlonista versenyzőjével, aki mögött egy igencsak nehéz év áll, hiszen 2022-ben először a Covid, majd egy arcüreggyulladás, végül pedig egy vakbélgyulladás döntötte le a lábáról, s akadályozta a versenyekre való felkészülésben. A betegségek miatt Bencének, – aki 2020-ban és 2021-ben is elnyerte az év paratriatlonistája címet -, élsportolóként ennyit még nem kellett kihagynia, hathetes kényszerpihenőt kellett tartania. Mint a szegedi Tiszavirág Sportuszodában beszélgetésünk során mondta, a tavalyi év volt sportolói karrierjének legrosszabb éve, de idén immár felgyógyultan, teljes erőbedobással készül az újabb megmérettetésekre, hiszen nem kisebb cél lebeg a fiatal paratriatlonista szeme előtt, mint a 2024-es párizsi paralimpia.

A FIATAL SPORTOLÓ KÖNYÖKIZÜLETI RENDELLENESSÉGGEL SZÜLETETT

Bence hosszú utat járt be, míg eljutott idáig. Könyökízületi rendellenességgel született, mely a bal karját érintette. Ez azt jelenti, nincs könyökizülete, két csontja összeforrt. Mivel anyukája is olimpiai B kategóriás tornász volt, így a sport szeretete már egészen kis korától az élete részévé vált. Édesanyja tudta, hogy jót fog számára is tenni, ha belekezd valamilyen sportágba, így ismerkedett meg Bence először az úszással. Úszókarrierje eddigi csúcsát a 2017-es mexikói Paraúszó Világbajnokságon elért helyezései jelentették: 200 méter vegyesúszásban ötödik, 100 méter gyorsúszásban hetedik, illetve 50 méter gyorsúszásban kilencedik helyezett lett.

“EGY NAGY CSALÁDOT ALKOTUNK”

Majd 2018-ban Bence a Magyar Triatlon Szövetség megkeresésére sportágat váltott, így vált paratriatlonistává. Ez a sportág pedig nagyon megtetszett neki, hiszen kevésbé monoton, mint az úszás és sokkal változatosabb kihívások elé állítja a sportolót. „Nálunk teljesen más egy-egy verseny hangulata, mint az épeknél. Mindenki szurkol a másiknak, mindenki csak rivális a pályán, nincs ellenségeskedés, egy nagy családot alkotunk” – árulta el Bence.

A TAVALYI ÉVBEN BENCE FELKÉSZÜLÉSE NEM A TERVEK SZERINT ALAKULT

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar kereskedelem és marketing szakos hallgatója több díjat is elnyert a 2022-es évben. Világbajnok lett duatlonban, elnyerte az SZTE „Jó tanuló, jó sportoló” díjat, illetve megválasztották az Év Egyetemi Parasportolójának is. Mégis, a tavalyi egy igencsak nehéz év volt Bence számára. Abu Dhabiban a Triatlon Világbajnokságon zárta az évet, ahol 11. helyezést ért el. A fiatal sportoló annak ellenére végzett a legjobbak között, hogy felkészülése egyáltalán nem a tervek szerint alakult. Bencét szeptemberben vakbélgyulladással műtötték, amit egy újabb műtét követett, így eléggé viszontagságos volt a felkészülés, hat hetet ki is kellett hagynia.

“ÉLETEM EGYIK LEGNEHEZEBB IDŐSZAKA VOLT”

„Életem egyik legnehezebb időszaka volt, ugyanis ennyit még sosem hagytam ki. De nem is a vakbélgyulladás volt a legnagyobb probléma, mert ez sajnos előfordul, hanem összességében az egész évet nézve sok volt a kihagyás: ott volt a koronavírus, az arcüreggyulladás, majd erre jött rá a vakbélgyulladás miatti kényszerszünet. Mondhatni 2022 volt az eddigi legrosszabb évem a sportolói karrierem során. Az volt, ami igazán visszavetett, hogy már a sokadik falba ütköztem, a sokadik betegséget éltem át” – árulta el Bence, majd hozzátette, reményei szerint idén már sokkal szebb pályafutást fog bejárni.

“JOBB FORMÁBAN VAGYUNK, MINT TAVALY ÉV ELEJÉN”

Balla Péter, Bence edzője pozitívan tekint a jövőre. Elmondta, nagyon jól megy a közös munka, teljes az összhang Bence és közötte, hiszen az évek alatt megismerték már egymás minden rezdülését. Mint mondta, ez segít abban, hogy a nehézségeken átlendüljenek és csak a munkára tudjanak koncentrálni. „A mostani év eleji tesztek alapján jobb formában vagyunk, mint amilyenben tavaly év elején voltunk” – mondta el Balla Péter. Ez pedig bizakodásra ad okot, hogy el tudják érni a céljaikat, hiszen májusban kezdődik a kvalifikáció a 2024-es párizsi paralimpiára. Májustól tehát lesz lehetőségünk bőven szurkolni az ifjú paratriatlonistának, ugyanis a terveik szerint Bence az összes versenyen részt is fog venni. 

“ALÁZATOSSÁGA ÉS MUNKÁHOZ VALÓ HOZZÁÁLLÁSA MINDENKI ELŐTT PÉLDAÉRTÉKŰ”

„Bence nagyon erős fejben, teljes erőbedobással azért küzd, hogy kijussunk a paralimpiára, esetleg egy pontszerző helyen végezzünk. Iszonyatos alázatossága, hozzáállása a munkához mindenki előtt példaértékű kell, hogy legyen” – árulta el az edző. „Nyilván az álmom egy paralimpiai bajnoki cím elnyerése, viszont ennek nagy áldozatai lesznek, hiszen rengeteg erőfeszítés kell ahhoz, hogy végül sikerüljön. Ez a legnagyobb motivációm, egyfajta késztetést érzek, hogy elérjem ezt a címet” – zárta gondolatait Bence.

Operatőr és fotók: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Study in Africa
  2. Visszajelzés: ผลบอล
'Fel a tetejéhez' gomb