Közélet

Átlagosan napi 1151 jegyet adott el a MÁV a Tram-Trainre, eddig a várt bevétel felét hozta a vasútvillamos

A jegy- és bérletértékesítésből származó tervezett bevétel alig felét sikerült elérnie a Tram-Trainnek – derült ki az Átlátszó által kikért adatokból. A MÁV szerint az utasforgalom növekedése megfelel a korábban vártnak. 

Habár a megvalósíthatósági tanulmány évente 800 millió forintos bevétellel számolt a jegyeladásokból, fél év alatt a várt összeg alig felét hozta a Hódmezővásárhely és Szeged közt futó Tram-Train, vagyis a konkrét bevétel a 45 százaléka a tervezettnek – írja az Átlátszó a MÁV-tól kapott adatok alapján.

46 SZÁZALÉK UTAZIK KEDVEZMÉNYESEN

Az oknyomozó portál közadatigénylés útján tudta meg, hogyan alakultak a tavaly augusztusban fizetőssé tett, több mint 80 milliárd forintból és uniós támogatással megépült villamosvasút jegyeladásai számai. Két időszakot vizsgáltak meg: a 2022. szeptember 1. és november 7., valamint a 2022. november 7. és idén február 2. közötti intervallumokat. Az első időszakban naponta átlagosan 987, a másodikban már 1315 jegyet adtak el.

Az adatokból kiderült, hogy az utasok nagyjából fele utazik teljes árú jeggyel, a vásárlók 46 százaléka pedig kedvezményes jegyet vett mindkét időszakban. A bérletesek száma viszont a második időszakra közel 20 százalékkal csökkent napi szinten. De ami még inkább szembetűnő, hogy a beruházás megvalósíthatósági tanulmánya alapján a jelenlegi bevétel messze elmarad a tervezettől. Tavaly szeptember-november között napi 995 ezer forintot hozott a társaságnak, a második időszakban pedig 1,03 milliót – ez éves szinten nem érné el az előrejelzett bevétel felét sem.

EMELKEDIK A NAPI ÁTLAGOS BEVÉTEL

A MÁV szerint az utasforgalom felfutási íve megfelel a korábban vártnak: mint írták, a fizetős üzem kezdetétől „folyamatosan emelkedett a napi átlagos bevétel”, az utasok pedig egyre inkább választják a TramTraint. Hozzáteszik, a bevételi szint megfelel a jelenlegi közlekedési gyakoriságnak és a várakozásoknak. Az oknyomozó portál Lázár Jánost is kérdezte, de a közlekedésfejlesztési tárcavezetőtől nem érkezett válasz. A megvalósíthatósági tanulmányban ugyanakkor szerepelt az is, hogy a két város között ritkábban fognak a buszok közlekedni.

639 JÁRATTAL VAN KEVESEBB

A Volán adatai szerint 2022 októberére 639-cel kevesebb busz közlekedett, valamint egyes járatokon 20 százalékkal kevesebb utas volt, mint korábban. A busztársaság szerint viszont az adatok nem alkalmasak „közép és hosszú távra vonatkozó következtetések levonására”. A MÁV egyébként folyamatosan növekvő utasszámról beszél, ez viszont az Átlátszó szerint nincs átfedésben a küldött adatokkal. A vasúttársaság ezzel kapcsolatban közölte, hogy az adatok nem tartalmazzák a díjmentesen utazókat, valamint a buszsofőröknél helyben vett jegyek számát sem. De hangsúlyozzák azt is, hogy az ünnepi időszak, továbbá az év eleji iskolai és közigazgatási szünet is befolyásolta az utazási szokásokat. Az Átlátszó hozzátette, hogy a Hódmezővásárhely és Szeged belvárosait összekötő fejlesztés előremutató, valamint jóval olcsóbbá teszi a két város között utazást, mint korábban. De mivel a beruházás EU-s támogatást kapott, fontos lenne tudni, fenntartható lesz-e a működése hosszú távon.

Forrás: Átlátszó, RTL

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb