Szegedi Arcok

Megszólalt Karikó Katalin, miután ma megkapta a Nobel-díjat, mutatjuk, mit mondott Szeged díszpolgára

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissman megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.

ARRA KELL KONCENTRÁLNI, AMIN TUDUNK VÁLTOZTATNI

Az SZTE kutatóprofesszora azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. A stressz kutatójaként ismertté vált Selye Jánost idézve hangsúlyozta, arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni. Karikó Katalin kérdésre válaszolva visszaemlékezett arra, hogy édesanyja minden évben meghallgatta, kinek ítélték oda a Nobel-díjat, bízva benne, egyszer a nevét olvassák be. Pedig előfordult olyan időszak, amikor sem állása, sem csoportja nem volt, csak szorgoskodott a laborban.

Szabó Gábor akadémikus, az SZTE korábbi rektora úgy fogalmazott, az idén Nobel-díjjal elismert kutatás társadalmi hatásai jóval erősebbek, mint a korábbi években díjazottaké. A fizikus professzor – aki Karikó Katalinnal egy időben végzett az SZTE elődjén, a József Attila Tudományegyetemen – úgy vélte: láthatóan a kutatónő személye is lenyűgözte a Nobel-díj bizottságot. Tudományos eredményei mellett elképesztő kitartásáért különdíjat érdemelne, hiszen az mRNS-hez kapcsolódó első kísérleteit a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban végezte, majd ezt a munkát folytatta az Egyesül Államokban, ám néhány év múltán kutatásai támogatását megszüntették. Karikó Katalin olyan kutató, akit példaképül lehet állítani a fiatalok elé – hangsúlyozta az akadémikus.

ALUDT, AMIKOR KIDERÜLT, HOGY NOBEL-DÍJAT KAPOTT

Épp alvás közben ért a hír, hogy elnyertem az idei orvosi Nobel-díjat – árulta el a kitüntetést szervezőknek adott interjújában Karikó Katalin. A kutató elmondása szerint a férje vette fel a telefont az otthonukban, Philadelphiában. Arra a kérdésre, hogy mi volt az első gondolata akkor, mikor meghallotta először a hírt, úgy fogalmazott: “azt gondoltam, csak viccel velem valaki.” Majd hozzátette: manapság nem tudhatjuk, kit milyen szándékok vezérelnek, ezért akár valaki ki is találhatta ezt és felhívhatott volna ezzel a hírrel – írja a Portfolio.

A VÁROSHÁZA ELŐCSARNOKÁBAN GRATULÁLÓ KÖNYVBEN LEHET KÖSZÖNTENI KARIKÓT

A városháza előcsarnokában gratuláló könyvben köszönthetik keddtől a szegediek Karikó Katalint, akinek Drew Weissmannal megosztva ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért. A város vezetése minden szegedi polgár nevében gratulál Karikó Katalin biokémikusnak, Szeged díszpolgárának az orvosi-élettani Nobel-díjhoz. Karikó Katalin a fantasztikus felfedezésével – amely lehetővé tette egy hatékony mRNS-alapú vakcina kifejlesztését a Covid-19 ellen – százmilliók életét mentette meg a világon. Karikó Katalin felfedezésével méltán érdemelte ki a legrangosabb tudományos kitüntetést, a Nobel-díjat, és tette világhírűvé Szegedet. Szeged önkormányzata hálája jeléül kedd déltől gratuláló könyvet helyez el a városháza előcsarnokában, amelyet minden szegedi polgár aláírhat. A könyvet Szeged városa eljuttatja majd a Nobel-díjas Karikó Katalinnak – áll az önkormányzat közleményben.

KARIKÓ KATALIN A 16. MAGYAR, ÉS A 2. SZEGEDI KÖTŐDÉSŰ, AKI MEGKAPTA A RANGOS KITÜNTETÉST

Mint írtuk, Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman az mRNS-oltóanyagok kifejlesztéséért megkapták a legrangosabb tudományos díjat. Karikó Katalin az Egyesült Államokban élő magyar biokémikus, a Pennsylvaniai Egyetem orvosi karának adjunktusa. Drew Weissmannal együtt dolgozták ki és szabadalmaztatták a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását. Karikó Katalin a 16. magyar, aki megkapta a rangos elismerést, viszont az első magyar nő, akit a Nobel-díjjal tüntettek ki, valamint Szent-Györgyi Albert után a második, aki szegedi kötődésűként vehette át a díjat.

Legutóbb 2002-ben kapott magyar Nobel-díjat, akkor Kertész Imre írót tüntették ki. Első magyarként pedig Lénárd Fülöp kapta meg az elismerést 1905-ben.

NOVÁK KATALIN ÉS ORBÁN VIKTOR IS GRATULÁLT

A szegedi születésű Novák Katalin, köztársasági elnök is gratulált Karikó Katalinnak. Mint a közösségi oldalán írta, “Karikó Katalin az első magyar nő, aki Nobel-díjat kap. Óriási büszkeség, hogy nemzetünk egy olyan Nobel-díjassal gazdagodott, akinek kutatásai milliók életet menthették meg. Köszönjük, Katalin!”

“Gratulálok az első Nobel-díjas magyar nőnek! Büszkék vagyunk!” – ezt már Orbán Viktor írta a közösségi oldalán.

Forrás: Orbán Viktor FB, Novák Katalin FB, MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb