Közélet

Schobert Norbert a 40 milliós bírság után: “Eddig bírtam, visszavonulok”

Megtévesztették a fogyasztókat a Norbi Update termékek hatásairól, a GVH 40 millió forintos bírságot szabott ki – írtuk meg szombaton, majd most az is kiderült, hogy Schobert Norbi a padlóra került emiatt, így visszavonul.

A fitneszguru a Blikknek szólalt meg minderről, mint mondta: “eddig bírtam, visszavonulok. Ez a vizsgálat és az, hogy mindenféle hazugnak neveznek, most padlóra küldött, és innen már nem tudok felállni. Ez a kampány olyan most, mintha eddig végig hazudtam volna, közben a visszajelzések és a klinikai vizsgálatok szerint is százezrek életét mentette meg a rendszerem.”

NEM VOLT PUSZTA VÉLETLEN A VIZSGÁLAT

A Schobert Norbi úgy véli, nem volt puszta véletlen a vizsgálat: “Velem példát statuálnak, mert első voltam nemcsak az országban, de a régióban is abban, hogy olyan termékeket forgalmazzak és olyan módszereket kínáljak, amelyek hozzájárulnak egy egészségesebb életmód kialakításához. Most már egy élelmiszergyártó, vagy étrend-kiegészítő gyártó sem utalhat semmilyen élettani hatásra. Ha igen, akkor még nem jelentették fel. Ha este bekapcsolja az ember a tévét, csak gyógyszerreklámot lát, mert mindenre az a jó. Ha fáj a fejed, akkor fájdalomcsillapító, és boldogság lesz. Az mindegy, hogy mitől fáj. Tíz éve és öt éve is indult ilyen vizsgálat a GVH részéről, ám akkor a klinikai vizsgálatok eredményét bemutatva elálltak a büntetéstől.” Schobert hozzátette, változtak az Európai Unió jogszabályai, így a GVH jogszerűen járt el a bírság kiszabását illetően.

BEZÁRTAK AZ ÜZLETEK

Tavaly év végén robbant a hír, hogy sorra húzzák le a rolót Schobert Norbi Update-üzletei, a szegedi csak egy volt a sok közül. 2022 szeptember végén 15 év működés után hajtotta be kapuit az egyik szegedi, Kígyó utcai shop, de azóta a hódmezővásárhelyi, a gödöllői, vagy Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky úti, a Westendben és a MOM Parkban lévő boltra is lakat került.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb