Közélet

Négy ember meghalt egy lövöldözésben Koszovóban, a KFOR kész beavatkozni

A koszovói rendőrök páncélozott járművekkel nyomultak be hétfőn abba az észak-koszovói faluba, ahol vasárnap maszkos fegyveresek barikádozták el magukat egy kolostorban – számolt be a Reuters. Az is kiderült, hogy a KFOR kész beavatkozni, a nemzetközi erők továbbra is figyelemmel kísérik a banjskai helyzetet.

A fegyveresek azután rohamozták meg Banjska falut, és menekültek be egy szerb ortodox kolostorba, hogy előző éjjel rendőrökre támadtak Mitrovicában, és egyiküket megölték. A rendőrség vasárnap késő este foglalta vissza a kolostort, három fegyveres és egy rendőr meghalt a tűzharc során.

TÖBB SZÁZ FEGYVERT ÉS KATONAI FELSZERELÉSEKET TALÁLTAK A FALUBAN

A fegyveres rendőri egységek hétfőn házkutatásokat is tartottak a faluban, keresve azokat a fegyvereseket, akik bujkálnak – mondta egy rendőrségi forrás a Reutersnek a HVG szerint. Hétfőn délelőtt a rendőrség közölte, több száz fegyvert, valamint katonai felszereléseket találtak egy banjskai házban és több járműben.

EGYMÁSRA MUTOGAT KURTI ÉS VUCIC

Albin Kurti koszovói miniszterelnök a történtek után azzal vádolta meg Szerbiát, hogy fegyvereseket finanszíroz és küld Koszovóba. Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap esti televíziós beszédében tagadta a vádakat, és Kurtit vádolta meg az erőszak szításával, mondván, nem hajlandó nagyobb autonómiát adni a szerbeknek, és gyakran indít rendőri akciókat a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóban.

A KFOR KÉSZ BEAVATKOZNI

A Szabad Magyar Szó azt is írta, hogy a KFOR-misszió mai közleménye szerint a nemzetközi erők továbbra is figyelemmel kísérik a banjskai helyzetet, csapatai jelen vannak a térségben, s készek reagálni, ha a helyzet megkívánja.

A Tanjugnak eljuttatott közlemény szerint a „koszovói rendőrség” elsődleges felelőssége az incidens helyszíni kezelése, és hozzáteszi, hogy a KFOR-misszió parancsnoka szoros és állandó kapcsolatban áll minden nemzetközi intézménnyel, beleértve az EU-t is, s kapcsolatban van a szerb fegyveres erők vezérkarával és a pristinai intézményekkel, s intenzíven dolgozik a megoldás felkutatásán. A NATO vezette KFOR-misszió határozottan elítéli a koszovói rendőrség elleni támadást, és legmélyebb részvétét fejezi ki az elhunyt családjának és szeretteinek – áll a KFOR-közleményben.

KIÉLEZŐDÖTT A HELYZET

A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban éleződött ki. Koszovóban zavargások törtek ki május végén, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat.

A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak. Az összecsapásokban 27 magyar KFOR-katona is megsérült, közülük kettőnek a lábát is amputálni kellett.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb