Szegedi ArcokVideo365

Közel egy éve égett porig a tiszaszigeti Johan család háza, szegedi cég sietett a segítségükre az újrakezdésben

Szörnyű tragédia történt tavaly május 10-én Tiszaszigeten, amikor egy család otthona, annak minden tartozékával a lángok martalékává vált. Egy év távlatából végre jó híreink vannak: Johanék új otthona – hála a településen élők összefogásának és néhány segítőkész vállalkozásnak – hamarosan elkészül, a segítségükre siető SZ-PLAST Ablak csapatával közösen pedig mi is elugrottunk megnézni, hogyan állnak a munkálatok. A helyszínen Johan Zsolt családapával és Ferenczi Ferenc polgármesterrel közösen elevenítettük fel az egy éve történteket.

A beszélgetésünket videós formában itt találod, a szöveges változathoz pedig görgess lejjebb:

“AZONNAL GYERE, ÉG A HÁZATOK”

“Egy teljesen szokványos napnak indult, szülői értekezletre mentünk a feleségemmel, ő a középiskolát pont megkezdő fiunk tanintézményébe Szegedre, én pedig Tiszaszigetre, a saját diákjaim szüleihez” – emlékezett vissza a pedagógusként dolgozó Zsolt. Épp hogy elkezdte volna az értekezletet, a velük majdnem szemben lakó iskolai adminisztrátor hívta, a mondat pedig azóta is rettenetesen hangzik:

“Azonnal gyere, ég a házatok!”

TEHETETLENÜL VOLT KÉNYTELEN VÉGIGNÉZNI, AHOGY EGY ÉLET MUNKÁJA LESZ A LÁNGOK MARTALÉKA

Zsolt pár perc alatt otthon volt, a lángba borult házuk előtt tűzoltóautók, mentők és rengeteg embert sereglett össze, óriási volt a tolongás, a katasztrófa megtörténtekor náluk vendégeskedő anyósa épp a szomszédok segítségével mentette ki a háziállataikat (Zsuzsi, a családanya terápiás lovakkal foglalkozik). 40 perc alatt égett porrá egy élet munkája, ebből 30 percet interjúalanyunk kénytelen volt a saját szemével, tehetetlenül végignézni.

Bár a legutóbbi Szeged365 interjúnk alkalmával még nem lehetett tudni, mi okozta az eseményt, a tűzvizsgálat azóta arra jutott, hogy vélhetően az akkor még az udvaron lévő nyárfák pölhéje gyújthatta ki – szikrát kapva – a gazdasági épület födémszerkezetét.

A KISFIUKAT ÉRTE A LEGNAGYOBB SOKK

“Álltunk a lobogó tűz mellett és láttam rajta, milyen kemény tekintettel áll bele abba, hogy mindene, amit szeretett – a szobája, a számítógépe, a biciklije – eltűnt az életéből”

– emlékezett vissza Zsolt, aki a feleségével, Zsuzsival együtt megpróbálta átadni az első éves középiskolás fiúnak, hogy a nélkülözés időszaka jön, amikor mindent az újraépítésnek kell alárendelniük. Elmagyarázták neki, hogy most fontossági sorrend van, nem lehet mindent egyszerre, fokozatosan, évek alatt tudják majd visszaszerezni a régi, megszokott életüket.

MEG SEM FORDULT A FEJÜKBEN, HOGY MÁS TELEPÜLÉSRE KÖLTÖZZENEK

Mint az édesapa elmondta, bár feleségével az ország túlsó feléről származnak, meg sem fordult a fejükben, hogy elmenjenek Tiszaszigetről. Pár utcával arrébb, az egyik ismerősük házának melléképületében húzták meg magukat, amíg újraépül az otthonuk.

Rengeteg adományt kaptak, melynek kapcsán a terepszemlén szintén velünk tartó Ferenczi Ferenc polgármester büszkén jelentette ki, hogy

“rendkívül összetartó brancs Tiszasziget.”

Mint a település első embere sorolta,

  • a romok eltakarítását a szigeti gazdakör és a helyi polgárőrség végezte el,
  • a Tiszasziget SE jótékonysági mérkőzést szervezett,
  • helyi vállalkozók 0 Ft-ért végzik el a villanyszerelést és a burkolást,
  • rengeteg élelmiszerrel segített a COOP,
  • az építkezés oroszlánrészét a Global 21 Kft. vállalta be,
  • a legnagyobb adomány pedig a régió meghatározó nyílászáró-gyártójától, a szegedi SZ-PLAST Ablaktól érkezett, akik díjmentesen biztosítják az újjáépülő ház ablakait a család számára.

Miközben a dupla interjú készült, a szegedi ajtó – és ablakgyártó éppen felmérte a lassan már szerkezetkész házat a tervezéshez és gyártáshoz.

A munkálatok egyébként jól haladnak, Johan Zsolt azzal zárta beszélgetésünket, hogy hála a rengeteg segítőkész civilnek és vállalkozónak, a tervek szerint június 30-án már beköltözhetnek a régi-új otthonukba.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb