Közélet

Két lépcsőben emelnék meg a bölcsődei gondozási díjat Szegeden

Pénteken közgyűlést tartanak a városházán. Az ülésen – egyebek mellett – szó lesz a Szeged, Bécsi krt. és az Alföldi utca csomópontjánál lévő gyalogos-átkelőhelynél SafeCross gyalogos-áthelőhely rendszer kiépítéséről, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói munkakörének betöltésével kapcsolatos döntés meghozataláról, illetve arról, hogy megemelik a bölcsődei gondozási díjat Szegeden.

A Kovács Tamás által jegyzett, a bölcsődékre vonatkozó előterjesztésben azt írják, hogy a törvény előírja, hogy a bölcsődei ellátásért fizetendő térítési díj alapját képező szolgáltatási önköltséget a tárgyévre tervezett adatok alapján minden évben meg kell állapítani. A SZMJVÖ Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központja el is készítette a szolgáltatások önköltségéről szóló kimutatást, mely szerint

  • a 2023. évben a bölcsődei ellátás egy főre jutó, egy gondozási napra eső
    szolgáltatási önköltsége 12.067 forint,
  • a központi költségvetésből származó normatív támogatás 8.965
    Ft/fő/gondozási nap,
  • a szolgáltatási önköltség és a központi állami támogatás különbsége pedig 3.102 forint, mely egy bölcsődés gyermek napi ellátásának normatíván felüli költségét jelenti.

Ez a bölcsődei ellátás úgynevezett számított intézményi térítési díja étkezéssel együtt (melynek térítési díja jelenleg bruttó 728 forint).

200-RÓL 400-RA EMELKEDIK AZ ÖSSZEG

Mindezek mellett a bölcsőde esetében az intézményi térítési díjat külön meg kell határozni a gyermek gondozására, valamint a gyermekétkeztetésre vonatkozóan is (a bölcsődei gyermekétkeztetés intézményi térítési díja már korábban meghatározásra került, összege 728,- Ft/ellátási nap). A számítások szerint a bölcsődés gyermek gondozására számított intézményi térítési díj 2023-ban 2.374 Ft/fő/ellátási nap (3.102.728 Ft). Az önkormányzat viszont a gondozási díjat ezen számított intézményi térítési díjnál sokkal alacsonyabb, 200 Ft/ellátási nap összegben határozta meg, melynek összege 2014 óta változatlan volt. Az előterjesztésben az áll, hogy továbbra is cél a gondozási díj alacsony szinten tartása, de emelése elkerülhetetlen, ezért

  • 2023. szeptember 1-jétől 300 Ft/ellátási nap,
  • majd 2024. január 1-jétől 400 Ft/ellátási nap összegre emelik azt.

Az előterjesztésben azt is kiemelték, hogy a költségvetést terhelő megnövekedett kiadások miatt sok más város is erre a lépésre kényszerült, például Debrecenben a gondozási díj összege 2023. január 1-jétől 150 forintról 300 forintra emelkedett (Érden 500,- Ft, Pécsett 480,- Ft). Természetesen a törvényben meghatározott normatív kedvezmények (rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, tartós betegség, stb.) miatt a rászoruló családok továbbra is mentesülnek a gondozási díj megfizetése alól – tették hozzá.

AZ ALAPELLÁTÁSON TÚLI SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK IS EMELKEDNEK

A fentiekre tekintettel 2023. szeptember 1-jétől a bölcsőde alapellátáson túli szolgáltatásai közül az időszakos gyermekfelügyelet óradíjának 300 forintról 500 forintra, az 5 órás bérlet árának 1.250 forintról 2.000 forintra, a 10 alkalmas bérlet árának 2.500 forintról 4.000 forintra, a korlátlan időszakos gyermekfelügyelet napi díjának 3.390 forintról 3.990 forintra történő emelését is javasolják.

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁRÓL IS DÖNTENEK

Az ülésen egyébként mindezek mellett szó lesz:

  • az önkormányzat 2022. évi zárszámadásáról
  • és a 2022. évi éves ellenőrzési jelentésről, éves összefoglaló ellenőrzési jelentésről,
  • a 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2022. évi beszámolóiról,  
  • a 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2023. évi üzleti terveiről,
  • a Szeged, Bécsi krt. és az Alföldi utca csomópontjánál lévő gyalogos-átkelőhelynél SafeCross gyalogos-áthelőhely rendszer kiépítéséről,
  • a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói munkakörének betöltésével kapcsolatos döntés meghozataláról,
  • a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói munkakörének betöltésével kapcsolatos döntés meghozataláról
  • valamint sor kerülhet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár igazgatói munkakörének betöltésére vonatkozó pályázat kiírására.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb