Közélet

Hatásosnak bizonyulnak a szerb rendőrségi razziák, mindössze egy migránst fogtak az elmúlt 24 órában hazánk területén, azt is Szegeden

Szerdán újabb hetvennyolc migránsra bukkantak a déli szomszédainknál. Dejan Luković, a szerbiai rendőrség igazgatójának helyettese közölte, hogy a belügyminisztérium folytatja az illegális migráció visszaszorítását célzó akcióit, amelyekre szerdán is sor került, és a különböző helyszíneken tartott rajtaütés során 78 migránst fogtak el. A határ szerb oldalán tartott folyamatos akciók eredménye hazánkban is érezhető, hiszen az elmúlt 24 óra alatt mindössze egyetlen egy migránst csíptek el, azt is Szeged közigazgatási területén.

A szerdai szerb rendőrségi akció során 210 útlevelet is találtak, amelyekből 205 darab török állampolgár nevére szól, valamint találtak egy kézi rádió-adóvevőt, két mobiltelefont, és kisebb mennyiségű kábítószert – írja a Szabad Magyar Szó.

VISSZAÉLTEK A VENDÉGSZERETETTEL A MIGRÁNSOK

Luković emlékeztetett, hogy a migránsválság már 2015 óta tart, Szerbia pedig minden illegális bevándorlóval vendégszerető volt, de ezzel visszaéltek. “Annak ellenére, hogy tiszteletben tartottunk minden nemzetközi egyezményt és szabályt, visszaéltek a vendégszeretetünkkel. Szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy a belügyminisztérium folytatja a munkát, a helikopteres egységet is bevetettük, és mindaddig alkalmazzuk, amíg a helyeztet teljesen nem tudjuk ellenőrzésünk alá vonni” – üzente Luković.

EGY MIGRÁNST FOGTAK EL

Mindeközben az ORFK Kommunikációs Szolgálata ma azt közölte, hogy a szolgálatot teljesítő rendőrök 2023. november 1-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban Csongrád-Csanád vármegyében egy, magát szír állampolgárnak valló határsértőt tartóztattak fel Szeged közigazgatási területén. Magyarország területén az elmúlt 24 órában tiltott határátlépés és közokirat hamisítás miatt nem történt elfogás és embercsempészés miatt sem indult büntetőeljárás.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb