Sport

Giga gratuláció: Nagy Péter, az idei év Legszegedibb Sportolója összetettben kilencedik lett Dohában

Nagyon büszkék vagyunk: Nagy Péter, szegedi súlyemelő, a 2023-as év Legszegedibb Sportolója összetettben a kilencedik helyen végzett a plusz 109 kilogrammos kategóriában Dohában, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) Grand Prix-versenyén, amely az ötödik állomása volt a párizsi olimpiára kvalifikáló, hét viadalból álló sorozatnak.

NAGY PÉTER A KILENCEDIK HELYEN ZÁRT

A csütörtöki, utolsó versenynapon a szegediek 37 éves ólomsúlyú emelője szakításban – 160, 167, majd 171 kilóval – három jó gyakorlatot hajtott végre, ezzel a kilencedik lett, lökésben viszont csak az első fogása volt eredményes 201 kilón, a 211, majd a 217 kilogrammos kísérlete nem sikerült. Utóbbi fogásnemben a tízedik eredmény volt az övé, a 372 kg-os összetettel pedig a kilencedik helyen zárt a 24 fős teljes mezőnyben, amelynek csaknem a fele – 11 versenyző – összetett eredmény hiányában helyezetlen maradt.

A CÉL A PÁRIZSI OLIMPIA

A korábbi háromszoros Eb-bronzérmes, eddig három olimpián szerepelt Nagy Péter Katarba utazása előtt az MTI-nek azt mondta, hogy térdpanaszai miatt a dohai GP-re nem tűzött ki különösebb célt maga elé, s 375-380 kilós összeredménnyel már beérné. Ennél persze jóval több kell, ha ott akar lenni a párizsi olimpián, márpedig erre törekszik, a négy mázsa feletti produktummal azonban csak a jövő év eleji két kvalifikációs állomás egyikén kíván kirukkolni.

A katari Grand Prix másik magyar résztvevője, a 23 éves, békéscsabai Mitykó Veronika összetettben 212 kilogrammal a hatodik helyen végzett szerdán a 87 kg-os súlycsoportban úgy, hogy szakításban 102 kilóval felnőtt magyar csúcsot ért el.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb