Szegedi Arcok

Mi lesz veled, Szegedi Hídivásár? Megszólalt Mocselini Rudolf, akitől 23 év után úgy vették el a szervezés jogát, hogy nem is szóltak neki

“Először a családom jutott eszembe, hogyan tovább?” – kezdte beszélgetésünket szomorkásan Mocselini Rudolf, a Szegedi Hídivásár alapítója, aki csütörtök délután tőlünk tudta meg, hogy a város elvette tőle a rendezvény szervezési jogát. 23 éves lesz idén a szegedi Ponte Vecchio, amelyet két év Covid-kényszerszünetet követően 21. alkalommal fognak megtartani a Szeged Napja Ünnepségsorozat részeként. Az utóbbi programjait – köztük a Szegedi Borfesztivált, a Klauzál téri Gasztroudvart és a Dóm Téri Kavalkádot – az önkormányzati tulajdonban lévő Szegedi Városkép és Piac Kft. szervezi, a pórul járt vállalkozó pedig tőlük bérelte a területet az általa alapított kézműves kavalkádhoz. Egészen az idei évig, ugyanis Botka Lászlóék tegnap közölték, hogy elveszik tőle a szervezés jogát és odaadják a saját cégüknek.

Az ügyben a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében mindkét érintettet azonnal megkerestük, azonban cikkünk megjelenéséig csak a (volt) szervező volt hajlandó nyilatkozni, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetőjét nem értük el telefonon, e-mailben pedig az alábbi, tegnap megjelent cikkünkben leírt tőmondatos választ kaptuk a cégtől.

Bár városházi forrásaink szerint az önkormányzat hírzárlatot rendelt el az ügyben (mi sem kaptunk épkézláb választ, csak EZT az egy soványka mondatot), a városvezetés oldalán megjelent egy írás, amely azzal próbálja magyarázni a dolgot, hogy az eseményt 23 éve szervező vállalkozó fizetési problémákkal küzdött plusz többszöri felszólításra sikerült csak “az elvárt módon elvégezni” a takarítást és a kint maradó hulladék elszállítását.

Rákérdeztünk nála, hogy ő hogy látja a fentieket.

Így kezdődött:

“Szia Rudi, adnál egy interjút arról, ami történt? Egyébként nagyon sajnálom” – köszöntem bele a telefonba csütörtök délután, de Mocselini Rudolf válasza jobban meglepett, mint én őt, vagy a fene se tudja, de mindketten fura arcot vág(hat)tunk. A rendezvényt alapító szegedi ugyanis nem tudott arról, hogy elveszi tőle az önkormányzat a Szegedi Hídivásárt, én közöltem vele a pocsék hírt. Kért pár percet hogy lenyugodjon a sokkhatást követően, majd kicsivel később visszahívott és elkezdtünk beszélgetni.

NEM SZÓLTAK NEKI, HOGY MÁR NEM Ő SZERVEZI

Arra a kérdésünkre, hogy nem volt-e gyanús, hogy március van és még nincs aláírt szerződése a területre, a szegedi rendezvényszervező azt válaszolta, hogy még januárban kereste a Szegedi Városkép és Piac Kft-t, hogy leegyeztesse velük az idei esemény részleteit. A telefonos megkeresésre nem válaszoltak, majd levelet írt, amelyre szintén nem érkezett reakció, amin annyira nem is lepődött meg, mivel elmondása szerint ez tavaly is így volt, csak többszöri megkeresés után, március közepén álltak vele szóba. “Számon kértek, hogy mit telefonálgatok, főleg azok után, ami a Szent István téren történt” – elevenítette fel a próbálkozásait. Az utóbbiról egy picit lentebb fogunk beszámolni, előtte azonban még a lehetséges okokról faggatjuk Mocselini Rudolfot.

AKKOR KEZDŐDÖTT A BAJ, AMIKOR NEM ENGEDTE GYERTYÁT GYÚJTANI BOTKA LÁSZLÓ PÁRTTÁRSAIT

“Már évek óta mondogatták, hogy már ők is meg tudják szervezni a Hídivásárt, azt suttogták Botka László körei, hogy ez lesz a vége” – mondta keserűen interjúalanyunk, aki szerint a vesszőfutása még pár évvel ezelőtt, a Dóm téri adventen kezdődött. Korábban ugyanis évekig Mocselini cége, a Covid idején csődbe ment Ördögszekér szervezte a Dóm téri karácsonyi vásárt. Mint mesélte, szerinte

a polgármester akkor rágott be rá, amikor a legutolsó általa szervezett adventi rendezvényen nem járult hozzá, hogy Botka László politikustársai gyertyát gyújtsanak a Dóm téren.

A város első embere természetesen gyújthatott gyertyát, de a többi politikus nem, amin Botka úgy kiakadt, hogy érkezéskor nem is köszönt az akkori főszervezőnek.

“Más is dolgozik vidéken”

– üzente neki a polgármester, majd egy év múlva már nem ő, hanem a Szegedi Városkép és Piac Kft. szervezte a vásárt, hasonlatosan a mostani esethez. “Akkor, pont a Hídivásár miatt nem tettem semmilyen kellemetlenkedő lépést, csendben elfogadtam” – emlékezett vissza Mocselini.

BALHÉ A SZENT ISTVÁN TÉREN

A rendezvényszervező és a városvezetés viszonya egyre inkább megromlott, majd a fent említett Szent István téri konfliktusig fajult a dolog. A dátum 2021. májusa, a helyszín az Öreg Hölgy lába, az esemény a Szegedi Városkép és Piac Kft. által szervezett kézműves vásár, a két főszereplő pedig megegyezik a mostani cikkünk karaktereivel. Mocselini Rudolf, aki a Covid-korlátozásokat (amikor ugye rendezvényt nem lehetett tartani, de kézműves piacnak álcázott vásárt már igen) a Fokán hétről hétre megszervezett Bárka Kézműveskikötővel próbálta kibekkelni, egy hangosbemondóval érkezett az eseményre, ahol arról beszélt, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő Szegedi Városkép és Piac Kft. tisztességtelen piaci magatartásával ellehetetleníti a vállalkozását, az Ördögszekér Kft-t. Mint kifejtette, emiatt a Gazdasági Versenyhivatalt is megkereste, szerinte “erőfölénnyel való visszaélés” történik Szegeden.

A fenti balhét követően elmondása szerint már nagyon nehézkes volt a kommunikáció közte és az önkormányzati cég között, aztán végül – miután tavaly március közepén sikerült megegyezni – összejött a Szegedi Hídivásár is, amely rekord nézőszámmal működött.

A SZERVEZŐ SZERINT VISSZAÉL A HATALMÁVAL AZ ÖNKORMÁNYZAT

“Ott maradt egy szemétkupac, de amikor szóltak, mentünk és feltakarítottunk mindent” – reflektált Mocselini Rudolf arra az indokra, hogy az el nem szállított hulladék miatt vették el tőle a szervezési jogot. Mint mondta, ha néha késve is, mindent kifizetett, a késedelem oka pedig többek között az volt, hogy a(z idő közben szintén elvett) Dóm Téri Adventből keletkezett mínuszait forgatta át a Hídivásárba.

“Arrogáns, hatalommal történő visszaélés, ami történik”

– jelentette ki, majd arról beszélt, hogy ebben a pillanatban kissé nehézkesnek látja a jövőt. Az egyik cége a Dóm Téri Advent miatt, a másik a Covid miatt ment tönkre, most pedig elvették tőle az egyik megmaradt bástyáját is.

STRANGER THINGS, SZEGEDI MÓDRA

A Stranger Things-be illő ügy jelenleg ott tart, hogy bár az önkormányzat lehozott egy lejárató hangvételű cikket arról, hogy elveszik a Szegedi Hídivásárt, hivatalosan még nem értesítették erről a szervezőt (mint fent írtuk, tőlünk tudta meg). Annak eldöntését, hogy etikailag mennyire stimmel az, hogy “einstandol” egy rendezvényt az önkormányzat, a Szeged365 olvasóira bízzuk, azonban az eset jogi vonatkozásai még bőven felvetnek kérdéseket. Az utóbbiak kapcsán Mocselini Rudolf keserűen azt mondta, mivel a tavalyi rendezvényt már egy új céggel volt kénytelen megszervezni (a régi csődbe ment), nehéz lesz jogilag igazságot tenni.

Bár a másik érintett fél egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni, az ajtó nyitva áll, amint reagálnak vagy interjút adnak, megjelentetjük a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb