Kikapcs

Szívkalács jótékonysági akciót tartanak advent első vasárnapján Szegeden, a Szegedi Gyermekklinika Kardiológiai osztályának segítenének

December 3-án a Keresztpont Református Közösség egész napos programmal vár minden érdeklődőt – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők. Az eseményen idén is megtartják a Szívkalács jótékonysági akciót, melynek bevételét a Szegedi Gyermekklinika Kardiológiai osztályának ajánlják fel.

Mint megtudtuk, 2019-ben azzal a szándékkal jött létre a Keresztpont Református Közösség, hogy a mai világ nyelvén újrafogalmazzák a Biblia ősi bölcsességét, mindazt, ami rendet tehet egyéni életünkben és társadalmunkban. A feladat nem új: szeretni az embereket, kibontakoztatni a bennünk lévő adományokat és megtalálni az utat vissza Istenhez. Ezen célok mentén az idei Adventi nap is különlegesnek ígérkezik. A közösség tagjai a Szívkalács jótékonysági akcióval közösen a rendezvény teljes bevételét a Szegedi Gyermekklinika Kardiológiai osztályának ajánlja fel.

MÉZESKALÁCS, BÁBELŐADÁS ÉS ALKOTÓMŰHELY

Programokban nem lesz hiány, kicsik és nagyok is megtalálhatják egész nap a számukra megfelelő elfoglaltságot. Reggel 9 órától a Közösség kávézójában nyílt napot tartanak, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a Fair Trade, azaz a méltányos kereskedelem rendszerével.

  • 11 órától adventi istentisztelet veszi kezdetét, ezzel egyidőben a Napsugár Bábcsoport mutatja be a karácsonyi műsorát.
  • 13 és 16 óra között az aktív programoké lesz a főszerep: mézeskalács sütés és gesztenye sütés segít ráhangolódni a közelgő ünnepekre.
  • 14 órától pedig Iványi Angelika, dalszerző, énekesnő alkotóműhelyén lehet részt venni.

Az esemény december 3-án, a Szentháromság utca 26. szám alatt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb