Közélet

“Nem elég csak kenyeret adni, az ember szívét is táplálni kell” – Vak gyerekekkel, hajléktalanokkal és szegényekkel találkozott ma Ferenc pápa

Mint megírtuk, péntek reggel érkezett háromnapos budapesti látogatásra hazánkba Ferenc pápa. Pénteken a Sándor-palota előtt köszöntötték őt, ezután Orbán Viktorral és Novák Katalinnal találkozott, majd a Karmelitában a diplomáciai testülettel. Szombat délelőtt folytatódott a szentatya programja: délelőtt vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozott Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján.

Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tett a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Az egyházfő ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozott, majd átment a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

AZ IGAZI HIT A SZERETET NYELVE

Az igazi hit “kényelmetlen”, “kockáztat”, “kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük” – mondta Ferenc pápa a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.

EZ A TEVÉKENY SZERETET NYELVE

Ferenc pápa elmondta, a tevékeny szeretet nyelvét beszélte Szent Erzsébet, akit a magyar nép annyira tisztel és szeret. Szent Erzsébet, a király leánya fényűző és kiváltságos környezetben nőtt fel, mégis, megérintve a Krisztussal való találkozástól, elutasította a világ gazdagságát és hiúságait, hogy ezekről lemondva a rászorulókról gondoskodjon. Ez a tevékeny szeretet nyelve – nyomatékosította az egyházfő.

“NEM ELÉG CSAK KENYERET ADNI, AZ EMBER SZÍVÉT IS TÁPLÁLNI KELL”

A hajléktalanok, szegények, betegek segítéséről szólva Ferenc pápa hangsúlyozta: nem elég csak kenyeret adni, ami a gyomrot táplálja, hanem az ember szívét is táplálni kell! A tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segítségnyújtás, hanem az egész emberre figyel és Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani: “olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat”. Megjegyezte: a tevékeny szeretet bátorságot és ránézést jelent, nem lehet ugyanis segíteni úgy, ha közben másfelé nézünk. Nem lehet táplálékot adni távolról, érintés és odanézés nélkül – mondta. Az érintéssel és a ránézéssel egy út kezdődik azzal a nélkülöző emberrel, aki “segít neked megérteni, hogy te magad is nélkülöző ember vagy Isten szemében és kezében” – fogalmazott Ferenc pápa.

A PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNÁBAN FIATALOKKAL TALÁLKOZOTT FERENC PÁPA

A szentatya szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában folytatta körútját, itt fiatalokkal találkozott, akik között egy golfkocsival járt körbe. A nap zárásaként az egyházfő este magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

Forrás és fotó: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb