Közélet

Megszólalta Villeroy & Boch, ennyi munkást küldenek el Vásárhelyen

Komoly létszámleépítésre kerülhet sor Hódmezővásárhely egyik legnagyobb munkáltatójánál. A Villeroy & Boch Magyarország Kft.-nél 150-170 fő elbocsátására készülnek az elkövetkező napokban – írtuk meg korábban, most azonban megszólalt a vállalat is. A szerkesztőségünknek küldött közleményükben kiemelték, hogy 50 főt érint a leépítés Vásárhelyen.

Mint hozzátették, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. megállapodott az Üzemi Tanáccsal és a szakszervezetekkel a létszámleépítés mértékéről. A megállapodásban 50 fő saját magyar munkavállaló szerepel, amely megfelel az előzetesen kiadott tájékoztatásnak. Az 50 főből 45-en felmondással távoznak csoportos létszámcsökkentés keretében, míg 3 főnek lejár a határozott idejű szerződése, ami nem kerül meghosszabbításra, 2 fő pedig közös megegyezéssel távozik egyéb okokból kifolyólag.

5 HÓNAPNYI VÉGKIELÉGÍTÉST KAPNAK A MUNKÁSOK

Azt is hozzátették, hogy az átcsoportosításokkal és a közeljövőben nyugdíjba vonulók (2025. március 31-g) megtartásával a cég célja az, hogy minél több munkahelyet megőrizzen, mivel ezek nem képezik a létszámleépítés alapját. “A vállalatnál évtizedek óta Kollektív Szerződés van érvényben, amely szabályozza a felmondási idők és végkielégítések időtartamát és mennyiségét, melyek a Munka Törvénykönyvénél előírtnál magasabbak. Minden munkavállalót a munkaviszonyának hossza alapján illeti meg felmondási időre járó bér, illetve végkielégítés, de átlagosan 2,5 hónap felmondási időre járó bér és 5 hónap végkielégítés kerül kifizetésre a távozó munkatársak részére” – tették hozzá.

GAZDASÁGI OKOK VANNAK A HÁTTÉRBEN

Ezen felül a távozó munkatársak minden anyagi juttatást megkapnak, amelyek 2023-ban valamilyen teljesítmény mutató eléréséhez voltak kötve és teljesültek. A létszámleépítés háttere csakis a korábban már kommunikált tény, hogy az európai fürdőszoba piac jelentős mértékben csökkent az idei évben és a jövőben sem várható jelentőssebb fejlődés. A leépítésnek csakis gazdasági okai vannak, minden további spekuláció alaptalan – hangsúlyozták.

Mindezek mellett a makói Continental is 50 főt küld el:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb