Közélet

Szeptember elején szétverték, most megjavították: újra áll a magyar nyelvű Szabadka-felirat a Vajdaságban

Vasárnapra virradóra szétverték a magyar nyelvű Szabadka-feliratot a Vajdaságban – írtuk meg a történteket még szeptember elején. A városnév-feliratot most visszaállították eredeti állapotába – közölte a Magyar Szó.

Szeptember elején szinte teljesen szétverték Szabadka magyar nyelvű, magyar nemzeti színekben világító tábláját a békovai körforgalomnál – számoltunk be akkor a történtekről. A hírt akkor a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István jelentette be Facebook-oldalán, azzal, hogy „az üzenetet Vučić elnöknek küldték”. Kicsit több, mint másfél hét után a feliratot most megjavították – közölte a jó hírt a Magyar Szó. A magyar zászló színeiben pompázó Szabadka felirat még június végén került ki a település bejáratához, a szerb nyelvű felirat mellé, amelyet egyébként júliusban szintén megrongáltak.

A SZERB ELNÖKNEK ÜZENHETTEK

Amikor Aleksandar Vučić szerb elnök szeptember elsején megkapta Szabadka város díszpolgári címét, azt mondta támogatja a magyar nyelvű Szabadka-feliratok kihelyezését a magyar zászló színeiben. Erre utalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a rongálás után, amikor azt írta: „Vučić elnöknek üzentek, de nekünk jobban fáj. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy újra új fényében díszeleghessen a Szabadka feliratú tábla, és hogy az elkövetők elnyerjék méltó büntetésüket. A vandalizmusnak véget kell vetni bárki részéről jön is az. Remélem Vučić elnök érti az elkövetők neki szánt üzenetét és meg is válaszolja. Mi pedig itt maradunk és nem megyünk sehova.” – írja a 444.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb