Közélet

Jelenleg csak próbaként tart nyitva 24 órában a Röszke 2-es közúti határátkelő, utasszámlálás folyik

Mától 0-24 a Horgos 2 kishatárátkelő nyitvatartási ideje! – emlékeztetett hétfőn Facebook-bejegyzésében Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke. Mint megírtuk, ez az állapot egyelőre csak január végééig tart, Juhász Bálint mai posztja alatt azonban kiderült, hogy ez egy próbaüzem, és utasszámlálás is zajlik.

A Szabad Magyar Szó szerint a bejegyzés alatti hozzászólásra reagálva, miszerint mindez csak addig tart, amíg az ünnepek és aztán minden visszaáll a régi nyitvatartásra, Juhász a következőket válaszolta:

„A Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ kezdeményezésére és kérésére, az Orbán Viktorral, Lázár Jánossal, Bratislav Gašićtyal folytatott tárgyalások eredményeképpen 0-24 dolgozik a határátkelő 2024.01.31-ig (ami az ünnepeken jelentősen túlmutat) próba üzemben, ami alatt utasszámlálás folyik. A VMSZ álláspontja, hogy a hosszabbított nyitvatartás megmaradjon a próbaüzem után is. Ezért fontos, hogy ebben az időszakban is sokan használják. A többi kishatár nyitvatartásának hosszabbítását támogatjuk” – emelte ki.

Reméljük, hogy a próbaüzem után is marad a 24 órás nyitvatartás, és nem csak tényleg az ünnepek idejére.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb