Szegedi Arcok

Ma 3 éve, hogy az egyik országos TV csatorna letiltotta a Letoha Tamással készített interjút

Ma 3 éve, hogy az egyik országos TV csatorna letiltott egy, Dr. Letoha Tamással készített interjút. A szegedi Pharmacoidea ügyvezetője szerint mindez azért történt meg, mert arról beszélt, hogy gyakorlatilag már akkor, 2020. márciusában megvolt a kész terápia a COVID ellen, viszont azt a látszatot keltették, hogy nincs gyógyszeres megoldás SARS-CoV-2 ellen. A közösségi oldalára felkerült posztban azt írta, hogy a riportot az ATV azóta közismert tudományos szakértői letiltatták. Így az sosem kerülhetett adásba.

“3 éve, 2020 marcius 28-án kellett volna leadnia az ATV-nek az alábbi riport teljes változatát. A riport veszélye maga a hitelessége volt: nem tagadta a vírus jelenlétét, hanem azt üzente, hogy a SARS-CoV-2 molekularis szintű megértése lehetővé teszi a múltban már hasonló vírus ellen bevált terápia alkalmazását” – írta kedden délután a közösségi média oldalára Dr. Letoha Tamás.

CSERNUS INTERJÚ LETT LETOHA HELYETT

A szakember ezután hozzátette, hogy: “ekkor még nem értettem, hogy ha a SARS-CoV-1-et sikerült 2003-ban az azithromicin-ribavirin-prednisolon gyógyszerkombinációval megállítani, akkor miért kell a médiában azt a latszatot kelteni, hogy egy olyan vírus ellen, amelyet a SARS-CoV-1 ellen termelt ellenanyagok ugyanúgy közömbösítenek, nincs hatékony gyógyszeres megoldás. A SARS-CoV-1-et közömbösítő ellenanyagok pedig ugyanúgy gátolják a SARS-CoV-2 fertőzést is – ezt már 2020 márciusában tudtuk. A riportot az ATV azóta közismert Covid szakértői letiltatták. Így az sosem kerülhetett adásba” – emelte ki. Érdekes, hogy a poszt alatti kommentben Czutor Zoli kérdezte meg tőle, hogy név szerint kik voltak azok, akik letiltetták a riportot. Letoha úgy válaszolt, hogy két szegedi szakértőről van szó, de nem nevezte meg őket. Az ATV egyébként végül egy Csernus-interjút tett adásba helyette.

Legutóbb egyébként a hónap elején készítettünk vele egy interjút:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb