Kikapcs

Napi szürreál: elvették a Hídivásárt a rendezvényt 21 éve szervező szegedi vállalkozástól, de elfelejtettek nekik szólni (frissítve)

21 éve pörög a szegedi “ponte vecchio” avagy a jó öreg Hídivásár, amelynek szervezési jogát önkormányzati hírek szerint elveszik a rendezvényt alapító és egészen mostanáig szervező Mocselini Rudolftól. Az ügy szomorú pikantériája, hogy a döntésről tőlünk értesült a közismert szegedi rendezvényszervező,

  • a jelek szerint ugyanis nem szóltak neki,
  • viszont a városvezetés médiájában azért hírt adtak róla.

“MEGVÉDJÜK A SZEGEDI VÁLLALKOZÁSOKAT”

“Minél nagyobb a baj, annál inkább összezárunk” – kezdte tavaly év végi, karácsonyi interjújában Botka László, aztán jött ez a mai, furcsa dolog. 21 éve kezdődött a Szegedi Hídivásár története, melyet mindvégig a szegedi Mocselini Rudolf cégei szerveztek. A mai naptól ez úgy fest, gyökeresen megváltozik, az önkormányzati média ma ugyanis arról cikkezett, hogy

Botka Lászlóék ezentúl a Szeged Napja Ünnepségsorozat egyéb programjait szervező, a város saját tulajdonában lévő Szegedi Városkép és Piac Kft-t bízza meg az ikonikus rendezvény szervezésével.

Az ügyben azonnal megkerestük a két (fő) érintettet,

  • Mocselini Rudolf alapító-főszervezőt,
  • és Rácz Attilát, az említett városi cég igazgatóját.

NAPI SZÜRREÁL: AZ ÉRINTETTNEK NEM SZÓLTAK A DÖNTÉSRŐL

Az utóbbit nem értük el telefonon (pedig próbáltuk elég rendesen), az előbbi azonban legalább akkora meglepetést okozott szerkesztőségünkben, mint amekkorát mi neki:

nem tudott róla, hogy elvették tőle a szervezés jogát, igazából tőlünk értesült az egészről.

Vagyis, sorry, az önkormányzat (vagy annak cége) “elfelejtette” kiértesíteni a szegedi vállalkozót, helyette inkább kidobtak egy cikket a témában.

POFON A COVIDTÓL, KÖNYÖKÖS-TÉRDES KOMBÓ AZ ÖNKORMÁNYZATTÓL

A közismert szegedi rendezvényszervező pont tavaly számolt be róla, hogy mekkora pofonokat kaptak a COVID-járvány ideje alatt, de úgy tűnik, Botka Lászlóék most rádobnak egy lapáttal (sőt, ha úgy vesszük, beviszik a kegyelemdöfést):

Cikkünk megírásának pillanatáig az illetékesek nem vették fel a telefont, azonban e-mailben annyit azért kaptuk az önkormányzati cégtől, hogy

“A Szegedi Városkép és Piac Kft. szervezi az idei Hídivásárt”,

illetve még annyit, hogy a városházi honlapon már mindent elmondtak. Itt egyébként többek között “fizetési problémákról” írtak és arról, hogy “nem ment mindig gördülékenyen az együttműködés”. A kissé (?) szűk szavú választ követően azt kérdeztük e-mailben, hogy miért nem értesítették ki Mocselini Rudolfot, amelyre azt reagálták, hogy az ügyben további információkkal nem tudnak szolgálni.

A pórul járt szegedi rendezvényszervező viszont a kezdeti sokkot követően vállalta az interjút, mint mondta, a döntés miatt akkora bajban lesz, hogy jelenleg azt sem tudja, hogyan tovább. A vele készített exkluzív Szeged365 interjúval hamarosan jövünk.

FRISSÍTVE: MOCSELINI SZERINT AKKOR KEZDŐDÖTT A BAJ, AMIKOR NEM ENGEDTE GYERTYÁT GYÚJTANI BOTKA LÁSZLÓ PÁRTTÁRSAIT

“Már évek óta mondogatták, hogy már ők is meg tudják szervezni a Hídivásárt, azt suttogták Botka László körei, hogy ez lesz a vége” – nyilatkozta keserűen interjúalanyunk, aki szerint a vesszőfutása még pár évvel ezelőtt, a Dóm téri adventen kezdődött. Korábban ugyanis évekig Mocselini cége, a Covid idején csődbe ment Ördögszekér szervezte a Dóm téri karácsonyi vásárt.

Mint mesélte, szerinte

a polgármester akkor rágott be rá, amikor a legutolsó általa szervezett adventi rendezvényen nem járult hozzá, hogy Botka László politikustársai gyertyát gyújtsanak a Dóm téren.

A teljes beszélgetést az alábbi cikkünkben találod:

Bár a másik érintett fél egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni, az ajtó nyitva áll, amint reagálnak vagy interjút adnak, megjelentetjük a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb