Közélet

Szeged365 Kisokos: így lesznek nyitva az üzletek a pünkösdi hosszú hétvégén Szegeden

Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapra és hétfőre esik. Az idén pünkösd vasárnap május 28-án, pünkösd hétfő pedig május 29-én lesz. Mivel e két nap ünnepnap, fő szabály szerint egyben munkaszüneti nap is. Háromnapos lesz tehát a hétvége Szegeden, a szombat viszont nem ünnepnap, csak sima pihenőnap.

Ez alapján alakul tehát az üzletek hosszú hétvégi nyitvatartása is. Ezek szerint:

  • május 27-én, szombaton még bevásárolhatunk a szokásos szombati nyitvatartási időben,
  • május 28-án, vasárnap és május 29-én, hétfőn viszont fő szabály szerint nem lesznek nyitva a kisboltok, üzletek, plázák, bevásárlóközpontok, hiper- és szupermarketek, üzletláncok, stb,
  • majd május 30-án, kedden áll vissza aztán az élet megszokott rendje a szokásos nyitvatartásokkal.

A Szegedi Városkép és Piac közleménye szerint vasárnap és hétfőn is zárva tart majd a Mars téri piac.

A posták sem lesznek nyitva pünkösd hétfőn.

Ezen a héten a megyei ügyfélszolgálatot ellátó postahelyek a fogyasztóvédelmi törvényben foglaltak szerinti hétfői hosszított nyitvatartást kedden, május 30-án biztosítják.

KIVÉTELEK IS LEHETNEK

Ahogy máskor, most is lehetnek az általános üzlet-nyitvatartási rend alóli kivételek, így például lehet majd vásárolni az ünnepnapokon is:

  • a benzinkutakon, illetve az ott működő üzletekben,
  • az önálló virágboltokban,
  • az újságosoknál,
  • az édességboltokban,
  • a non-stop üzemelő, éjjel-nappali boltokban,
  • a trafikokban (ha a tulajdonos vagy a családtagja dolgozik benne),
  • valamint a vendéglátó- és szórakozóhelyeken.

A VASAS SZENT PÉTER GYÓGYSZERTÁR LESZ NYITVA SZEGEDEN

Amennyiben gyógyszert kell vásárolnunk, azt kell tudnunk, hogy a vasárnapi és hétfői ünnepnapokon kizárólag a 0–24 órás, azaz ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes és készenlétet ellátó gyógyszertárakba tudunk menni. Szombaton a pihenőnapokon is nyitva tartó gyógyszertárak nyitva lehetnek. Hétfőn pedig Szegeden csakis a Vasas Szent Péter Gyógyszertár fogad bennünket.

INGYENES LESZ A PARKOLÁS

Mint megírtuk, hétfő munkaszüneti nap lesz, ezért a parkolás ezen a napon díjmentes lesz Szegeden.

GYEREKNAP IS LESZ

Idén a gyermeknap (május utolsó vasárnapja, vagyis 28-a) is a pünkösdi hosszú hétvégére esik. Szegeden az Erzsébet Ligetben szerveznek programokat a kicsiknek, íme a teljes menetrend:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb