Közélet

Barnák László: Peller Károly megnyilvánulása kontraproduktív, és csak őt minősíti

“A jelöltek végül statiszták lettek” – mondta Peller Károly április végén, majd visszavonja a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói pályázatát. A színművész keményen fogalmazott a posztjában, amire most Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház régi-új igazgatója is reagált. MInt mondta, sajnálja, hogy bizonyos aspiránsok a médiafelületeken közzétett ócsárlással, másokra mutogatással próbálják kimosni magukat abból a helyzetből, hogy az elégtelen pályázatukat a bizottság nem támogatta.

Mint azt korábban megírtuk, újabb öt évre Barnák László jelenlegi főigazgatót választotta egyhangú döntéssel a Szegedi Nemzeti Színház vezetőjévé a város közgyűlése. Szintén valamennyi képviselő támogatta, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekart 2028-ig Gyüdi Sándor irányítsa. Barnák László a döntéssel kapcsolatban elmondta, hogy a döntésnek azért is örült, mert időközben a következő évad terveit elő kellett készítenie: címeket, szerzőket lekötni, rendezőkkel és a társulattal tárgyalni. Ezért is öröm számára, hogy minden fórum egyöntetűen támogatta a pályázatát.

PELLER KÁROLY VISSZAVONTA A PÁLYÁZATÁT

A végső győztes kihirdetése előtt néhány nappal azonban nem várt fordulat kavarta föl az állóvizet. Az egyik pályázó, Peller Károly az önkormányzat kulturális bizottságának ülésén visszavonta a pályázatát. Így tiltakozott az ellen, hogy szerinte a színház vezetőjének személyéről már korábban döntöttek a városházán. Úgy véli, hogy a pályáztatási folyamat sok szempontból méltatlan és etikátlan volt, ennek további részletezését azonban nem érezte fontosnak és előremutatónak. 

BARNÁK LÁSZLÓ REAGÁLT

Barnák László az Indexnek reagált az elhangzottakra. Mint fogalmazott, két dolog jut eszébe. Egyrészt sajnálja, hogy bizonyos aspiránsok a médiafelületeken közzétett ócsárlással, másokra mutogatással próbálják kimosni magukat abból a helyzetből, hogy az elégtelen pályázatukat a bizottság nem támogatta.

“Ha én kerültem volna olyan helyzetbe, hogy a szakmai bizottság nulla szavazatot ad, amellyel gyakorlatilag nem javasolja folytatásra a pályázatomat, akkor sokkal elegánsabb lett volna azt mondani, hogy vagy végigcsinálom, mint a másik pályázó, Tóth Péter, vagy kiszállok. De biztos nem kezdtem volna el másokra mutogatni. A megszólalása a társulattal való ötéves közös munkát is beárnyékolja, miközben az állításnak semmi alapja nincs” – tette hozzá Barnák. “A város vezetése a szakmai bizottság döntése alapján jelezte, hogy azt támogatja, aki addig eredményesen vezette az intézményt, ez jogilag megállja a helyét. A végső szót úgyis a közgyűlés mondja ki, pártállástól függetlenül” – jegyezte meg.

“A pályázatomat egyébként a szakmai és a kulturális bizottság is egyöntetűen támogatta. Mindig pártállástól függetlenül dolgoztam, és a jövőben is így kívánom vezetni a színházat. Peller Károly megnyilvánulása ebből a szempontból is kontraproduktív, és csak őt minősíti.”

ÖTFŐS MŰVÉSZETI TANÁCSOT ÁLLÍTANA FEL BARNÁK LÁSZLÓ

Barnák László azt is elmondta, hogy mik a tervek a jövőben. Egy ötfős művészeti tanácsot szeretne felállítani. A művészeti koncepciót korábban a tagozatvezetők tárgyalták, vitatták meg. Azt mondta, az országban több olyan színház van, amelyekben sikeresen működik az, ha többféle alkotó tudja összedugni a fejét, és meghatározni, hogy a társulat számára mi lehet az ideális út. A kiválasztott szakemberek nagy tapasztalattal, tehetséggel, elhivatottsággal, pedagógiai érzékkel rendelkeznek, és az ország több színházában dolgoztak már. Barnák úgy véli, a feladatmegosztás és a művészekkel való közös munka is hatékonyabban fog működni, mint eddig.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb