Közélet

Olyan beszédet tolt Márki-Zay Péter vasárnap, hogy fel is jelentették miatta

Márki-Zay Péter pártja, a Mindenki Magyarországa Néppárt tisztújító kongresszust tartott a hétvégén: újra Márki-Zayt választották elnökké, hat alelnök dolgozik mellette, és az EP-listájukat is megszavazták, aminek ő lesz a vezetője is. A bejelentés mellett beszédet is mondott, ami nem maradt következmények nélkül, ugyanis feljelentették miatta.

KEGYELMI BOTRÁNY ÉS LÓGÁS

Merthogy, Márki-Zay arról is beszélt, hogy „megérkeztünk a kegyelmi botrányokhoz. Igen, látjuk azt, hogy pedofil, korrupt, terrorista, embercsempész bűnözőknek kegyelmeznek meg titokban. Mind a mai napig nem tudjuk, hogy ki az a negyven bűnöző, akit rászabadítottak a magyar társadalomra, hogy ezek közül hány pedofil bűnöző lehet, még a pedofiltámogató, azt eltitkoló, eltussoló, családjához köthető bűnözők mellett. De azt is látjuk ennek a botránynak a nyomán, hogy recseg-ropog ez a rendszer, hogy ennek a rendszernek vége lesz, úgyhogy ha eddig valaki apátiába süllyedt, mint ahogy sokan közülünk is 2022. április 3. után, most látom a reményt a szemekben, látom azt, hogy érzik az emberek, hogy ennek a rendszernek is vége lesz, úgyhogy higgyék el nekem, ők félnek attól, hogy lógni fognak, mi biztosak vagyunk benne, hogy bukni fognak. Bukni fog a rendszer!”

Tényi István, Magyarország legszorgosabb feljelentője pedig már meg is tette a feljelentését közösség elleni uszítás bűntett gyanújával, írja a Magyar Nemzet. A párt programját egyébként három pontban foglalják össze: út az igazságos Magyarországhoz, út a testi-lelki egészséghez és út a biztonságos jövőbe címmel.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb