Szegedi Arcok

Ölelkezve ünnepeltek: díszdoktor lett a Harvard Egyetemen Karikó Katalin és Tom Hanks

Harvard Gazette számolt be róla, hogy az egyetem díszdoktori címeket adományozott hat embernek a csütörtöki ünnepségen a Tercentenáriumi Színházban. A díjazottak között van Karikó Katalin biokémikus, Tom Hanks színész, Jennifer A. Doudna Nobel-díjas vegyész, David Levering Lewis történész, Hugo Morales, a Radio Bilingüe társalapítója és egy kitüntetett katonai vezető, Michael Mullen.

Díszdoktori címet kapott Karikó Katalin az mRNS alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó biokémikus is. A Szegedi Tudományegyetemen doktori címet szerző Karikó karrierje kezdetén a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, majd az Egyesült Államokba költözött – idézte fel a Harvard Gazette Karikó tudományos pályáját.  

INNOVÁCIÓ A KUTATÁSBAN

Karikó Katalint, az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztőjét rettenthetetlen biokémikusnak nevezték, megemlékeztek úttörő munkásságáról, arról, hogy Drew Weissmannal együtt felfedezte, hogyan lehet az mRNS-t úgy megtervezni, hogy az emlőssejtekbe juttatva a kívánt fehérjéket előállítsa. Ez az innováció hozta létre a Pfizer–BioNTech és a Moderna által kifejlesztett Covid–19 vakcinákat, ami számos más betegség kezelésére is ígéretes.

AMERIKA APUKÁJA TOM HANKS

Tom Hankset az emberbarát filmesnek titulálták a díjátadón, akit szeretettel „Amerika apukájaként” emlegetnek, aki elkötelezett az emberek segítése iránt, többek között segített támogatást szerezni az AIDS- és rákkutatásnak, az űrkutatásnak és a második világháborús nemzeti emlékműnek. Ő a Hidden Heroes kampányelnöke, amely a katonai ápolók veteránokkal végzett munkáját támogatja. A díjátadón Tom Hanks és Karikó Katalin boldogan ölelkeztek:

Fotók: MTI/AP. Forrás: Világgazdaság.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb