Sport

A Honvéd csapatától igazolt játékost a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Hároméves szerződést kötött a Budapest Honvéd csapatától érkező Fábiánkovits Istvánnal a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A fiatal sportoló megjárta már az NB I-et, és reméli, hogy a legjobb tudása szerint teljesít majd Szegeden.

Fábiánkovits István 2005. április 30-án született Sopronban. A 186 centiméteres támadó a hűség városában kezdett el futballozni, ahol az U13-as első osztályú bajnokságban 22 meccsen 68-szor volt eredményes. A kiemelkedő eredményeire felfigyelt az Illés Akadémia, így a következő idényt már Szombathelyen töltötte.

MEGJÁRTA AZ NB I-ET

Mint kiderült, a vasi vármegyeszékhelyről a Budapest Honvéd – Magyar Futball Akadémiához vezetett az útja Fábiánkovits Istvánnak, ahol U15-től kezdve végigjárta a korosztályos csapatokat. 17 évesen mutatkozott be a kispestiek NB III-as csapatában, ahol összesen 21 mérkőzésen 3 gólt szerzett. Tehetsége felkeltette az utánpótlás válogatottak figyelmét is, többször is magára ölthette a címeres mezt az U17-es és az U18-as nemzeti csapat játékosaként. 2023. május 27-én a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen csereként beállva debütált az NB I-ben.

REMÉLI, SOK GÓLT TUD SZEREZNI MAJD SZEGEDEN

„Szeretnék minél többet segíteni a csapatnak. Próbálok a legjobb tudásom szerint teljesíteni minden edzésen és mérkőzésen egyaránt. Hallottam, hogy nagyszerű szurkolótábor van Szegeden, remélem sok gólt szerzek majd és akkor sikerül a szívükbe férkőznöm. Centerként érzem a legjobban magam a pályán, de bármit eljátszok, amit a vezetőedző kér” – nyilatkozta Fábiánkovits István.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb