Smart Szeged

Kiderült, kik végzik el a szegedi Science Park útépítési munkáit, két csapadékvíztározó tó is létesül

A Szegedi Tudományegyetem a TED-en közzétette a Science Park Szeged közmű, – és útépítési munkáira kiírt közbeszerzés eredményét. A nettó 6,027 milliárd forintos szerződéses értékkel bíró projektet a Colas Út Zrt. és a DÉLÚT Kft. kivitelezi – írja a Magyar Építők. A nyertes kivitelezők több mint 5 kilométernyi aszfaltutat építenek, ugyanakkor két csapadékvíztározó tó is létesül.

A 85 hektáros Science Park Szeged a különleges infrastruktúrát biztosító ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet mellett található. Első létesítményét, a Szegedi Tudományegyetem Inkubátorházát egy háromemeletes egykori laktanyaépületből alakították ki, és tavaly januárban adták át.

A további tervek szerint egy látogató- és konferenciaközpont, egy campus épület, valamint egy műszaki-technológiai és innovációs központ is épül a Science Park Szeged területén.

A TÉRVILÁGÍTÁS IS KIÉPÜL

A most szóban forgó fejlesztésben a Science Park 82 hektáros területén a közműveket alakítják ki, valamint a szükséges utakat. Utóbbi munkák során 5384 méternyi aszfaltút jön létre. A projekt ugyanakkor tartalmazza két csapadékvíz tározó tó építését is, a hozzá tartozó földmunka 25 ezer köbméterre rúg. A közműépítés legfőbb paraméterei többek közt az alábbiak:

  • vízvezeték építése 3.6 km hosszan;
  • szennyvízvezeték építése 3.5 km hosszan és 1 db szennyvízátemelő építése;
  • térvilágítási hálózat kiépítése 4590 méter nyomvonalon 159 db lámpatesttel.

9,5 MILLIÁRDOS TÁMOGATÁS A KORMÁNYTÓL

Mint megírtuk, a Lézerközpont melletti Science Park 9,5 milliárd forint közvetlen költségvetési támogatásáról döntött a kormány. Ezt Mihálffy Béla jelentette be a közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb