Szegedi Arcok

Rekord összegű adománnyal zárult a Szívkalács Adománygyűjtő Akció, új ultrahangkészüléket vásárolnak ebből a Gyermekklinikának Szegeden

Rekord összegű adománnyal zárult idén a Szívkalács Adománygyűjtő Akció Szegeden. 2023 adventjében 1.410.000 forint gyűlt össze a program 16 gyűjtőpontján és 4 kapcsolódó eseményén. A teljes összeget 2023 december 18-án a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány számlájára fizették be, majd az adománylevelet december 20-án dr. Katona Márta kardiológus professzor, az alapítvány kuratóriumi elnöke vette át.

A Szívkalács Adománygyűjtő Akció egy civil, szegedi adománygyűjtő kezdeményezés a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány számára, melyet először 2019-ben rendezték meg, idén pedig már negyedik alkalommal – tudtuk meg az akció szervezőitől.

ÖSSZEFOGÁS A BETEG KISGYERMEKEKÉRT

Mint kiderült, az adománygyűjtés által támogatott alapítvány célkitűzései között szerepel a szívbeteg gyermekek, koraszülöttek és újszülöttek gyógyításának támogatása új diagnosztikus és gyógyító eszközök vásárlásával. Aki tehát a Szívkalács Adománygyűjtéshez csatlakozik, ezeket a célokat támogatja. A Szívkalács Adománygyűjtő Akció további célja, hogy felhívja a figyelmet a szívbetegségek gyakoriságára és a prevenció fontosságára, ugyanis évente 800-1000 kisgyermek születik valamilyen szívhibával.

ÖNKÉNTES ADOMÁNY ÉS SZÍVKALÁCS

Az akcióhoz minden évben szegedi és Szeged környéki vállalkozások, intézmények, közösségek csatlakoznak, ezek a helyszínek a gyűjtőpontok. 2019-ben 4 gyűjtőponttal indult a gyűjtés, ez a szám idén 16-ra nőtt. Szerepelt közöttük fitneszterem, általános iskola, szépségszalon, fogorvosi rendelő, virágüzlet, könyvelőiroda, táncstúdió, hulladékmentes bolt, egyéb vállalkozások, baráti társaság, keresztény közösség. A gyűjtőpontokon minden évben a szervezők által készített kézműves mézeskalácsok és perselyek kerülnek kihelyezésre. Az adakozni vágyók idén is kétféle módon segíthettek:

  • bármilyen összeget dobhattak a perselybe,
  • vagy vásárolhattak szívkalácsot, melynek jelképes támogatói ára az idei évben 1000 ft volt

Az akcióhoz immár hagyományosan események és rendezvények is kapcsolódnak egyes gyűjtőpontok szervezésében.

HIÁNYPÓTLÓ ESZKÖZT SZEREZNEK BE AZ ADOMÁNYBÓL

Az akciót az adventi időszakban szervezték meg, és három héten át zajlott, a karácsony előtti héten történt a perselyek zárása és az adomány jegyzőkönyvbe vétele, melynek teljes összege szintén ezen a héten került átadásra a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány számára. Ezzel párhuzamosan a Gyermekklinikára is kiszállították a szervezők a szívkalácsokat az ott küzdő kicsi hősöknek. Mint megtudtuk,

  • 2019-ben 250.000 ft adomány gyűlt össze, melyből egyéb forrásokkal kiegészítve újszülött lélegeztető gépet vásárolt az alapítvány.
  • 2021-ben 400.000 ft-tal zárult a gyűjtés, amelyet egy ultrahang vizsgálófej és egy holter EKG készülék megvásárlására fordított az Alapítvány.
  • 2022-ben 560.000 ft-ot sikerült gyűjteni, melyből EKG készüléket vásárolt az Alapítvány, amely számítógéppel és okoseszközökkel is összekapcsolható.
  • 2023-ban pedig rekord összeggel zárult az adománygyűjtés, 1.410.000 forint gyűlt össze.

Az adománylevél átadásakor dr. Katona Márta kardiológus professzor, a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, az összeg hiánypótló, egy új ultrahangkészülék vásárlására fogják fordítani.

Fotó: Szívkalács jótékonysági akció FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb