Szegedi Arcok

Az élet körforgása: úgy segíthetünk másokon, hogy közben saját magunkkal is jót teszünk – a Szegedi Újszülött Életmentőkért is futhatsz a Continental Futófesztiválon

Szeptember 10-én, 3 év kihagyás után, a Dugonics téren rendezik meg idén már 5. alkalommal a Continental Futófesztivált. A rendezvény nem csupán az egészségmegőrzés jegyében, hanem még jó ügyekért is történik. A futófesztiválból befolyt összeget ugyanis két alapítványnak, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak és a Reménysugár Alapítványnak adományozzák a szervezők. A két szegediekért dolgozó szervezet közül a Reménysugár Alapítvány tevékenységével már korábbi cikkünkben megismerkedhettetek, most a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány áldozatos munkájáról beszélgettünk Dr. Színes Mónika, ügyvezető igazgatóval.

HÁROM MEGYÉBEN, 30 ÉVE MENTI A KICSIKET A SZEGEDI ÚJSZÜLÖTT ÉLETMENTŐ SZOLGÁLAT

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány 30 éve menti Délmagyarország 3 megyéjéből (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, valamint Jász-Nagykun-Szolnok Megye, Mezőtúr térségéből) az életveszélyben lévő újszülötteket, koraszülötteket a régió újszülötteket ellátó központjaiba a szegedi Gyermekgyógyászati Klinikára, valamint a kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba. Mint az ügyvezető igazgatótól megtudtuk, az országban így a második legnagyobb területet Alapítványuk fedi le. Az elmúlt 30 év során közel 25.000 koraszülött, újszülött baba életét mentették meg speciális mentőautójukkal.

EGY HATALMAS HIÁNYPÓTLÓ KEZDEMÉNYEZÉST INDÍTOTTAK EL

Dr. Színes Mónika elmondta, Dr. Kószó Péter, hódmezővásárhelyi gyermekorvos, karöltve az ország első gyermek-intenzív osztályát is létrehozó, később Szeged díszpolgárává választott, a magyarországi koraszülött mentés egyik legjelentősebb alakjának tartott Prof. Dr. Pintér Sándorral együtt, aki tavaly év végén hunyt el, álmodta meg és hozta létre az újszülött életmentő szolgálatot.

Azért látták szükségesnek az Alapítvány létrehozását 1992-ben, mert akkor még nem volt megoldott ezeknek a pici babáknak a mentése, de még az intézményen belüli szállítása sem. “Sima hordágyon tologatták őket, vagy pici kis kosárkákban, eső idején esernyővel a fejük felett. Ezt látván született meg a gondolat Dr. Kószó Péterben és Prof. Dr. Pintér Sándorban, hogy szükség lenne a konkrétan újszülöttek mentésére és szállítására specializálódott mentőautó vásárlására” – kezdte a történetüket az ügyvezető igazgató.

EGY INTENZÍV OSZTÁLYNAK MEGFELELŐ FELSZERELTSÉGGEL RENDELKEZNEK ROHAMMENTŐIK

Hozzátette, ezek a speciális rohammentők egy intenzív osztálynak megfelelő felszereltséggel rendelkeznek, hogy a pici kis életek megmentésére minden az orvosok és ápolók rendelkezésére álljon benne. Azt is megtudtuk, a kocsikban található inkubátorok 6 kg-ig alkalmasak a pici babák szállítására és mentésére. “Ennek megfelelően az eszközeink is nagyon speciálisak és kifejezetten a kisbabákra vannak kalibrálva és méretezve” – folytatta Dr. Színes Mónika.

TAVALY KÖZEL 800 BABA ÉLETÉT MENTETTÉK MEG

Áldozatos munkájuknak köszönhetően pedig 2022-ben közel 800 baba életét sikerült megmenteniük, s közel 70 ezer kilométert tettek meg rohamkocsijaikkal. Ez azt jelenti, hogy havi szinten 60-70 pici csöppséget sikerült megmenteniük a tavalyi évben. Mint Dr. Színes Mónika hozzáfűzte, számukra is meglepő volt, hogy az utóbbi időben az otthonszülések száma mennyire megemelkedett. “Havi szinten 1-2 otthonszülésnél segédkezünk. Korábban éves szinten volt 4-5, ehhez képest ez most soknak tűnik, megugrott a számuk” – árulta el az ügyvezető igazgató. Hozzátette, hál Istennek az otthonszülések többsége sikeresen, happy enddel zárul.

A MENTÉSSZÁMOK TOVÁBBRA SEM CSÖKKENNEK

A mentésszámok, esetszámok azonban továbbra sem csökkennek. Ellentétben a Covid időszakával, amikor országos szinten sokkal kevesebb szüléshez, újszülötthöz riasztották a mentőket. Valószínű ebben közrejátszhatott az is, hogy az anyukák otthon töltötték az idejüket, kevesebb stressz érte őket, így a koraszülések is látványosan lecsökkentek.

AZ ÉLET KÖRFORGÁSA

Dr. Színes Mónika azt is elmondta, nagyon hálásak azért, hogy a vasárnapi Continental Futófesztivál résztvevői őket támogatják. Mint elárulta, a futással nem csupán saját egészségünkért tehetünk sokat, hiszen testi-lelki egyensúlyunk hosszútávon hozzájárulhat ahhoz is, hogy egészséges babák szülessenek. Ez az élet körforgása. És ez benne a csodálatos, hogy úgy segíthetünk másokon, hogy közben saját magunkkal is jót teszünk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb