Közélet

Meghalt dr. Sonkodi Sándor, a szegedi I. Belgyógyászati Klinika egykori igazgatóhelyettese, a hazai belgyógyászat meghatározó egyénisége

Életének 86. évében, 2023. október 4-én elhunyt dr. Sonkodi Sándor belgyógyász, nephrologus professzor, a hypertonia gondozás minősített orvosa, a Szegedi Tudományegyetem SZAKK SZAOK Belgyógyászati Klinikájának emeritusa, az I. Belgyógyászati Klinika egykori igazgatóhelyettese, a hazai belgyógyászat, nephrologia, hypertonologia meghatározó egyénisége – tudtuk meg az egyetemtől.

Dr. Sonkodi Sándor 1962-ben szerzett általános orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Végzését követően másfél évig a szentesi kórház belgyógyászati osztályán dolgozott, majd nyugdíjba vonulásáig a II. majd évtizedeken át az I. Belgyógyászati Klinika munkatársa volt. Szorgalmával, tehetségével, a minőségi betegellátás mellett tudományos aktivitásával és oktatási munkájával a klinika megbecsült munkatársaként mind felelősségteljesebb megbízásokat látott el, igazgatóhelyettesként vonult nyugdíjba.

NÉGY KÖNYVET ÉS TÖBB MINT 200 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYT ÍRT

2009-től emeritus professzori elismerésben részesült.

  • 1987-től 2008-ig igazgatta a Nephrologia II. Akut Dialízis osztályt is.
  • 1967-ben belgyógyászatból,
  • 1984-ben nephrologiából,
  • 2006-ban foglalkozás-orvostanból szerzett szakképesítést.
  • 1998-ban a „hypertonia gondozás képesített orvosa”,
  • 2002-ben „lipidológus” minősítést kapott.
  • 2001-ben az Európai Hypertonia Társaság „clinical hypertension specialist” minősítést ítélte meg számára.

Tudományos érdeklődésének fókuszában kezdettől fogva a nephrologia, hypertonologiai állt. Tudományos munkássága során négy könyvet, 23 könyvfejezetet, 286 tudományos közleményt írt. Szívügye volt az új orvosnemzedékek oktatása, nevelése, lelkesen vett részt a graduális és postgraduális oktatásban. Több mint 500 előadást tartott hazai és nemzetközi tudományos fórumokon, sokszor meghívott előadóként. Előadója volt az Európai Nephrologia Társaság (ERA-EDTA) és a Nemzetközi Nephrologiai Társaság; COMGAN) nephrologiai képző és továbbképző kurzusainak.

1991-TŐL KÉPVISELTE A MAGYAR NEPHROLOGIAI TÁRSASÁGOT

Az Európai Orvosi Szakképesítések Koordinálásáért Felelős Nemzeti Orvosi Társaságok Szövetségének (UEMS) Nephrologiai Szekciójában 1991-től képviselte a Magyar Nephrologiai Társaságot. Négyszer volt „visiting professor”, háromszor az USA-ban, egyszer Nagy-Britanniában. 1978-ban a kandidátusi (PhD), 1990-ben akadémiai doktori értekezését védte meg. 1999-ben Széchenyi Professzori Ösztöndíjat, 2000-ben Charles Simonyi Professzori Ösztöndíjat kapott. Nyolc magyar és három angol nyelvű tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának volt tagja. Számos magyar és nemzetközi tudományos társaságnak volt tagja. A Magyar Nephrologiai Társaságnak 1990-1994 között elnöke, az Európai Nephrologiai Társaságnak, az ERA-EDTA Vezető Tanácsának 1996–1999-ig volt tagja. Magyar Hypertonia Társaság Epidemiológiai Bizottságának 2006-tól elnöke volt.

Szakmapolitikai aktivitása részeként a Nemzeti Népegészségügyi Programban 2003-tól három évre a Kardiovaszkuláris Alprogram elnöki teendőivel bízták meg. Számos magyar és nemzetközi kitüntetése közül kiemelendő, hogy 2005-ben a Magyar Nephrologiai Társaság Korányi Sándor-díját kapta, melynek alapító-javaslattevője volt, 2018-ban pedig a Magyar Nephrologia Történetéért díjjal tüntették ki.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb