Közélet

Védelem alá helyezte az önkormányzat a szegedi Körtöltés menti erdőket – a Szent Gellért Fórum melletti területet is, ahova általános iskola és gimnázium építését tervezik

A szegedi közgyűlés pénteken hozott döntésével védelem alá helyezte a várost védő Körtöltés menti erdőket, így azt a Szent Gellért Fórum melletti területet is, ahova a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános iskola és gimnázium építését tervezi.

A rendelet szerint az erdő folyamatos karbantartásáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia, felújítása – a tájkarakter megőrzése és a biodiverzitás védelme érdekében – szakaszosan történhet, a tarvágás tilos.

A LEVEGŐMINŐSÉG JAVÍTÁSÁBAN IS SZEREPET JÁTSZANAK

A döntést a településkép megőrzése mellett azzal indokolták, hogy a töltések melletti összefüggő, nagyobb erdőterületek értékes természetes állapotú zöldfolyosót képeznek, fontos szerepet játszanak a klímaváltozás hatásának csökkentésében, valamint a levegőminőség javításában, elsősorban a porszennyezettség csökkentésében. Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester a vita során kifejtette, az oktatási beruházás 100 méterre a tervezett helyszíntől, szintén állami tulajdonú, 3,3 hektáros, üres területen, az erdő kivágása nélkül megvalósítható.

SOKKAL NAGYOBB ERDŐKRE LENNE SZÜKSÉG

Tápai Péter, a Fidesz közgyűlési frakciójának vezetője hangsúlyozta, a körtöltés mentén található kicsi facsoportok helyett Szeged levegőjének javításához sokkal nagyobb erdőkre lenne szüksége. Ehhez a területet a kormányzat fölajánlotta a város számára.

ÉRTÉKESÍTIK A BELVÁROSI PARKOLÓHÁZAT

A közgyűlés döntött arról is, hogy

  • értékesítik az öt éve használaton kívüli belvárosi parkolóház és a hozzá kapcsolódó 13 szobás panzió épületegyüttesét. Az ingatlanra a licit 273 millió forintról indulhat,
  • az önkormányzat az idei költségvetésből 100 millió forintot fordít a villamospálya és a felsővezeték korszerűsítésére, jövőre pedig 169 millió forintból javítják ki a 4-es villamosvonal Dugonics tér és Szivárvány kitérő közötti szakaszát, valamint előkészítik a 3/3F vonal egy részének rekonstrukcióját,
  • de elfogadták a Szegedi Közlekedési Társaság hároméves fejlesztési tervét is: egymilliárd forintból 26 trolibuszt újítanak fel 2026-ig.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb